Kozma Mária

Kozma Mária

Kozma Mária regényrészlete

A Fehér-patak útja

Ma találkoztam a szomszédasszonnyal, a négyéves kis unokájával jött, hozta a napköziből. 
– Szervusz – mondtam a gyereknek. 
– Szia! Te ki vagy inkább? – kérdezte ő. 
– Ismersz. Sokszor találkozunk. Én vagyok a szomszéd néni. 
– Tudom. Csak szeretem hallani.
Mivel más, fontosabb töprengeni valóm nem akadt, ezen a párbeszéden tűnődtem. Mondhatnád, hogy feleslegesen. Mert minek kellene értelmet keresni néhány gyermeki – talán vaktában adódó – szókapcsolat között, mögött. Ám engem foglalkoztatott ez a „te ki vagy inkább”, ez a véletlenül talált gyöngyszem. Merthogy legszívesebben én is megkérdezném tőled: Te ki vagy inkább? Író, vegyészmérnök, papírtörténész, nagymama, netán kedves szomszédasszony (na, jó, a kedvesség ismeretlenekkel, fél ismerősökkel szemben nem igazán a te műfajod), az unokatestvérem? És a többi…

Kozma Mária novellája

Rókacsapdák

Nem elég a megélhetés, a lélek harmóniára törekszik. 
Hogy sokszor tévutakon keresi ezt? Meglehet. De legalább keresi. 
A modern kor azt akarja elhitetni velünk, hogy az életünk mindennapjai unalmasak. Sokan az utazást teszik a mérleg tányérjára, hogy ellensúlyozza a mindennapok unalmát. 

J. néni Budapestre utazik*

A fiatalember levette J. néni böröndjét a vonat lépcsőjéről, megvárta, amíg ő is lekászálódik, aztán sietősen rámosolygott és eltűnt a tömegben. J. néni állt a budapesti Keleti pályaudvar egyenletes zsivajában, majd megragadta a kölcsönkért kerekes táska fogantyúját és elindult arra, amerre a többi utas is ment. A legtöbb utast várta valaki a peronon, és azok a megérkezés és a találkozás kellemes izgalmában, már rá sem néztek J. nénire, akivel pedig olyan jól, sőt bizalmasan elbeszélgettek az utazás alatt.

Kozma Mária karcolata

Aranyvízzel és anélkül

Hári Bárótzi Sándor Ispánlakán született 1735-ben. Iskoláját a nagyenyedi református kollégiumban végezte. Nagyszebenben a gubernális kancelláriában hivatalnok lett. Utálta a munkáját. Akkoriban a nemes ifjak Bécsbe mentek testőrnek. Ő is testőr szeretett volna lenni. (Azám! Ott lehet igazán jókat enni, nagyokat mulatni.) Csakhogy alacsony növésű és rút volt. Megtudta, hogy a testőrséget nem akarják vele elcsúfítani. Aztán egy jóakarója segítségével mégiscsak teljesült a vágya. A bécsi nagyevések, italos mulatságok hamar elvitték a pénzét, kért otthonról, de megtagadták. Erre aztán azt mondta, többé be sem teszi a lábát Erdélybe. Fogadalmát betartotta.

Kozma Mária novellája

Anna + annA

Egy – Halhatatlanok. Az eltűnt idő nyomában című – előadássorozaton ismertem meg Annát. Azért mentem oda, mert azt hittem, hogy irodalomról beszélnek majd, de persze szó sem volt ilyesmiről. Már az első mondatokból kiderült, hogy az eltűnt idő bennünk van, hordozzuk az idők végezetéig, nem is tűnt el, csak mi hisszük azt, mert úgy kényelmesebb, nem akarunk emlékezni rá, pedig ott van bennünk, mint „kagylóban az igazgyöngy”, mélyen eltemetve, cipeljük – nem is tudjuk, hogy mit, de a súlyát azért érezzük – viseljük magunkban, igen (eddig még akár egy Prousthoz tartozó bevezető is lehetett volna), nemcsak a halálig, hanem azon túl is, illetve halál egyáltalán nem is létezik.

Subscribe to this RSS feed