Fábián Tibor kisprózái

Legfeljebb legközelebb is kések egy kicsit

Az órádra nézel és dühös vagy magadra, a világra, az autódra, a nejedre és mindenkire, aki tehet arról, hogy elkéstél, mert egyszerűen lehetetlen, hogy sorozatban sokadjára képtelen vagy időre megérkezni, amikor tudod, hogy pontban hétkor kezdődik a játék és kellene előtte még jó tíz perc melegítés is, és ezen már az sem segít, hogy rátaposol a gázra, menteni a menhetőt, és persze a vasúti sorompót is ilyenkor eresztik le az orrod előtt, a jogsidat félted, kivárod hát, amíg átmegy a szerelvény, aztán beletaposol, felbőg a motor, oda sem neki, ez opel, sosem kop el, két kézzel markolod a kormányt, jó erősen, ahogy a rallis fickók szokták,

erősnek érzed magad és hatalmasnak, ebben az alattad dolgozó mechanikai szerkentyűben, végre beérsz, index jobbra, éles kanyarral teszed egyenesbe az autót, te, a sebesség ura, de hiába, a késés tényén az sem segít, ha a segged alatt dolgoznak a lóerők, mert hiába a gyorshajtás, ha félórával később indulsz a kelleténél, miközben veszed a cókmókodat sokadjára megfogadod, hogy legközelebb pontos leszel, mint a kakukkos óra és 6 után bizti, hogy elindulsz, nem lesz többé rohanás, meg cirkusz, meg hiszti, meg sorompó, meg semmi sem lesz, ha időben elindulsz, de most még le kell dobni a szemüveget a szélvédő elé, az ülésre a szemüveget és venni a telefont, a vizesflakont és menni már, menni, végszóra érkezni, az első labdaérintésre, ó de gáz, sőt über ciki, mert mindenki téged néz, ahogy sietősen bekacsázol, mint egy merő lelkiismeret, sőt van, aki vigyorog is, és megint kapsz majd a csapattársaktól egy-két csípős-irónikus megjegyzést, hogy a baba nem alszik éjjel és akkor te sem alszol éjjel, sem nappal, és késel és nem jösz időre és akkor már a foci sem megy úgy, ha késel, és akkor szar az egész, elpicsázol a pályán, meg sem izzadsz úgy igazán, ahogy illik, hogy legalább lemenjen néhány deka zsír, onnan az úszógumi tájékról, hogy nyáron horvátban, ha nem is téged néznek a lányok, de te legalább nézhesd őket, mert azt nem lehet csak úgy rengő pocakkal, mert milyen dolog az, semmilyen dolog az, olyan izé, meg minden dolog az, jóvanna, egy kiosztott bólintás a pályán lévőknek, aztán mégegy, senki sem bólint vissza, minek is, egy későnek, egy mindig elkésőnek, aki még a tetejében nem is játszik jól, hát akkor minek jön az ilyen, mert késni csak a jó játékosoknak lehet, akikre megéri várni, akik diadalmasan lépnek a pályára tíz perccel 7 után is, mert tudják, nélkülük itt nem lesz foci, mármint foci lesz, de FOCI az biztosan nem, szóval jobb, ha most lázasan melegítek a pálya szélén és próbálom játékra alkalmasnak nyilvánítani magamat, miközben vaksin figyelem a faliórát, próbálom befókuszálni, hogy hol a kismutató meg a nagymutató, hogy öt perc múlva szóljak, hogy csere, hogy én jövök, én a késő, a rossz játékos, és mégis, milyen jó így a pálya szélén, felelősség nélkül, figyelni az első öt perc csendjét, amikor még idilli a béke és a nyugodt labdajáték, mintha valami mennyei mérkőzés zajlanak fehérszárnyú angyalok között, akik hozsannát