Zsidó Piroska

Zsidó Piroska

Pachmann Péter regényéről

Misu (majdnem) olyan gyerek, mint az összes többi a világon, csak éppen saját háborúja van. Furcsa dolog ez, mert Misu nem is igen érti, vagy ha igen, akkor sem érdekli, mi folyik körülötte, és semmiféle különbséget nem tesz muzulmán és keresztény játszótársak között. Bántani sem akar senkit, mégis saját háborúja van: örökölte. Vagy inkább: elég óvatlan volt hátborzongató körülmények között megfoganni, megszületni és elindulni az életbe. Jugoszláviában, a délszláv háború idején, a Drina völgyében valahol...

Tamás Kincső regényéről

Mivel a világ értelmezése sokkal egyszerűbb, ha a dolgokat dobozoljuk, a székelyekről többnyire két ellentmondó “dobozolt” kép él. A romantikus lelkek valamiféle “utolsó partként” látják őket, akik virtuskodva, kedves-bumfordin kimentik a hagyományos értékeket abból a liberális katyvaszból, amiben lehetetlenség normálisan élni. A másik tábor számára a székelység egy rakás igénytelen, elmaradott kerékkötőt jelent, akik aligha ismerik a trendeket, s jóformán beszélni sem tudnak. De vajon hogyan látja őket Tamás Kincső, aki belülről ismeri ezt a tájat és lakóit, ugyanakkor – már csak a regény színvonalából kiindulva is – nyilván kívülről is látja őket.

Constantin Zărnescu: Történet bikával*

 

"Zeusz, a bika, a Földközi Tenger vizében úszva,
hátán az elcsábított EUROPÉVAL,
elfelejtett visszamenni a felhőkbe burkolózott Olümposzra!…
Őt szolgálva politikussá lett.”
(Névtelen főpap Bessarion püspök kíséretéből, Róma, 1454)

Egy szép napon így szólt a barátom: „gyerünk, nézzük meg, hogyan vágnak le egy bikát! Ismerek egy mészárost, aki minden szombat délután bikát vág…”

Maros András Befutunk c. regényéről

Ez a könyv olyan preciz, mint a Feszty-körkép, csak nem olyan fennkölt és ünnepélyes. Nincs mit tenni, ilyen a művész sorsa: egyeseknek nagy korok nagyszerű témái jutnak, másoknak kis korok kisszerű témái. De nyugi: nem a kort, csak a művészt mustrálják a kritikusok, márpedig íróként még befuthat Maros András is! Szóval a Nagy Magyar Valóság kör-, akarom mondani kórképe egy rágógumi-rózsaszín borítóra rajzolt babarózsaszín kislányszoknya alatt… A címből egyszerre hallani ki reményt (amennyiben valami ambíciós csapatot képzelünk mögéje) és iróniát (amennyiben nem). De már az első mondat minden kétséget kizáróan eligazít, merre is induljunk: egy nő sietve kibújik pénztárosi köpenyéből.

Kun Árpád új regényéről

Az Aegon- és József Attila-díjas Kun Árpád könyve az első, Boldog Észak címet viselő regénynek valamiféle folytatása, amennyiben ugyanazt a témát járja körbe, csak ezúttal más, jellegzetesen kelet-európai megvilágításban. A téma pedig az örök aktuális: az átültetés, a hazaváltás témája, a menni vagy maradni dilemmája utáni hídverés, és az azon való átkelés. Csak éppen, mint annyi minden, az utóbbi időben ez is megváltozott: nem a többel kecsegtető csábos világot vágyja az útrakelő, hanem inkább azt, hogy megtalál valamit, amit otthon szinte lehetetlenség. Azt reméli, hogy a váltás gyötrelme után lehetőséget kap arra, hogy tisztelje kiteljesedő, a harcra késztető frusztrációktól megszabadulva szerethetővé szelidülő önmagát.

Bartis Attila A vége c. kötetéről

„A vége” Bartis Attila hetedik kötete, talán éppen ezért, a mágikus hetes szám miatt sikerült ilyen „sűrűre”. Az volt a benyomásom, hogy a könyvben minden benne van, amit korunk embere átélt, éppen ezért bárki a saját történetének érezheti.  Kemény István fülszövege azt sejteti, hogy a mű megragadhatatlan a maga összetettségében, ugyanakkor „megad mindent, amit egy regény adhat: igazságot, őszinteséget, atmoszférát, mesét”. Ráadásul elsöprő érzelmi sodrást.

Cserna-Szabó András: Sömmi c. kötetéről

A szerző korábbi kötete kapcsán (Veszett paradicsom, Magvető, 2014) az emberi kapcsolatok aljasságáról, reménytelenségéről, romlottságról, a világban megnyilvánuló cinizmusról, nihilizmusról beszéltem, no meg a szerző kétségbeeséséről, fogyatkozó reménységéről. Ott egy igazán torz és rettenetes világ sejlik fel 12 novellában, ami viszont ebben a „kisrománban” egy sajátos magyar vonatkozásban teljesedik ki: a szerző a pusztai betyárok világába kalauzol bennünket.

Méhes Károly regényéről

Lenyűgöző, mennyi féle képpen lehet a ma emberének történetét megírni – így, általánosságban. Méhes Károly az epikus road-movie műfaját választja. Az út, mint válaszút, az utazás, mint az élet szimbóluma ezúttal sem okoz csalódást az olvasónak. A főszereplő egy középkorú vidéki értelmiségi: tán elég értelmes ahhoz, hogy ne ragadjon bele végleg a maga pocsolyájába, de elég földhözragadt ahhoz, hogy ne különbözzön lényegesen az átlagembertől…

Cserna-Szabó András Veszett paradicsomáról

Cserna-Szabó András könyvének nagyon ravasz címe van: Veszett paradicsom. Először is: hiányzik belőle egy igekötő, ahhoz hogy elveszett paradicsom legyen, és maradhasson a szánkban némi kis édessége a régi érték utáni nosztalgiának. Ami talán nem is volt -  és ez nem egy elveszett, hanem egy valóban veszett paradicsom: egy halálra-maró, nem biztonságos, beteges hely.

Grecsó Krisztián új regényéről

Grecsó Krisztián fejlődésregénye hétköznapi, mindenki által átélt, vagy átélhető érzésekről, esetekről szól olyan letisztult líraisággal, ami szívenüti az olvasót. Éppen ezért engem mindenekelőtt a nyelvezete fogott meg: a szerző valamiféle frisseséget tud kölcsönözni a szavaknak, valami olyan színt, ami a sokadik használat után sem kopik meg, ahogy a főhős, Daru érzései is mindig frissek maradnak. Köszönhető ez talán annak, hogy hiányzik a könyvből mindenféle cinizmus: Grecsó él, de nem él vissza a szavak nyújtotta lehetőségekkel.

Subscribe to this RSS feed