Items filtered by date: december 2017

Évvégi - újévi Eirodalom

Az Eirodalom szolgálatos szerkesztői idén is elvégezték irodalmi évértékelőjüket, illetve a jövőbe is előretekintettek. Bálint Tamás, Borsodi L. László és Zsidó Ferenc összegzőjét olvashatják.

Zsidó Ferenc: Öt év és öt év

A 2017-es év meghatározó – ha nagy szavakat akarnék használni, azt mondanám: vízválasztó – az Eirodalom számára. Öt évesek lettünk, elmondható, hogy kialakult az „identitásunk”, megtaláltuk helyünket az erdélyi irodalom egyre sokszínűbb prérijén. Az elmúlt öt év ugyanakkor olyan sok változást hozott az erdélyi irodalomban, hogy nehéz volt mindig megmaradni a helyes csapáson.

Zsidó Ferenc blokkereiről

Gustave Flaubert azt mondta, hogy a regénynek nincs Homérosza, vagyis nincs műfaji archetípusa, hanem változatai vannak. Ezt a megállapítást támasztja alá Zsidó Ferenc legújabb könyve, a Huszonnégy (Gutenberg Kiadó, Csíkszereda), amely nemcsak új mű, hanem új műfajváltozat megteremtője is, vagyis blokkregény. A Szalmatánc (regény, 2002), a Csigaterpesz (novellák, 2005) a Laska Lajos (kisprózák, 2012) szerzőjének második regényében Vajda Gergely, a helyi napilap újságírója kiégése peremén elhatározza, hogy „magánriportot” készít a tömbházzal, vagyis emeletről emeletre haladva azokkal az ismeretlenekkel, akikkel ugyanabban a „függőleges utcában” lakik.

Az ezeregy mondatos háló

Balázs Imre József legújabb kötetének, az Ezeregy mondatnak a bemutatására 2017. december 16-án került sor a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéházban. Beszélgetőtársa Vida Gábor, a kötet szerkesztője volt, aki nem kímélve a kritikust, számos kérdéssel bombázta őt, és egy nagyszerű hangulatban zajló, mosollyal teli órával ajándékozták meg a jelenlévőket.

André Ferenc a Bretteren

Képzelt és valós féknyomok

André Ferenc Bretter-körén megtelt a Bulgakov kávéház manzárdja. Kali Ágnes vitaindítójával mintha a saját hangján folytatta volna a Feri szövegeit: verseiben a kint és bent kerül folyamatosan egymás mellé, a benti erdőmagány a kint háborúira rímel. A beszélő is, és te is, a mindenkori megszólított, az oly törékeny egyensúlyt félted, és közben precíz képekkel, szembekacsintó ritmusokkal, jahogyúgy szójátékokkal jön létre a versek világa. A mondatok csak az André hangján olvashatóak, jegyzi meg Sánta Miriám, és a címek is az ő névjegyei-védjegyei, teszi hozzá Horváth Benji.

Adventi könyves napok Kolozsváron

December 14-17 között adventi könyvvásár lesz Kolozsváron, ahol több mint 100 kiadó és intézmény jelentős árleszállítással, kiadói áron kínált portékájából válogathat kedvére. Az esemény szervezője ez évben is az IDEA könyvtér és Sapientia EMTE Kolozsvári Kara, a vásár helyszíne a Tordai út 4. szám alatti egyetemi épületének előtere.

Vida Gábor Szentgyörgyön

Vida Gábor Egy dadogás története című életrajzi regényét 2017 december 13-án, szerdán 18 órától mutatják be a Tein teaházban. Beszélgetőtárs: Tamás Dénes egyetemi tanár, író. Vida Gábor Arany János-, Artisjus- és Déry Tibor-díjas marosvásárhelyi író így vall könyvéről: „Szülőföldet ​akartam írni magamnak, mintha csak úgy volna az, hogy írunk egyet, amikor arra van szükség, hogy legyen, vagy lett volna. Senki sem találhat ki magának szülőföldet a semmiből, mindenki hozott anyagból dolgozik."

A Dnyesztermenti hajóról

A Kolozsvári kikötő - Az Erdélyi Magyar Írók Ligája által kezdeményezett fiatal szerzők nemzetközi találkozója - utolsó napján Emanuela Iurkin, Victor Țvetov és Alexandru Cosmescu felolvasásán vehettünk részt. A három szerző Chişinăuből, a Moldovai Köztársaságból érkezett az irodalmi rendezvénysorozatra, felolvasásukat Alexandru Vakulovski, a Republica irodalmi kör (Cenaclul Republica) egyik vezetője moderálta.

Molnár Vilmos csíkszeredai könyvbemutatójáról

„Volt egyszer valaki.
Elvártak tőle valamit.
Nem azt adta, amit vártak tőle. Nem is úgy, ahogy elvárták volna. Nem is akkor, mikor nekik tetszett. Nem is értékelték, amit adott.
Nem bánta cseppet sem soha.”

A Mese a probléma nemlétéről című Molnár Vilmos-(ál)mese hőse nem bánta, de az sem, aki részt vett a szerző A legfelső stáció című, a Bookart kiadónál megjelent könyvének csíkszeredai bemutatóján, amelyre 2017. december 6-án került sor a Kájoni János Megyei Könyvtárban.

Év Könyve-díj Lövéteinek

Átadták az Év legjobb könyve és a Könyvnívódíjat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) irodalmi tagozata Élő folyóirat estjén a Műcsarnokban. A november 30-án tartott ünnepségen Mezey Katalin Kossuth-díjas író, költő, az MMA irodalmi tagozatának vezetője rövid köszöntőjében elmondta, hogy harmadszor adják át a díjakat, amelyekről titkos szavazás útján dönt az irodalmi tagozat.

Kányádi Sándor Prima Primissima-díjas

Tíz kategóriában 15. alkalommal vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott december elseji gálaesten.

Subscribe to this RSS feed