Karácsonyi Zsolt

Karácsonyi Zsolt

Bréda Ferencről

A szerző mint mű. Egy lehetséges létmód alapvonalai

Mottó I: „Deviezi, François, deviezi!” – Ion Vartic
Mottó II: „A whore, a whore, my kingdom for a whore” – Oroszlánszínű Richárd

Nehéz személyiségétől eltekintve írni Bréda munkásságáról. Élet és mű úgy kapcsolódik össze, hogy tulajdonképpen sohasem akart különválni. Bréda úgy maradt meg mesterlegénynek, hogy az idők során a legény jelző mégiscsak lekopott róla, a mester pedig valahogy megmaradt, sajátos, erdélyi pontosító jelzőként. Mert a mester itt nem irodalomtörténeti elhelyezést jelent, ahogy korábban az „urak”, Fodor úr, Bajor úr, majd a „bácsik” esetében – Szilágyi Pista bácsi, Király Laci bácsi esetében sem így működött.
Bréda azonban egyedül van e jelzővel, amely az epiteton ornans és a cognomen között helyezkedik el. E közöttiség, avagy sehol sem levés, alapjaiban határozza meg Bréda műveinek recepcióját – és ebben, elsősorban két okból, maga a szerző a ludas.

Karácsonyi Zsolt versei

Francia levél

Kisasszony, kéthavonta látom,
a fogyó holdat hó fedi,
kéne, hogy velem korcsolyázzon,
ha udvarházát átteszi.
Nincs jégvirág az ablakon,
nincsen veszély, se partizán,
„már ezer éve itten áll”
túlzásba megy e türelem,
a hó a holdra visszaszáll,
elfogy, ön nélkül, énvelem.

Farkas Árpád "Válogatott versek" c. kötetéről

Tudjuk, hogy az aranykorból az ezüstkoron át a vaskorhoz jutunk el számos mitológiában. Farkas Árpád válogatott verseiben az aranykort követő férfikor (gyakorta titáni súlyokkal játszó) mitológiája alkot egységes egészet, egy olyan világképet, amelynek középpontjában éppen a férfias világlátás helyezkedik el a fellobbanások gyújtópontjaként.

Suttogások könyve

VARUJAN VOSGANIAN

Gyermekkorom társai voltak az illatok is. Az emlékezet, az összes érzék közül a szaglásban a legerősebb. Elég kinyitni egy ajtót, és a kiáradó ismerős illatok és a velük kapcsolatok események is felidéződnek emlékezetedben. Aromái által leírhatunk egy egész életet. A gyermekkoromat így is el lehetne mesélni. Legelőször is a langyos tészta illata. Ha kénytelen lennék egyetlen anyagba sűríteni egész gyermekkoromat, azt mondanám: „tészta”. Mégpedig a nagyanyám edényében pihenő meleg tészta. Úgy növekedett estétől reggelig, mintha élne. Lenyűgözött. Annyira kötődtem a benne növekvő élethez, hogy úgy éreztem: a dagasztó kezek minden rezzenése fájdalmat okoz neki.

Subscribe to this RSS feed