Műfordítás

Marin Sorescu: Karika

A karika
Cercul

Az úton mendegéltem. Holdvilágnál, úgy, ősszel.
És utolér, majd elmegy mellettem
Egy karika.
Egy nagy vaskarika. Amelyik
Magától ment egyenesen.
Visszanéztem: eldobta volna, 
Vagy csak karikázik valaki?
Senki…
Végül is ki dobta volna el,
Olyan nagy és nehéz ‒ mint egy 
kerékráf.

Čvorović Aleksandra versei

Holdfényben leli halálát a pacsirta

Ezüst lánccal a nyírfához kötözve
dalolt fejjel lefelé lógva
Hívtam szálljon a vállamra
– Ruhád csillagjegyes nem nekem való
– Hajam puha és meleg gyere melegedj meg
– Hajad tündéri nálad végtelenebb
Hallgattam néha válaszolt
– Láncom szabadságom nem közeledhetek
   Ezüst hintók csúszkálnak rajtam
   Egy hozzád is elér

Leon Agusta versei

AZ ŐSKÖDBEN 
(Dalam kabut purbu)

Most bebizonyítjuk,
Hogy az ősköd fedi el a száraz
Helyeket, ahol állunk. Mint emberek, akik eltévedtek
A szélben, mert szeretik egymást, 
Újból kiáltanak, amire jön válasz.
Kell, hogy némán tudjunk kétségbeesni.
Kell, hogy szótlanul feledjük el a reményt.

Nicolae Labiș versei

ANYÁM

Már rég nem jártam otthon, a falumban,
Falus felem jött, ő mondta el ezt:
Kivirágzott nálunk a meggyfa,
S, anyám, te őszülsz, egyre deresedsz.

Másik azt mondja, beteg voltál, ágyban,
Én nem tudom, mindezt, hogy higgyem el,
A levelekből úgy érzem, anyácskám,
Hogy napról napra mind ifjabb leszel.

Pero Zubac versei

Egyedül ami marad

Szemed elfeledi
tétova lépteimet
és füled elfeledi
féktelen nevetésemet
és ajkad elfeledi
keserű szavaim áradatát
és vállad elfeledi
bizonytalan tenyeremet
csak a képzeletbeli széllel
szembeszegülő
hajad
őrzi kezemet.

Mihai Eminescu verse

Az ifjú korruptak
(Junii corupți)

Hozzátok szólok most, elámított lelkek,
Hogy epétek fakadjon, ó, kába szellemek,
Átokkal kell hassak;
A kékeslila karmú, embergyűlölő átokkal,
Mit ráégessek, mint marhára, homlokotokra
Az izzó vassal.
Jól tudom, hogy lírám süket fülekre lel
Elmétek körül, mi tele van szenvedéllyel,
A bűn óhajával;
Az elmétek, ahol tivornya tombol,
Görcs sorvaszt és részegség rombol,
A kéjtől kiszáradt.
Ó, fortyogjon a düh elcsigázott vénátokban,
Halott szemetekben, megkékült homlokotokban,
Hol véretek alvad;
Mert a Prófétának sosem kell tartania 
Az ájult erőtől, a legyengült karjaiban
A festett ifjaknak. 

Władysław Łazuka versei

xxx

virágzik az orgona a gesztenye
májusozik a május
mész a dombok
zöldjébe
ahol hullámzik a fű
hallgasd miről beszél

oda tartozol te is

xxx

indul a vonat elvisz minket
forognak a kerekek csikorognak meg-megállnak
egyre változnak az utasok
van ki leszáll más felszáll
sok állomás vár miránk

de még semmit sem lehet tudni