kiáltanak egy-egy gól után és káromkodás helyett magasztalják a mennyei játékvezetőt, merthogy ilyenkor még mindenki erővel és idegekkel teljes, áldott vagy te, sőt áldott a rugásod, és még pontos a passz, könnyedén suhannak a pályán az öregfiúk, és csak a labda szinte monoton pattogása hallatszik, mint valami wimbledoni gálán, pedig tudom, hogy hamarosan elhangzik, megszólal, felszáll, szétterül köztünk az első kurvaélet, én persze bazmegeznék, de hát nem vagyunk egyformák, kinek a bazmeg, kinek a kurvaélet, és vannak még itt válogatott cifraságok a teremburáját, merthogy a teljesítmény egyre csökken, ezzel párhuzamosan nő a hangerő, mert valamivel kompenzálni kell az eltelt éveket, a megkopott kondíciót, meg egyáltalán ezt az egész kurva életet, ami annyira szar, hogy a labda mindig máshová pattan, mint ahová szánom, de hiába a laszti nem gondolatolvasó, pedig rúgom én, rúgom becsülettel, de valami titkos összeesküvés vagy háttérhatalom, amiről a tévében is beszéltek, meg valami internetes blogon, az mindig eltéríti az én legjobb szándékkal kapura küldött lövéseimet, és akkor ne káromkodjon az ember?, mert fogy az idő, fogy a teljesítmény és ezt csak szóval, sok-sok keresetlen szóval lehet valahogy egyensúlyban tartani, hadd lássa mindenki, mennyire akarok, de a foci összeesküvői megint összekuszálták a szálakat, meg különben is mindenki hozza a maga kis vagy nagy otthoni bajait, egész heti nyüglődését, sikertelenségét és akkor itt ez a pálya és ez a labda, és néhány ellenszenvesen kicsi kapu, és az a gól nem akar összejönni, és akkor ne káromkodjon az ember, de igenis, hogy káromkodjon, na jó, még két perc, egy gyors korty a vízből, amibe otthon citromlevet tettem, na ja, lehet emiatt késtem, de a víz kell, mert víz nélkül júliusban itt nincs élet, és szinte már filmszerű, ahogy békésen kortyolsz és közben bent a pályán a hangadók egyszerre beszélnek, majd egyszerre kiabálnak, hol egymást szidják, hol azért polkorrekt módon saját magukat is, széles a paletta, bárkit lehet itt szidni, és ez mindig egy félhangos, szinte már diszkrét és óvatos kurvaélettel kezdődik, ami még először önmagadnak szól, aztán rászólsz a csapattársra, hogy miért olyan béna, és addig legalább nem te vagy a béna, és addig te legalább jónak számítasz a magad szemében, amíg a másikat szidod vagy a másikat szidják, aztán újra hibázik és te diadalittasan felordítasz, hogy te megmondtad, és lám igazad volt, mert a másik béna, és né tényleg az, sőt tesz is rá egy lapáttal, de mekkorát?!, és akkor percekre áll a játék és az ellenfél játékosai csípőre tett kézzel néznek maguk elé és állnak, és végül összenéznek és vigyorognak, élvezik a műsort, mert valaki mindig sorra kerül, de én most legalább csere vagyok, nagy bajom ebből nem lehet, itt nem ronthatok el semmit, itt még az élet is olyan kiegyensúlyozott, csendes, békés várakozás, nézed az órát, kortyolod a citromos vizet és békésen, lágy, már-már megértő tekintettel a többiek hibáit, amit nem te követsz el, merthogy te késtél, félember vagy, a pálya szélén gubbasztasz, és már azt sem tudod, hogy akarsz-e