Majtényi Erik és "versárnyéka"

(Temesvár 1922. -1982) romániai magyar író, költő, közíró, műfordító. Fiatalon részt vesz az antifasiszta küzdelemben; internálják. A felszabadulás után vezető újságíró, szerkesztő. Verssel az Ötven vers című antológiában jelentkezik (Bárdos N. Arturral, Hajdu Zoltánnal, Márki Zoltánnal, Szász Jánossal együtt). Hamarosan állami díjas író. Műfajai: vers, regény, publicisztika, gyermekirodalom. Mint műfordító is jelentős.

Legjobbnak tartott műve: Hajóharang a Hold utcában (elbeszélések a gyermekkorból). Költői hagyatéka félig-meddig eltűnt a feledés süllyesztőjében, a szocialista realizmus hőskorában játszott közéleti szereplése miatt. Egy 1969-es interjújában (Huszár Sándor: Az író asztalánál) igényli a józan önbírálat, önismeret működését, szembenézve erkölcsi-irodalmi tévedéseivel is. Műfaji sokoldalúságát nem tartja követendő példának - inkább ínyencségnek nevezi. 1981-ben Most át kell írnom ezt a menetrendet címmel adott ki tőle verseskönyvet a Magvető. Ez a válogatás kiemeli őt az időből és a rá vetülő árnyékból.

VIRÁGÉNEK

Megyek utánad, 
jössz utánam,
csupasz a vállad, 
csupasz a vállam,
s akár a bőrre 
tapadó inget,
cipeljük pőre 
kétségeinket,
meg azt a terhes, 
meg azt az áldott,
azt a keserves 
bizonyosságot.

Szándékot szándék 
félve kerülget,
karjatárt árnyék 
lopva feszül meg,
szólsz botladozva,
 szólok dadogva,
s legyűrnek félszeg, 
didergő félszek.

Szempillád néha 
nyugtalan rebben,
mint lüktetés a 
kötözött sebben,
s szavunk a semmi 
rácsához koccan
kétemeletnyi 
hűvös magosban.

Valami lomha 
időtlenség
süketen kongja 
ideges csendjét,
s ebből a csendből,
ösztönünk börtön-
odvából feltör,
feltör dübörgőn 
az a parázsló,
magát veszejtő, 
meg nem bocsátó,
el nem eresztő, 
eszelős, fojtott 
kényszerűség,
vérünkbe oltott 
védtelen hűség.
az a sikoltó, 
láncokat oldó,
borzongó óhaj, 
sunyi, kegyetlen,
emberi szóval 
nevezhetetlen,
amitől félsz és 
amitől félek,
amiért élsz és 
amiért élek.


REPÜLŐGÉP AZ UDVARON


Másfél évtizedig szegény
csak rostokolt, szárnyaszegett,
roncsolt madár, tudom is én,
hogy mit kereshetett

az udvaron, s ki szánta meg,
s mire várt sanyarún,
talán kellett valakinek
az aluminium?

Tény az, hogy foglyául esett
repülni sohasem tudóknak,
s elfogadta a ketrecet,
amelyet számára kiróttak.

Bénaság láncolta oda,
palánkhoz koccantak a szárnyak,
olyan ez, mint egy ballada, 
vagy torzképe a balladának.

És én másfél évtizedig
láttam, s bezörgethettem volnaű
megtudni: alkatrészeit
ki szedi szét, ki birtokolja.

Nem tettem. Most négy emelet
nőtt fel volt tömlöce helyén,
s közelebb hozza az eget,
amelyre úgy vágyott szegény,

ahol a felhők gomolya
fölött, nem hinné senki sem,
hogy máig ott van a nyoma,
csak ő hitte, és én hiszem.


KŐTÖRŐ

Kalapács lendül, s koppan
szaggatottan.
Gyűlik a kavics apraja
szapora kupacokban.

Csattan a gömbölyű, 
kvarcos, kovás 
kövek visszhangja, jajja, 
mint puskaropogás.

És kopog szakadatlan
 a völgyteknő felett
teremtő, sürgető, 
víg morze-üzenet.

Könnyű por fátyoloz, 
cikáz a szikra,
a kövecset konok kitartás 
útburkolásra idomítja.

A kőtörőt zömök hegynyúlvány 
nézi naphosszat, 
bazalt bordája megvonaglik, 
nézi, és beleborzad.


CSAK EGYET KONDUL

Csak egyet kondul s ismét egyet, 
a gyászt, a döbbenést, a csendet 
aprózza, mint terhét a hangya, 
a község kis lélekharangja.

Rángatja egy falábú ember,
kongatja illő tisztelettel. 
Úgy tekint körül, mint toronyból, 
s az elhunytra csak ritkán gondol.

A kongás lassan megigézi, 
falábát elevennek érzi. 
A szabályosnál is csak éppen 
kicsit ránt többet a kötélen.

Az a kicsi elég neki, 
magát végvárban képzeli, 
ahol öblös, roppant harangja 
sisakos népet hív rohamra.

KILENC TAVAT...

Kilenc tavat ha megkerülsz, 
s a tizedikben elmerülsz, 
kilenc tó hamar elfelejt, 
a tizedik magába rejt.

Hínár simítja, lágy moszat 
óvja megbékélt arcodat,
a víz csak ringat csendesen 
iszapos, áldott fekhelyen.

Kilenc tó könnyű habja lejt, 
kilenc tó könnyen elfelejt, 
és elmossa a lágy homok 
tükrébe vésett lábnyomod.

A tizedik, a tizedik
 habjai súgva üzenik: 
nekünk kínálta fel magát, 
őrizzük lezárt ajakát.