Minimál mesék

Mese a kincsről és az igazságról

          Volt egyszer két ember.
          Gondoltak egyet és elindultak keresgélni a sivatagba. Egyik keresett kincseket. Másik 
kereste az igazságot.
          Évekig keresték, sokat szenvedtek, sokat szemeteltek. Végül megtalálták, amit kerestek. 
Egyik is, másik is. De nem lelték örömüket benne. Egyik sem, másik sem.
          Nem olyan jellegű sem a kincs, sem az igazság.
          Akkor az egyik ember rájött valamire. Aztán a másik ember is rájött ugyanerre. Talán erre:
kár volt annyit szemetelni.
          Vagy valami másra.

Mese az üres négyzetekről

          Volt egyszer valaki. 
          Szeretett volna üres négyzetekbe beírni valamit.
          Nem orosz folyót, nem afrikai hegységet, nem ázsiai országot, nem idegen férfinevet, nem
személyes névmást, nem szolmizációs hangot, nem pozitív töltésű részecskét, nem népies lyukat, 
nem Balzac apóját, nem Csehov bácsiját, nem Kipling medvéjét, nem török autók jelét, nem
Tupoljev gépét, nem baszk terrorszervezetet, nem páros királyt, nem páratlan sajtot, nem francia
területmértéket, nem bolgár cigarettamárkát, nem téli sportot, nem hajó részét, nem vietnámi
holdévet.
          Hanem inkább olyasmit, ami arra válasz, hol terem a naspolya, merre jár a rozsomák, ha
vannak kisdedek, miért nincsenek nagydedek is, miért mindig a káptalant emlegetik, soha nem
a kápost, és miért nem nő úgy a hónaljszőrzet is, mint a haj?
          De bárhogyan is kereste, olyan négyzeteket, ahová ezt beírhatta volna, nem talált. 
Darabig még rágta ceruzája végét, aztán csendben odébbállt.
          Elment megtudni, milyen érzés tatársólyommal vadászni túzokra.


Mese a horgászról vagy ellenőrről

          Volt egyszer egy horgász. 
          Naphosszat a tó partján ült, figyelte a damil végén az úszót. Elégedett volt, ha horogra
akadtak a halak. Bosszankodott, ha ellenőrök zavarták meg. Már egészen a halastóhoz tartozott,
olyan volt, mint egy kellék.
          Egyszer ellenőr nélkül maradt a halastó. Akkor a horgászegyesülettől megkérték, vállalná
el ezt a beosztást. Akkor elvállalta.
          Naphosszat szorgalmasan ellenőrizte a horgászokat. Van-e engedélyük, miféle horgokat
használnak, milyen méretű halakat tartanak meg? Elégedett volt, ha szabálytalanul horgászókat
fülelt le. Bosszankodott, ha a horgászok renitenskedtek ellenőrzéskor. Már egészen a halastóhoz
tartozott, csak mint egy másik kellék. Néha azért sajnálta, hogy így kevesebb ideje jut horgászás-
ra. 
          Akkor valamin összeveszett az egyesület elnökével. Akkor az kirúgta őt az ellenőri 
posztból. Akkor újra ott üldögélt naphosszat a tóparton és horgászott. Néha azért sajnálta,
hogy már nem fülelhet le szabálytalankodókat. 
          De az egyesület nem talált másik ellenőrt. Akkor újra megkérték, vállalná el ismét ezt a 
beosztást. Ismét elvállalta. Megint kevesebb ideje jutott horgászásra.
          Nemsokára újra összeveszett az egyesület elnökével. Az újra kirúgta őt. Megint több ideje
jutott horgászásra. 
          Akkor megszaporodtak a tóban engedély nélkül horgászók. Olyan ellenőr kellett, aki jól
ismeri a tavat és megbízható. Megkérték, vállalná el ismét ezt a beosztást. Ismét elvállalta. Akkor
megint kevesebb ideje jutott horgászásra.
          Egy szép napon ott állt a tó partján. Behunyt szemmel élvezte az arcát cirógató tavaszi nap
sugarát. Amikor kinyitotta a szemét, hirtelen nem jutott eszébe: ő most éppen horgász vagy 
ellenőr?
          Hátat fordított a tónak és elment.
          Soha többé nem tért vissza.

          
Mese a probléma nemlétéről

          Volt egyszer valaki. 
          Elvártak tőle valamit.
          Nem azt adta, amit vártak tőle. Nem is úgy, ahogy elvárták volna. Nem is akkor, mikor 
nekik tetszett. Nem is értékelték, amit adott.
          Nem is bánta cseppet sem soha.