Sánduly Lajos versei

Hullócsillag

Átfut az égen
nyílegyenesen.
Céltudatosan, 
bár célja nincsen.

Koszorúvirág

Fehérre tárult a világ:
Kinyílt koszorúvirág.

Alig nyílt ki, már hull a szirma;
Mintha az idő verset írna.

Eszkimó-lét

Vacog a világ. Fázik.
Összébbhúzom magam a tájban:
fűtőzöm az idők havában.

Karácsony

Valami rezdül az égi szövetben.
Tűlevélre fénycsepp ül.
Fent a csend szála pendül,
Lent ige gyúl fel a pásztortüzekben,
Valami rezdül az égi szövetben,
Tűlevélre fénycsepp ül.
Lila csend dereng fákon,bizsergő rügyeken.
Megborzong az Ég,s a Földanya beleremeg.
Ablakom alatt már dermedten áll a nyárfa:
Lélek,figyelmezz a születő,új világra.
Kint térdre hullanak ma a csillagok.
Bent kigyöngyöznek lila ritmusok.
Fent a csend szála pendül,
Lent ige gyúl fel a pásztortüzekben,
Az égi szövetben valami rezdül,
Tűlevélen könnycsepp ül.
Lila csend dereng fákon,bizsergő rügyeken.
Megborzong az Ég,s a Földanya beleremeg.
Ablakom alatt már dermedten áll a nyárfa:
Lélek,figyelmezz a születő,új világra.

Erdő felett felhő neszez

Rügyre fakad az erdő.
Mély lélegzetet vesz.

Felette ernyőt bont kéken az ég.
Ölében fehér kis felhő neszez.

A felhőt felissza a lég.
Ó,az erdő is mennybe száll.
Nincs se múlt,jelen,se jövő.
Csak erdő,csak felhő,csak ég.

Vagyunk:a zöld,fehér,a kék.
Meg én. És a minden. S az ég.