Fábián Lajos rövidprózái

Örökmozgó

Megebédel, elmosogat. A szárazra törölt edényből vacsorázik, vizet melegít, mosogat. Az elmosott edény reggelig megszárad, zöldséget vág bele, reggelizik. Reggeli előtt fogat mosott, reggeli után fogat mos.
Mindig evés után adózik az anyagcsere szükségletének. A végterméket leönti vízzel, a művelet után megmosakodik. Lassan megéhezik, ebédel, uzsonnázik, vacsorázik. Nem szereti otthagyni a mosatlan edényt, a többit már tudjuk. Közben gondolkozik: arra gondol, hogy mindegy, mire gondolt, az algoritmus megismétlődik.
Fölébred, tisztálkodik, eszik, dolgozik, gondolkozik. Elálmosodik, lefekszik, elalszik. Reggel már fáj a délután, az est a másnap délelőttje. Délben sötét az éjszaka, éjfélkor feketén szúr a napfény. Azt álmodja, hogy él, más álmot nem lát, amit lát, képtelen megélni. Test és lélek, ok s okozat. Az ok, mely hat, már okozat, a hatás az okozatot okká minősíti.
Létezése puszta önismétlés: teste fájva lélekké ritkul, lelkét anyagcserévé egyszerűsíti le az ismétlődés fájdalma. Felöltözik, levetkőzik, elindul, megérkezik. Az ismétlődés nem tökéletes, a tökéletesség nem ismétlődik. Hisz a hihetetlenben, az elérhetetlenen túllép, mert megérti. Szeret is, mert ember: kielégülve kíván, a kívánásban kielégül. Forog az idő körhintáján és szédül, mert vele forog az égbolt. Van, aki ezt a hányingert megszemélyesíti – Istennek nevezi. (Isten? Önmagát szüntelenül teremtő-elemésztő, tüneményes egyidejűség) Ma van, holnap nincs, holnapután föltámad. Ül önmaga jobbja felől, önmagától kissé balra, onnan lészen eljövendő leállítani az örökmozgót, világtól megtisztítani az Igét, elnémítani a világot. Ámen.

Szakítás

Soha olyan gondosan még nem öltözködött a férfi. Először is cipőjét bekente krémmel, majd tükörfényesre kefélte. Utána kiválasztotta színben hozzá legjobban illő öltönyét, ráakasztotta a székre és ing után kutakodott a szekrényben. Elégedetten felsóhajtott, amint meglelte ropogósra vasalt, hófehér selyemingét. Most az egyszer az életben felesége gyorsabban elkészült az öltözködéssel, mint ő, és türelmetlenül topogott az előszobában: – Mozogj már, mindjárt elkésünk a színházból!
A férfi szó nélkül felkanyarította hátára elegáns, nagygallérú kabátját. Kiléptek az ajtón. – Én hívom a taxit – mondta a férfi és megcsöngette a számot. Három perc múlva előállt a taxi. – A L’amour vendéglőbe – mondta a sofőrnek a férfi, amint beült a taxiba. – Álljon meg egy pillanatra – nyögte ki döbbenten a nő – mi színházba megyünk, nem vendéglőbe! – Menjen csak tovább – szólt rekedt hangon a férfi, majd felesége felé fordult. – Meglepetésnek szántam. Ma van házasságunk 20. évfordulója. Ez csak megér neked is egy gyertyafényes vacsorát!
– Kiszállunk – mondta szinte sikítva a nő – itt a fuvardíj! A taxis zsebre vágta a pénzt és elhajtott. – Öt napja, hogy beadtam a válókeresetet – szólt a nő. – Holnap menj be a közjegyzőhöz, és írd alá a papírt. – De miért? – hebegte a férfi. A nő fáradtan válaszolt: – Szerettelek, elmúlt, nincs tovább… A férfi előszedte mobilját és újra hívott egy taxit.
– Add csak ide a színházjegyemet – mondta bosszúsan a nő – engem érdekel Madách Tragédiája. A férfi gépiesen nyúlt kabátzsebébe, előkaparta mindkét színházjegyet és átnyújtotta a nőnek. A nő elvette a magáét és visszanyújtotta a másik jegyet. A férfi nem nyúlt utána, a jegy a földre hullott, miközben a nő eltávolodott. Közben odasiklott a férfi mellé a második, általa hívott taxi. – A L’amourba – suttogta a férfi, és holtfáradtan huppant le a taxi ülésére.
Szinte üres volt a vendéglő. A férfi letelepedett az előre megrendelt asztalhoz és az étlapot kezdte tanulmányozni, mintha az lenne a világ legfontosabb okirata. – Egy üveg konyakot hozzon – szólt az elősiető pincérnek. – A másik terítéket elviheti.
Nagy csönd volt a vendéglőben. Két-három magányos vendég ücsörgött a tangófényben, na meg egymásba feledkezve egy szerelmes pár. Az első pohár konyak után úgy érezte a férfi, hogy a szíve megszakad a bánattól. Töprengve szemlélte a vacsorához előhozott evőeszközöket. – Ennek a késnek éle sincs – nézett a villája mellé fektetett eszközre. – Különben is giccses volna, ha most öngyilkos lennék…

