Kabedoopong Piddo Ddibe'st versei

A TÉKOZLÓ APA

Asszony,
A vágyam most ízetlen,
A testem gyűlöli a látványodat,
A makacsság veleszületett rákját hordod magadban
És már túlzottan is megszoktad hogy engedelmeskedj nekem.

Én egy olyasvalakit akarok, aki kérdezés nélkül teszi mit kívánok
Oly valakit, aki magába szívja a bűzt, amikor kibocsátom magamból a gázt
És ha finoman szellentek egyet, kiköpi.
Te nem vagy az!

Ráncok hullámait látom az arcodon.
Az már nem fény, csak bágyadt szépség
Még arcvízzel lemosott arcra van szükségem
Teljesen kikozmetikázott
Testekre, rúzstól fénylő ajkakra.

Tégla-barna testekre, amikhez hozzáérve mintha áramütést éreznék
Nem a te üszögös, folyópart-repedezett lábaidra,
Füstös tönklábakra,
Mocskos csirkelábakra.
Te a mezítlábas csirkékkel
Versenyezhetnél.
A kacsák is jobbak tenálad, asszony.

Én, Ojuk, még csecsemő vagyok, csak negyven éves
Nem kell nekem a te
Hatvan-éves arcod
Miattad nevetnek rajtam a falu már nős legényei.

PATKÁNY-SOROK

Újra meg újra összekeverem az arcaitokat
A ti ártatlannak látszó
gyilkos arcaitokat
A fehér fogak alatt rohadtság bűze
A patkányokat sorokkal számolják
Sorokkal mérik a patkányokat
A sorokban a nagysággal mérik
A nagyságot a kitartással
A kitartást a köpetek felnyalásával
Aki felnyalja a köpetet képes kinyalni a segget is
Te vagy a legjobb ellenségem
Az állam edzette
Gumilábú
Hadsereg
Újra meg újra átrendezlek
Titeket, mint ászokat
Átdoblak titeket a szomáliai harcmezőre
Visszahívlak és újra elrendezlek benneteket
Az én arany kezem a ti fakezeteket rázza
A sárgás khaki borítékokat
A ti forradalmi intrikáitokat
Az én harmincötéves falusi szabályaimmal állítom szembe.
A Nép Fia én vagyok,
Aki a szegénység-kerekeken guruló vonatot vezetem.
Kecskék, jöjjetek, ünnepeljetek velem
Farkasok öltözzetek báránybőrbe
Bújjatok képmutatásba
Mosolyotokkal megtévesztitek a szemeket
Sárga fogaitok ragyognak
Látjátok extravagáns konvojaimat,
Így mérem fel a zsákokban a pénzeteket
És újra meg újra átrendezlek
Titeket halált hordozó lényeket
Öleljétek magatokhoz mindenki jólétét
Bár tudjátok a szegénység mindenkié
Egy bolond százat csinál
Patkányok!

HA TE A TŰZ VAGY ÉN A FÜST VAGYOK

Ha te a tűz vagy, én a füst vagyok,
Az égből hullok vissza, mint arany,
Termékeny remény – válni akartok
Steril remény - szúrón fájó hasak.

Ha te születés vagy – én a vég vagyok,
Világít hideg Hold sápadt arca,
A szikla fölött szivárvány ragyog,
A kék eget kastély tornya tartja.

Ha víz vagy – én kiszáradt kút vagyok,
Csak akkor szeretnek, ha víz van bennem,
Kiszáradtam, mindenki elhagyott.
Első vagy? utolsónak kell lennem.

Szép szemedben nyílnak most a rózsák,
Elhervadnak, ha bármi lesz hazugság.

KOBRÁM

Hol kincsed rejtegeted, lelek élvezetet,
Hát őrizd jól a kincsedet,
Varrd meg szívem, ha elszakad,
Így óvod a házadat.

Sok szívtelen járt erre,
Rongyos cipőkkel tapostak szívembe
Nagyon sokat itt is hagytak

Egyikük sem törődött vele
Még nagyot rúgtak is bele
S itt hagytak magamra

Szakadt cipőm megfoltozni
Csak te tudod, kicsi kobrám
Meg sem látták könnyes orcám

Legyél ügyes most is
Töröld le mindnek lábnyomát
Világunk minden búját baját

Mint a cipőket foltozod a szívem
Csokoládé-színű édes kincsem.

