Alicja Maria Kuberska versei

SZÁRNYAS ISTENNŐ
(Skrzydlata bogini)

A horizont fölött szállok,
az ég, a föld s a tenger határán.

Nem félek.
Nem vagyok madár, nem töröm össze a szárnyam.
Nem hagy el az erőm, átszelem a térségeket.

Karddal vágom ketté a gordiuszi csomókat,
a hétköznapi dolgoktól megszabadulok.

Átlátszó vagyok, el nem kapnak soha.
A nevem Niké.

ÁLOM-TOLVAJ
(Złodziejka snów)

Hallgattam, mosolyogtam, soha semmit sem kértem.
Nem képzelted, hogy engedély nélkül magam megteszem.
Minden egy kéznyújtásnyira volt, hiszen közel voltam.

Tolvaj voltam, elloptam a tekinteted, a magányt.
Több csomót kötöttem a gondolatokra, így lett belőlük sűrű háló.
Az ábrándokból szelíd női körvonalakat fontam.

A szemekben szenvedély-szikrákat gyújtottam, tűz lobbant.
A hajba tűzött virágok illatába tekertem kettőnket
és elúsztunk a távoli éjszakák felé.

A nappalnak nincs joga a szakadékba lépni,
Ott a fekete árnyak térnek nyugovóra.
A mélységek fenekén csak álmok és csillagok fénye látható.

Te a bátor Marsról jöttél, én a báj-teli Vénuszról.
A távoli planéták világos pontok az érzésekkel teli égbolton.
A szavainkra és a tenyerünkre az élet gravitációja hat.

A BÁNAT SZÍNE
(kolor smutku)

Feketekávéba és melankóliába fulladtam
A színük azonos, az ízük keserű.
A csésze fenekét látjuk,
De a bánat feneketlen.

Magába szív a tanácstalanság
és a reménytelenség.
A napoknak energiát és csillogást senki sem ad.
A lakás falai
a támasz, a bizalmas barátok.
Elállják az utat a kíváncsi betolakodók elől.

METAMORFÓZISOK
(Metamorfozy)

Minden nap más vagyok.
Nem férek el a sémákban, sem önmagamban.
Változtatom a gondolatokat, a színeket, az alakokat.

Magamba szívtam a múltat, a jelent.
Elcsípem a jövő hírnökeit.

Az emlékek üledéke megkövül,
Hogy megőrizze azt, amit elfogni nem lehet.

CSAK EGY LEVÉL
(Tylko list)

A szívemnek boríték alakja volt.
Elküldtem – nagy volt, négyszögletes.

Ez csak egy levél – mondtad.
Hanyagul felnyitottad.
Kapkodva elolvastad,
Letetted az íróasztalra,
Semmit sem vettél észre.

A szívem elhervadt.
Egy darab papírrá változott.

ÖSSZETÖRT TÜKÖR
(Potłuczone lustro)

az ajtót becsaptad magad után
mondtál pár keserű szót
a szívem megremegett és leesett
mint tükör a falról
összetört – darabokra
hullott

hét boldogtalan év – mondják
én többnek
gondolom
összeszedem a darabokat
egy mindig hiányzik
képtelen vagyok összeragasztani
a gondolatoknak
a szavaknak keserű az ízük
másképpen néz ki a világ

A CSEND HÁLÓJA
(Sieć ciszy)

A magány a zajok és a sietség világában
Észrevehetetlen csend.

Nem szabad sírni
Azt kell mondani hogy nagyszerű
Menedéket találni a virtuális világban,
Elfeledni a valót.

Annyi magányos,
Érintésre és melegségre vágyó ember,
Annyi szótlan este és éjszaka,
Annyi álom egy másik ember közelségéről
Szövi a világhálót.

DAGÁLY – APÁLY
(Przypływ – odpływ)

az érzékenység magányra ítél
az empátia közelebb visz az emberekhez
az érzések soron következő dagályai-apályai
a létezés fizikáját tanítják

tudom nem építek hidat az ég és a föld között
nem érem utol a menekülő holdat
nem találom meg a szivárvány végét
kéznyújtásnyira közel vagyok
és messze mint a gondolat

az élet elvarázsol
az álmok reményt adnak

KERESÉS
(Poszukiwanie)

Kerestelek
- Román templomokban és gót katedrálisokban
Barokk oltárok angyalainál kérdezősködtem utánad

Felhők fölé emelkedtem hogy közelebb legyek a mennyhez
A magas kémények csücskei mérföldkövekként
Jelölték ki az utamat

Megtaláltalak, mindig a közelemben voltál
Pipacs kelyhében rejtőzködtél
És a szirmokon mászó kis bogárban
Velem vagy, bár a magányt választottad magadnak

KÁVÉHÁZ
(Kawiarenka)

fehér asztalokkal és székekkel
vár minket egy kis kávéház
az öröké álmos ábrándozó

a kávé tovaúszó gőzébe
virágok és parfümök illatát keveri
a Nap fényét borba rejti

a beszélgetésekbe mézet önt
vörösre festi az ajkakat
árnyakat varázsol a falakra

a szerelmesek itt érzelmes
fogadalmakat suttognak
mélyen egymás szemébe nézve

halkan beszélnek a reményről
érzéssel érnek össze a tenyerek
a mosolyok – napsugarak

ebben a rózsák között
megbúvó kis kávéházban
lelt lakhelyet a szerelem

BOLDOG SZIGETEK
(Wyspy szczęśliwe)

a Bahamákon beteljesülnek az álmok

menjünk el oda
ahol a szél fésüli a pálmák zöld haját
a hatalmas óceán altatót susog
az arany homok a lábnyomokra emlékezik

mielőtt megjelenik a fekete pillangó
van még időnk megírni pár versszakot
mint egy szelet kenyéren osztozni a gondolatainkon
csak ott
bízzuk csillagra a gondolatainkat

(Fordította: Dabi István)


ALICJA MARIA KUBERSKA, lengyel költő, szerkesztő, 1960-ban született. Jelenleg Inowroclawban él. 2011-ben jelent meg első kötete „Szklana rzeczywistość” (Üveg-valóság) címen. Ugyanabban az évben megjelentek versei angolul az Amerikai Egyesült Államokban és NAGY BRITANNIÁBAN. Szinte évente jelennek meg kötetei. Több folyóiratban, antológiákban jelentek meg versei külföldön is az Amerikai Egyesült Államoktól Izráelig Több költészeti pályázat nyertese, költészeti fesztiválok meghívott részvevője. A költészeten kívül a próza és a színház is érdekli.