Teremtés

Kezdetben voltam én, ám ez a kezdet untatott, mert sehová sem vezetett, csupán tőlem eredt és felém tartott. Később próbáltam fölfogni, megérteni és kimondani önmagam: ez volt az Ige, amely testemmé lett. Ezért az Ige kezdetben is testem volt: a Világ, amely kívülem értelmetlen, bennem elpusztíthatatlan. A pusztulás értelmetlen, fölfoghatatlan számomra is. Teremtettem azonban az Igétől különböző időt, a homályos tükröt, melyben a Világnak árnyéka és az Ige jelentése megmutatkozik.
Azután embert formáltam képemre, aki megértvén az Igét, kiléphet a test pusztulását mutató tükörből, olyanná válhat, mint közülem egy. Helyeztem őt pediglen a kerekded Földre, letakarva előle az elmúlás fekete tükrét. Ám teremtményem föllibbenté a fátyolt a tükörről: visszfényemet pillantotta meg benne, önnön halandó arcát. Mostan „tükör által, homályosan” lát, a testemmé vált Igét méricskéli: hogyan is pillanthatná meg lélekben a fényforrást, az igazságot?

Az álombéli csönd

Senki furcsát álmodott. Álmában határozottan érezte, hogy nem álmodik, amit lát, az a valóság. Ahogy felébredt, próbálta fölidézni álmát, de nem sikerült. Egyetlen torokszorító érzést tudott felhozni a homályból, azt, hogy álma meg fog történni a valóságban. Megértette, hogy álmában jövője jelent (és történt) meg, jövőjét álmodta jelenévé a valóságból nyíló irracionális szakadékban, álmában. Megdöbbentette a felismerés fényében alaktalan, folyékony hiánnyá szétoszló aznapja: a szilárd világ érzékcsalódás, és amire rágondol vagy ráfigyel, az megsemmisül. Belső beszéde realitásába próbált kapaszkodni: „Jelenem mögött egy mélyebb jelen van, szívem mögött egy kalapács.” A verbálszuggesztió segített: a külső valóság eltűnt szeme elől, a belsőt nem értette, megtelt álmával.
Álmában délután volt, napsugaras, kék szoba, ő nem volt sehol. Szerette volna megpillantani önmagát a szobában, de sehol senki, csak várakozása volt jelen, és a szobában dísznövények, levelük sem rezdült a délutántól. Fül nem érintette, abszolút csönd volt, a bútorok árnyéka, a festett virágminták, a türelmesen szállongó por sem hallatszott. Sikolya ébresztette föl: vajon mit jelent álmom? Hiába kínlódott, álmát nem bírta előhívni a kék szobából. Kétségbeesetten öntözte meg a virágokat, a faliórára pillantott: az idő megállt és ez a szoba nem az álmodott.
– „Nincs valóság, álmomnak időben megfelelő – gondolta – ez a nem múló jelen nem jelenem. Mindent álmodok.”
Szavai nem hatottak értelmére, elméje menekült a tulajdonítható jelentések elől. Így jutott az álombéli valóságba, a kék, üres szobába, amely megszakította álmát a külső valóságról. Álmában nem volt sehol, nem értett semmit és megszabadult a szavaktól. Már nem Senki, nem ő volt, csak a csönd…

Álarcok

Bár utálta a világot jelentő deszkákon szerepelni, nagyon élethű álarcokat alakított magánéletében. Született szerepjátszó volt, de olyan, akinek nem kell a dörgő tapsvihar. Tinédzser korában sokszor meglepett naiv lánykákat azzal, hogy titokzatos valakinek adta ki magát, nem a suliba belesavanyodott diáknak. Később, gyári segédmunkás korában szívesen alakított titokzatos örököst, művészt vagy nemesi származású őrgrófot. Még aki kinevette, annak is néha tágra nyílt a szeme a csodálkozástól: milyen jól alakít! Felnőtt korában pedig elrejtőzött a mindentudó, illetve minden tudáson túl levő bölcs maszkjában. Ha úgy érezte, hogy már nincs is személyes azonossága, gyorsan kiötölt egy-egy romantikus szerepet és játszotta, kissé fanyalogva néhány napig, utána visszazökkent a fáradt bölcs maszkjába.
Egy nap azzal lepte meg önmagát, hogy luxushajón utazó, életunt milliomost alakított, akit már semmi, senki sem érdekel, nem pörget föl. Hirtelen megváltozott a széljárás és ő tényleg ott találta magát a luxushajó fedélzetén, unatkozó hízelgői körében. És hiába szakadt föl torkából az állati üvöltés, nem volt képes visszazuhanni a kisvárosi tanügyi kuli szerepébe, aki az igazi énje volt. Ha valaki tudna segíteni rajta, képzelje magát ugyanarra a luxushajóra, unatkozó, de segítőkész milliárdosnak. Sikeres utazást!