A SÖTÉTSÉG GYŰRŰJE

Hol vannak a sötét korok mártírjai,
kiket felakasztottak, megnyúztak élve,
száműzöttként fogadták a Föld messzi tájai,
hol legyek sem éltek, csak otromba férgek
súlyos kezek csapásai elől kerestek menedéket?
Most sípok, pergő bőrdobok, minden éjjel
gyógyítják szülőföldjén Ujamát, ottani népek
himnuszainak süketítő csendjével.
A zajos fémszörnyek tengerébe süllyedt
Afrika szétszabdalt országaiban
A tudatlanság tengerében az Ebola
gyilkol könyörtelenül ezreket,
az erőszak és fagyos gazdaság folyosóin
a jogi alapokon nyugvó igazság joga,
a közellenség sötétség-gyűrűjével.

IGAZSÁGTALAN VILÁG

A szerelem vak, mert vakok vagyunk,
Hamis, mert mi is azok vagyunk.

Az Isten – szeretet, az ember – gyűlölet,
Az Isten – igaz, az ember – hazug.

A világon nem igaz semmi,
Miért kellene nekünk csendben lenni?

A LEGYEK ÜNNEPE

A vér a legyek ünnepe,
A legyek zümmögő hordái
Nyalogatják a mi bűzös, vérző sebeinket

Az éhező nemzetek süteményeit nyelve
A holt napok húsából
A Halottak Városában
Hallgatják az utasítást
„Nézd az arcomat és halj meg!”

A vér a legyek ünnepe,
Azok a különös nyugati szelek,
Szárazon jönnek, nedvesen térnek vissza.

Elhagyva a töviskoszorún a fészkeket.
Mint a Sötétség tanítványai jöttek
Fehér angyaloknak öltözve
Holt fatönköknek prédikáltak az életről.
Oly furcsán beszélnek egyetlen nyelvet:
„Nézd az arcot és halj meg”

A POKOL ÜRES

A pokol üres, a lakói felszöktek munkáért
Éjszakánként a fekete cellákban sólymok csattogtatják szárnyukat
Álruhás haláltól rémült épület jajgat
(Sárkányok fújnak folyékony kénes lángokat)
Az ördög sokfélén jelenik meg: színésznők színészek
Mindegyik elsózott levesbe kevert tiszteletdíjat kap
Furcsa adapterekbe van mind betáplálva
Bárki aranyat aranyérmet vehet
Elrejtve kétarcú trójai falovakban
A szeles terhesség első harmadában
A gúnyos bosszantás-versenyben születnek az alvilágban
Megelőzve az újabb hitre térés előnyét
Az Egy Szemben rejlő összetevők beáramlanak
Egyesek sötét mélységekbe zuhannak mások magasba emelkednek

A SZERELEM OSTOBA

A szerelem oly ostoba,
Téged, ki a legjobban szeret, szeretnek legkevésbé
Amikor haldoklik, olyan a szaga, mint a hagymának,
A szerelem könnyekre fakaszt,
Csöpp csecsszopóvá változtat,
A szerelem kész őrület,
Oly ostobának látszol tőle.
Szelíd fájdalommal megvakít,
Semmit sem látsz magad körül,
Az édes csokoládé megkeserül tőle,
Álom nem száll többé a szemedre,
Mély éber állapotban jársz örökkön,
Ha szerelmes vagy, kisírod minkét szemed,
A szerelem csont-bőr sovánnyá fogyaszt.
A szerelem oly makacs és ostoba.

TÁGRA ZÁRT SZEMEK

Világ, tárd tágra vak szemed,
Mint Jónás a száját, akit lenyelt a cet,
Vagy egy optikus emelje fel tágra tárt szemed.
Ekkor megtudod, hogy a szemed erősebb, mint egy varázsló.

 ÉJJEL A TŰZ MELLETT

Zsarátnokok ugrálnak az éj combjain,
(Te ezt gyakran látod, de figyelmen kívül hagyod)
Azok újabb lányokat csípnek el menekülés közben.
Amint a világ és a feleséged horkolva alszik,
Nézd éjjel a tűz mellett, emlékek bukkannak fel
A fahasábokat elnyelő lángokban,
A harcias világ formálta hamuban,
A békés álnokság-töltényekben.
Éjjel a tűznél hallgasd az égő történeteket
A kifakult ártatlanságáról, a rohanó idő szerelméről.
Ülj a tűz mellett, nézd az emlékeket
Hitlerről és a bűnökkel díszelgő érdemeidről:
Én éjjel a tűznél nézem a visszatükröződő képeket,
Egy törött tükörben a meddő szerelem látomásait.


 KABEDOOPONG PIDDO DDIBE’ST - angolul író ugandai költő. 1992-ben született. Az Acholi törzshöz tartozik. Versei különböző folyóiratokban, antológiákban jelennek meg. Ugandában a fiatal költőnemzedék egyik legkiválóbb tagjának tekintik. (Dabi István fordításai)