Vágás

Az ütés akkora volt, hogy 38 év után ocsúdtam fel a kábulatból. A fürdőkádban mostam a szőnyeget, apám lépett a helységbe, mogorván vont kérdőre iskolai jegyeim miatt. Mogorván válaszoltam, dühített a kutya, mert ismét a szőnyegre piszkolt. A rétben találtam, cigány-tábor helyén, drót volt a nyaka körül. Kölyökkorában csavarták rá, a kutya nőtt, a drót gennyes sebet hasított bőrébe. Mikor leszedtem a drótot, vonyított. Hazahoztam, rövidesen anyám kedvence lett, a derekára csimpaszkodott, tudta, anyám málnaízű cukorkát rejteget a zsebében.

- Rohadj meg a kutyáddal együtt! – ordított rám az apám.

- Üssön meg a guta... - hörögtem vissza. 

Az ütéstől a fürdőkádba szédültem. Napokig fel volt dagadva az arcom. A moziba úgy mentem, hogy napszemüveget loptam, ne lássák a kikékült szemem. A mellettem ülő, idegen nyelven beszélő lányok egyre dugták az orrom alá pattogtatott kukoricát, gondolom, sajnálatból. 

A tanulás rosszul ment. Apám fáradtan kérdezte ki a leckét. Hazudtam, hogy a tanár kevés anyagot hagyott fel. Mindketten megkönnyebbültünk. Üveges szemekkel dőlt hátra kedvenc fotelében, vettem a pórázt, Csikasszal a játszótérre rohantunk. A póráz kicsúszott kezemből, a kutya az autók közé rohant. Az egyik jármű kereke átdöccent a testén. A balesettől rohamai lettek, hiába kezeltettük, a harmadik rohamba beledöglött. Oda temettem el, ahol találtam. Egy évet volt nálunk. A mai napig hiányzik.

Mikor anyám arra kényszerült, hogy külföldre menjen dolgozni, macskát hoztam a házhoz. Persze apám megkérdezése nélkül. Olyan gondosan rejtegettem, hogy apám hónapok múltán vett tudomást létezéséről. Dühöngött. Mondtam, hiányzik az anyám, azért hoztam a macskát. Elhallgatott, a konyhába ment, döntötte magába a pálinkát. 

Öcsike a legjobb kritikusom lett, válogatás nélkül tépte szét a  kézirataimat, melyeket egy ócska írógépen kopogtam le. Ágyamban aludt, a szőnyegre piszkolt, nem volt hajlandó megszokni a szobámban lévő macskaalmot. Annak inkább én vettem hasznát. Matt-részegen jöttem haza, képtelen voltam elmenni a fürdőszobáig, az alomba hánytam.  

Mikor egy takarításkor kihordtam a szobámban lévő üres borospalackokat, apám megkérdezte:

- Alkoholistának készülsz?

Rámordultam valamit. Fene tudja mit, talán azt, hogy hét éves koromban a nemi szervén mutatta be, miért kell megműtsenek fitymaszűkülettel. A műtét nagyon fájdalmas volt, hetekig járni is alig bírtam. Vizelni nem mertem, iszonyúan csípett. Apám legyintett:

- Férfidolog! - és én gyűlölettel néztem rá.

Olykor horgászni ment, kevés haszonnal. Hazahozta az ujjnyi halakat, kitette a konyhaasztalra. Öcsike ellopta a halakat, szálka akadt a torkán, apám boldog vigyorral nézte, ahogy fuldoklik az állat. Fogpiszkálóval szedtem ki a szálkákat a macska torkából.

Apám egyre nehezebben bírta anyám távollétét. Néha annyira lerészegedett, hogy mezítelenül hevert a nappaliban, maga alá csinált. Undorral takarítottam össze az ürüléket. Anyám kétségbeesetten telefonált:

- Küldd ki hozzám apádat néhány hétre.

Alig bírtam rávenni, hogy repülőre üljön. Később kiderült, az úton végig pánikrohamok gyötörték, ezért annyi italt döntött magába, hogy a légi kísérők vitték le a gépről. A bejelentkezési lapra vallásánál azt írta: sátánista. Foglalkozása: református pap. Gyerek: nincs. Feleség: elhalálozott.

Anyám pénzén egy faluban vegyes üzletet alapítottunk. Apám betegnyugdíjba ment, magas vérnyomással, szívritmus-zavarral, zöldhályoggal küszködött. Ült az üzletben és ivott. Néhány év alatt tönkrement a befektetés, anyám mehetett vissza külföldre. Öcsike rákos lett, az ölemben altatta el az állatorvos. A közeli folyóba dobtam a tetemet. A mai napig bánt, hogy nem temettem el.

