Bene Zoltán

Bene Zoltán

Bene Zoltán regényrészlete

Hetedik nap, avagy a vitafórum*

Négyen ültünk a szobában: Kírán és rajtam kívül egy korombéli fickó, Torda, valamint Zsolt, egy nyílt tekintetű ifjú. A betűző nap felszeletelte a talpunk alatt a parkettát. Az egész olyan hatást tett rám, mint az amerikai filmekben látott csoportterápiák. Négy ember ül körben, arccal egymás felé fordulva. Módfelett természetellenes helyzet. Tudtuk, hogy beszélgetnünk kell. A témát is meghatározták számunkra. Hívószavakat kaptunk, jelesül hármat − az Áramszünet Kezdete, az azelőtti idők és a világ −, ezekhez kellett bármilyen módon kapcsolódnunk. Nem sok szabályt kellett betartanunk: a vita előre meg nem határozott mederben folyhat, bármilyen irányba terelődhet, az egyetlen kikötés, hogy valóban vita legyen, nézetek ütközzenek, érvek és ellenérvek feszüljenek egymásnak.

Mire hazaért

Ha továbbra is így araszol, begolyózok, mire hazaérek, gondolta. Nagydarab férfi volt – már az, aki gondolt – haja zsírosan csüngött a vállára. Legyen a neve Géza. A busz középső ajtajának vonalában ült, lába között hátizsák. Előtte magas, cingár fiú. Ormótlan fülhallgatójából monoton muzsika szűrődött torzan, a legény mellett egy leány feje búbja.

Subscribe to this RSS feed