játszani, mert a nap kíméletlenül tűz le rád, fáradtan pihegsz a kerítés oldalához dőlve, már a fejedre töltögeted a citromos vizet, és különben is, ebben a pokoli melegben öt percnél nem bírnád tovább, a többi ötven perc meg csak kínszenvedés, semmi más, hát álmos tekintettel figyeled a pályán belüli eseményeket, ahol valaki nagyon kiabál, vörös fejjel regulázza a társat, aki hallgat, aztán visszaszól, aztán mindketten kiabálnak, majd még páran bekapcsolódnak és végül az egész olyan, mint egy szinkron összekeveredett hangsávjai, aztán megint egy kis játék, pár perc csendben telik el, az első hibáig, amiért nincs bocsánat, a rögtönítélő bíróság összeül, dönt, ítél, akaszt, és akkor ne akarjon elkésni az ember, meg aztán végtére is jó itt, a pálya szélén és közben, ahogy telik az idő elfogyatkoznak a hangos szavak, mert már mindenki az utolsó erőfoszlányokat rendezgeti magában, amolyan méregtelenítés utáni állapotba kerülve, megtisztulva lelkileg, valami földöntúli, lágy karmikus állapotban, amikor végre kikiabáltam magamból a rosszat, jó-jó, az elején még hangos fenegyerekként üvöltöttem, de a végére szent békesség vesz erőt rajtam, és lám az idő telik, hoppá, az idő, csere, kiáltod erőtlenül, rekedtes hangon, senki nem néz fel, a karmikus béke egyhangúságában pattan a labda lábról lábra, na jó, mély lélegzet: csere!, ezt már valaki meghallja, erőtlenül lecsoszog, neked meg van öt jó perced, ezért mint erőtől duzzadó vadló ficánkolsz a pályán, rohansz föl-le, aztán elfogy a levegő, a nap erősen süti a tarkód, és a szíved táján is érzed azt az ismerős kellemetlen szúrást, csak bírjam ki még egy kicsit, csak öt percre, legfeljebb legközelebb is kések egy kicsit.

Ha választ a falu

Ha választ a falu, mindenkin izgatott kampányláz lesz úrrá. Valaki ezt így fogalmazta meg: négyévente megbolondulnak, ezek az amúgy szeretetreméltó, kedves emberek. Ha választ a falu, nekem az amerikai horrorfilmek jutnak eszembe, ahol időnként felbőg a láncfűrész az óvatlan és magabiztos turista különböző testrészein. Meg a zombifilmek, ahol merev tekintetű kampányfertőzöttek elől menekül a kevés túlélő, a faluba tévedt áruszállítók és átutazók. Mert, ha választ a falu, nincs kegyelem, megszűnik a békés együttélés, az egykor higgadt úriemberek most veszett dühvel kurvaanyáznak, de nem ám az udvaron a nagy diófa árnyéka alatt, a kutya és macska megértő társaságában, hanem lehetőleg a főutcán, mert ez önmagában is kampányüzenet, a súlyosabb és hangosabb fajtából, miszerint dögöljön meg az ellenjelölt tehene, száradjon el a szépen gondozott pázsitja, és egyáltalán. 
Ha választ a falu, az hírlik, hogy a boltból kitessékelik az ellenjelölt riadt tekintetű szimpatizánsait. Kellett neked másra szavazni, a szigorú boltosné keresetlen szavakkal küld el, és még örülhetsz, ha a bevásárló kosarat nem dobja utánad. Aztán törheted a fejed, most akkor melyik boltba engednek be a faluban, hogy politikai elkötelezettséged alapján, szigorúan ideológiai alapon vegyél egy nyamvadt konzervet. Ha szerencsés vagy, van az ellenjelölthöz húzó boltos is. Ha nem, konzerv helyett bukta. 