Az évek alatt voltam lógós, alkoholista diák, újságíró, részeg lemezlovas. Aztán egy barátommal számítástechnikai üzletet hoztunk létre. Izmos szerződést kötöttünk az állammal, csakhogy az állam nem fizetett. Ami pénzt termelt az üzlet, elvitte az uzsorakamat. Végül bepereltük az államot. Csinos ügyvédnő képviselt, rövidesen össze is költöztem vele. Apámmal már hónapok óta nem beszéltünk. Még élénken éltek a részegen kölcsönkért pornómagazinok, az ordítozások, az ütlegelések emlékei. Mikor elköltöztem, ennyit mondtam neki:

- Holnaptól nem itt lakom.

- Meggondoltad? - kérdezte, rám se nézve.

- Nincs min gondolkodnom.

Az együttélés nehéz volt. Kenyérvágó késen át a papírragasztóig: mindenen veszekedtünk. Gyereknapkor léggömbökkel fújtam tele a konyhát, nem tetszett. De nem tetszett a farkam mérete, a szexuális szokásaim, a könyveim száma, a negyven szál rózsa, a teknősök a nappaliban, a lakásvásárlás. Évekig jártuk az őrültek táncát egymás körül, egyre inkább beleszédülve valami mocskos elmeállapotba. Pszichológusok tették nyomorultabbá az egészet.

Egyre gyakrabban jártam haza a szüleimhez. Anyám akkorra végleg hazajött, minden adósságunkat kifizettük, én is álltam a saját lábamon. Már amennyire: kapcsolatom miatt durva pánikbeteg lettem. A kórház sürgősségi osztályán már néven szólítottak, nyomták belém a nyugtatót, vérnyomáscsökkentőket.

Hazaköltöztem. Ha anyám nem gondoskodott volna rólam, talán nem élem túl. Apám hangoskodott:

- Annyira szeretitek egymást, hogy jó dolgotokban nem tudtok mit kezdeni vele.

Butaság volt a négyzeten. 

Szigorú program szerint éltem, szigorú étrenden. Lassan helyrebillentem. Apám egyre sápadtabb lett, egyre barátságosabb. Nem sokat beszéltünk, de kíméltük egymás köreit. Sápadtsága orvosának is feltűnt, vizsgálatokra küldte. Néhány hét után megkapta a diagnózist: gyomorrák. Szerencsére alig látható daganat. Azonnal műtötték, méternél is hosszabb belet távolítottak el belőle. Látogatásomkor morfiumtól kiütve feküdt az ágyon. Olyan volt, mint amikor az elvonóra került, csak éppen nem szíjazták le kezét, lábát, nem voltak sebek a testén az alkoholtól. Gyomrán hatalmas kötés volt, a kötés alól csövekből szivárgott a vér. A műtét jól sikerült, mondta az orvos, amit nehéz volt elhinni.

Aggódó telefonbeszélgetéseket folytattunk. Csöndesen beszélt, mindössze néhány szót mondott. Harmincnyolc éve vagyok a gyereke, de még nem találtunk közös témát. Mikor hazakerült, csöndesen tapogatta az ajándékba kapott okostelefont. Majd félretette:

- Nem való ez nekem.

Mosolyogtam.

Gyomorszorítót kapott. Anyám lassú türelemmel etette, itatta. Lassan visszanyerte az egészségét, rövid sétákat tett a városban, sőt, a fürdőszobai csap lecserélésekor össze is vesztünk. 

- Mindenbe bele kell szólj! - kiáltottam rá.

- Megtanulhatnád megfogni a szádat! – mondta dühösen.

Vágását a hasán gondosan titkolta. Mintha valami titokzatos kapu lett volna, melyet csak anyám láthatott, amikor a kötést cserélte. Akkor sem láttam a gyomorszorító nélkül, mikor teljesen begyógyult a sebe.

Egy délután anyám az apám haját akarta levágni. Kérdeztem, szükségük van-e a hajnyíró gépemre, anyám intette, hogy borotvával szokta. Apám azt hitte, hogy alszom, gyomorszorító nélkül jött ki a konyhába. Megpillantottam hasán a hosszú vágást. Abban a pillanatban apám el is tűnt, hogy inget vegyen magára.

Letaglózva ültem a széken. Mintha feltárult volna előttem a test, melyből származom, melyből lettem, és minden kimondhatatlan titkát, gyötrelmét, örömét, tapasztalatát rám bízta volna. 

Harmincnyolc év után apám vágásából születtem meg. Hosszú volt az út, de felocsúdtam a kábulatból.