Gálfalvi György

Gálfalvi György

Kacagásaink

Részletek egy emlékiratból

Ezt a könyvet jórészt nem én írom, mások már megírták rólam, de nem helyettem. 1974 januárjától 1989 december 15-ig rögzítették, miről beszéltem családommal, barátaimmal, irodalomi összejöveteleken, a szerkesztőségben, beszámoltak megmozdulásaimról, példás buzgalommal és megközelítő pontossággal megörökítettek csaknem mindent, ami velem és körülöttem e 15 év alatt történt. Amióta 2008 áprilisában elém tették a tizenöt vaskos kötetbe szuszakolt hatezer oldalt, nem győzök csodálkozni: mivel érdemeltem ezt ki, miért kellett ennyi energiát pazarolni rám, és minden bizonnyal nemcsak rám.

Füzi László Hídverő díjához

Megőrizhető mondataink*

Nemcsak a könyveknek, a szerzőknek is megvan a maguk sorsa. Háromkötetes Naplójában, a Lakatlan szigetben Füzi László nem eljátszik a gondolattal, hanem – szellemi alkatához illően – inkább eltöpreng, mennyire volt sorsszerű, hogy középiskolás korában kezébe került a Soprontól légvonalban csaknem ezer kilométernyi, határral tarkított távolságban Marosvásárhelyen szerkesztett Igaz Szó egyik száma, s ettől a felfedezéstől egyenes út vezetett odáig, hogy szegedi egyetemistaként bekopogtasson Ilia Mihály ajtaján, aki a határon túli magyar irodalomból hirdetett fakultatív szemináriumot.

Szilánkos töredékek

Most már csak így, öregesen. Amióta – eredeti szándékom szerint peckesen, a valóságban elnehezedve, cammogva, trombózisos lábamat húzva – nyugdíjba vonultam, más viszonyba kerültem az idővel. Végigrohantam az életemen, végigkergettem magamat rajta, a mindig soros feladatra a szükségesnél jóval nagyobb energiát fordítva loholtam feladattól feladatig; most már csak egyetlen feladatom maradt: rugalmasan elszakadni az élettől. A loholásnak vége. nyugodt lelkiismerettel lehet az időt pazarolni. Könnyebb áltatni magam: sej, ráérünk arra még. Illetve könnyebb lehetne, ha ki tudnék bújni egyre cserzettebb bőrömből, ha átmentem volna a szivárvány alatt.

Subscribe to this RSS feed