Mert, ha választ a falu a feje tetejére áll minden, kampánnyal kelünk és fekszünk. Az oltár elé készülő ifjú pár közé is befészkeli magát a politika mételye, míg végül a gyengébb akaratú vőlegény enged a menyasszony kisírt szemű, cseppet sem halk érvelésének. Értsd: jó van na, nem szavazok, csak ne ordíts már, az isten szerelmére. Az iskola folyosóján elgyepálják az ellenjelölt gyerekét a másik jelölthöz húzó suhancok. A tantestület máshonnan ingázó tagjai egyik napról a másikra a település újsütetű, szavazóképes polgáraiként ébrednek. Szavaznak is, ha kedves az állásuk. Mert, ha választ a falu ki vannak hegyezve a nyelvek, a szemek és a fülek. Feljelentők írják. Mennek a leleplező levelek a különböző hatóságoknak az ellenfél szavazóinak visszaéléseiről. Hírügynökségeket megszégyenítő folyamatossággal kelnek szárnyra az újabb és újabb történetek az ellenjelölt múltjáról, jelenéről, és talán még a jövőjéről is.
Mert, ha választ a falu az ablakok megtelnek a jelöltek plakátjaival. Tele vannak az ablakok és a kerítések a Kánaánt mosolyogva ígérő emberfejekkel. Persze, ha választ a falu, mindig akadnak marcona tekintetű emberek, akik két fröccs között, fel és alá masíroznak alvég és felvég között és a plakátokon állnak bosszút. Ha választ a falu, évtizedes kapcsolatok pillanatok alatt szakadnak meg. Jóbarátok lesznek egymás dühödt ellenségei, buzgón kifecsegik a baráti évek alatt egymásról megtudott titkokat, ismerősök elfordulnak egymástól az utcán, a szomszédok már nem keresik egymás társaságát. Már nem mennek át egymásért egy kanál sóért, egy doboz gyufáért, inkább nem főznek ebédet. Ha választ a falu, a korábbi nagy létszámú kertipartik társasága sem jön már össze többet, mert ha választ a falu mindenki a hasonszőrűt keresi. Mert ilyenkor olyan túlcsorduló a gyűlölet a sok-sok igaz és rémtörténet nyomán, hogy a baráti, rokoni és munkahelyi kapcsolatok helyét átveszik a pártkapcsolatok. 
Ha választ a falu, recsegnek és ropognak az eresztékek, mérgeződnek a lelkek, és miközben a jelöltek folyton csak jó életet ígérnek, egyre többen keresik a térképen Amerika, London, Párizst, mert ez a falu nem normális. Mert inkább elmegyek a londoni magyar utcába mosogatni, minthogy az ellenjelölt uralkodását és dölyfösködését legyek kénytelen megélni. Ha választ a falu, az egész szép lassan egy merő gyűlölet lesz, mígnem a suttogó propaganda helyét, a felfakadó indulat nyomán átveszik az utcai hangoskodások, veszekedések, a majd elintézlek én téged tipusú ígérgetések. 
Ha választ a falu és nem vallasz színt, rosszabbul jársz, mert nem csak az egyik oldal fog utálni, hanem mind a kettő. Mindenki haragjának célkeresztjébe kerülsz. Mind mondhatod, hogy te vitán és párton felül állsz. Egy tekintet, egy mosoly, egy kacsintás, de még egy rosszul értelmezett bibircsók alapján is rád bizonyítják, hogy összejátszol a másik oldallal. Ha választ a falu, az indulatok gátszakadása miatt egyre távolabb kerül a szebb jövő, amit a plakátokra merevített, retusált mosolyok ígérnek. Elúszik a reménylett jólét és maradnak a mérgezett kutak, az iszapos lelkű emberek, akik legalább annyit tudnak, de azt megfellebbezhetetlen akarnoksággal, hogy a másik oldal miatt nem valósultak meg a szép remények. 
Ha választ a falu, utána valaki el kell majd hordja az összegyűlt szemetet, a sok gőzölgő rothadást, de hogy ki és mikor és hogyan, azt még egyik oldal emberei sem tudják, mert ehhez nagyon sok szemetes kocsi kellene, olyan sok, amit ebben a kis faluban egyetlen emberfia nem látott még soha. (Zempléni Múzsa)