Marin Sorescu: Karika

A karika
Cercul

Az úton mendegéltem. Holdvilágnál, úgy, ősszel.
És utolér, majd elmegy mellettem
Egy karika.
Egy nagy vaskarika. Amelyik
Magától ment egyenesen.
Visszanéztem: eldobta volna, 
Vagy csak karikázik valaki?
Senki…
Végül is ki dobta volna el,
Olyan nagy és nehéz ‒ mint egy 
kerékráf.

Nézek előre; a karika megy a maga útján.
Forgott gyorsan, gyorsan és port kavart.
Éppen akkor jön Calotă a dombról
‒ Láttad, te?
‒ Láttam. És elkezd imádkozni.
Mi történhetett, melyik hordóról esett le,
Csak Spânunak vannak még ekkora boroshordói,
Elment és szétesett a hordója…
Csodálkoztunk és találgattuk,
Elfehéredett Calotă, kicsit
megijedt.
 
Ördöngösség,
És előkerül még Gligorie is.
‒ Láttad, te?
‒ Nem láttam. Mit lássak?
‒ A karikát.
‒ Milyen karikát?
Ghiţă, Calotă fia lehajolt és megmutatta
A nyomát a porban. Nyomot hagyott, mint 
a szekér.
‒ Na és, hány szekérnyom van az úton!
 
A karika, mint úthenger ment át
a falun.
Egyesek látták, mások nem.
Úgy, háromból, aki mellett elment,
kettő látta, egy nem…
Ahogy álldogálunk, ismét halljuk Vuuuu - vuu! Uuu!
Uuu!
Akár egy csörgődob…
És látjuk a porfelhőt…
‒ Álljatok félre, mert jön… Visszatér…
Jött a dombról a karika, mintha tüzes lenne
Ennyi járástól, ennyi szemlétől
Bulzeşti faluban…
 
Prădător felől jött, úgymond,
át Frăţilă-án. 
Megragadtam Gligorie kezét:
‒ Látod, te?
‒ Mit lássak?
‒ A karikát.
‒ Melyik karikát?
‒ Ezt, amelyik elgurult most mellettünk.
Te nem hallod, hogy reng a föld, csörög,
port csinál…
‒ Nem gurult itt semmi. Nem hallok és nem látok én semmit.
 
A karika közeledett… megfigyeltük: talán
kabriolet kerék lenne? nem, mert nincs küllője…
És fényes… Olyan, mint a szentek aurája…
Mint amikor egy szent feje a porban
höngörödne.
És az aurája, mint abroncs…
És fényben úszik…
Zúgva gurult… És felforrósodott annyi
forgástól,
Szikrázott, amikor nekiütközött
egy kőnek.
Seculeşti-en át, most a Gura Racului-nál
és biztosan
Nătărăi völgyébe igyekszik…
 
Közelebb mentem és éreztem az italszagot:
bűzlött a
Tökéletes kör. A mértan… a mértan
habja,
Azaz a lényegek lényege…
Térdre estem,
Olyan könnyen és finoman érintette a falu
göröngyös földjét.
Átgázol Bulzeşti-en, mintha 
A holdon járna, a fenébe!
Megborzongtam és szinte
könnyeztem
Ennyi tisztelettől és csodától.
 
‒ Na, most láttad? Kérdeztem ismét
Gligoriet, aki a körme alól piszkálta 
a földet
Egy gyufaszállal.
‒ Mit lássak?
‒ A karikát.
‒ Milyen karikát?
‒ Akkor… menj merre indultál, te vaksi!
Nincs mit tárgyaljak olyanokkal, akik csak 
azt látják,
Amit az asszony mutat!
‒ Gyere, te, húzom el Calotát…
Nagy szerencsém volt veled,
Hogy itt voltál… másként,
A karika világgá kürtölné,
Hogy mennyi vak van ebben a faluban.
 
A szemlére érkező tüzes karika meséje
Sokáig keringett nálunk, szájról-szájra.
Nem feledtette a második világháború sem,
Csak később, az átalakulásokkal szorult
háttérbe.
 
És végül azok győzedelmeskedtek, akik
nem látták. 


Fordította Csata Ernő