Megálltunk egy szóra László Noémivel

„A vers, ami hidegen hagy, csupán szöveg”

Az Álljunk meg egy szóra-rendezvénysorozat legalább két éve működik, most azonban saját házigazdája lépett a meghívott helyébe. László Noémivel ezúttal Karácsonyi Zsolt beszélgetett a kolozsvári Bulgakovban.

Bevezetésképp Karácsonyi Zsolt megkérdezte a költőtől, milyennek látja „az ideális költői állapotot” és hogyan tudja ennek körülményeit „megteremteni”. Nonó szerint az ihletettség helyzetfüggő – akár egy könyvbemutató alatt is bevillanhat egy megragadó kép vagy szókapcsolat –, így számára az ideális költőállapot inkább egyfajta fogékonyságot jelent a környezetére. Elárulta azt is, hogy már gyerekkorában lenyűgözték a versek – különösen a hangsúlyozottan ritmusos, lüktető írások; épp ezért nagy meggyőződéssel véli, hogy egy versnek „kötelező módon meg kell érintenie, boldogítania, szomorítania, őrjítenie” olvasóját. Amennyiben hidegen hagyja a befogadót, nem igazi vers, csak egy jól megszerkesztett, de lényegében steril szöveg.

László Noémi versesköteteiben igyekszik „elmesélni” valamit magáról, magából; lehetőleg úgy, hogy ezáltal egy történet íve alakuljon ki. Ennek függvényében a párbeszéd további része a személyesség jegyében folytatódott. Karácsonyi Zsolt kolozsvári születésének meghatározó jellegéről kérdezte a szerzőt, Nonó pedig nagy örömmel és nosztalgiával idézte fel a monostori gyerekkort a maga „gettóságával” együtt. Emlékszik, sokszor abból is játékot faragott, hogy más-más mellékutcákon ment haza és ugyanilyen varázsa volt később a „történelmi Kolozsvár” felfedezésének, akkor már középiskolás fejjel. Véleménye szerint ez a mai napig is meglátszik versein: szereti, ha azok „kilyukadnak valahová”.

Felmerült továbbá az alkotói technikák és a versek meg- és újraírásának kérdésköre. László Noémi nem jelöli minden versét konkrét címekkel, hiszen úgy gondolja, nem ad feltétlenül többletjelentést a cím, elvégre a Shakespeare-szonettekre is számok vagy azok kezdősorai alapján hivatkozunk: „Ha rossz címet adok egy versemnek, az olyan, mintha pofon verném” – tette hozzá. Ezek mellett az is gyakran megesik, hogy a szerző továbbgondolja verseit, változtat rajtuk, más címet ad nekik. Gyakran részesült megrovásban ezért, de nem hisz a versek lezártságában: „addig írom [őket], amíg földbe tesznek”.

A „komolyabb” irodalmi projekteket és nagyobb hangvételű műveket illetően László Noémi azt nyilatkozta: „regényíró csak az lehet, aki tervez”, ő pedig nem véli magát túl megfontolt tervezőnek. Hasonló szerénységgel vélekedik az irodalomelméleti műfajokról: ugyan megírt már egy doktori disszertációt és rendszeresen közöl kritikákat, nem tartja magát egy „józan” kritikusnak. Csupán a véleményét fogalmazza meg; komplex kritikai eszközök helyett olvasói érzékenységére hagyatkozik.

A beszélgetés felolvasással zárult, többek között elhangzott három olyan vers, amely még nem jelent meg a szerző egyik kötetében sem. Ezt követően kérdezni lehetett: Egyed Emese egy korábbi könyvbemutató apropóján arra volt kíváncsi, hogyan mutatná be László Noémi a munkáit gyerekeknek, elvégre azok közül sok – különösen a Gutenberg Kiadónál megjelent Bodzabél című kötet – nekik (is) szól. Nonó bevallotta, mindig is szerette a gyerekeket, csodálta „romlatlanságukat”, ártatlanságukat és kíváncsiságukat, ezért úgy gondolja, könnyen megtalálná a közös hangot velük, azt azonban maga a helyzet teremti meg benne – ahogy az Álljunk meg egy szóra-sorozat is épp ezért részben improvizatív jellegű. Az esemény után az E-MIL éves díjátadója következett, amelynek során László Noémit Méhes György-nagydíjban részesítették.

Szerk. megj.: László Noémi Bodzabél című kötete a Szép Magyar Könyv 2017 versenyen első díjas lett gyermekkönyv kategóriában.