Lengyel János

Lengyel János

Interjú Ködöböcz Gáborral

Ködöböcz Gábor irodalomtörténész, az egri Eszterházy Károly Főiskola Irodalomtudományi Tanszékének docense. A Kálnoky László Irodalmi és Művészeti Egyesület elnöke, a Tokaji Írótábor kuratóriumának tagja, a Magyar Írószövetség Észak-magyarországi Írócsoportjának titkára, 2007 óta az Agria című irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat alapító főszerkesztője.

- Egyik kutatási területed a határon túli irodalom, főként az erdélyi, konkrétan Kányádi Sándor munkássága. A másik célszemély, Nagy László. Miért éppen őket választottad? Mi az ami megfogott Kányádi illetve Nagy költői világképében? Mennyire hasonlít a két nagyság költészete?

- Ami a két költőt számomra összekapcsolja, az legkedvesebb egyetemi tanárom, későbbi mentorom és barátom, Görömbei András személye. Szakdolgozatomat Nagy László hosszú énekeiről (A Zöld Angyal; Menyegző), Ph.D-értekezésemet pedig Kányádi Sándor költészetéről írtam, és mindkét esetben ő volt a témavezetőm. A poétikai eljárásokat illetően kettejük között szembeötlő hasonlóságok nincsenek, értékviláguk viszont számos érintkezést mutat. A közösségi-nemzeti horizont hangsúlyos jelenléte okán hit, hűség, helytállás, illetve tisztaság, tisztesség, tartás dolgában egymást múlják fölül. A hagyomány újítását az újítás hagyományával egybekapcsoló munkásságukban mindketten arra törekszenek, hogy átvigyék a „Szerelmet a túlsó partra”, s a folyamatos szolgálat, az állandó készenlét mindig a „Szabófalvától San Franciscoig” szemlélődő magatartást jelenti. Jól tudván azt, ami Kányádi Sándor talán legfrappánsabb hitvallásában fogalmazódik meg: „Aki megért/ s megértet/ egy népet/ megéltet”. Minden poétikai és habitusbeli különbség dacára ezért is lehetnek ők együtt említhető etalonok, kultúrhistóriai jelentőséggel bíró megtartó szellemek, sőt úgynevezett „égtartó emberek”.   

Subscribe to this RSS feed