Szente B. Levente versei

Szembe jöttek

(azok emlékére, akiket méltatlanul elfeledtek)

elindultak és mentek,
mások velük szembe jöttek

előre, hisz egyformák vagyunk, csak előre, sosem oldalra, 
hátranézni már nem tilos a vesztesnek, győztesnek

üzenni kell néha azoknak, akik célt értek, 
esetleg az otthon maradottaknak, végre

elindultak hát, és mentek, 
vissza, a sötétség előtti időkbe. 

Morzsák a terítetlen asztalon

magas, domboldal alatt lakunk,
a város idelent - látod
odafönt a temetők,
az ég öleli őket.
nekünk már csak a hiány fáj, mondta nagymama
se filozófus, költő, se szakács, orvos, festő
vagy szerető, se múzsák, se kávéház,
szétesnek, buta lázadásba fúlnak,
mert amikor rád tör a mérhetetlen idő,
a pillanat örök lesz,
jön a semmi, a halál, a félelem.
régi titkos vágyak nincsenek már, nincs
mi pótolhatná a csodát –
társadban az ölelést, a csókot,
a szerető és féltő odaadást.
mert nincs mi kellene, mit kívánsz, mi feltölti szíved-
lelked tartalmát, mit tovább adsz,
csak marad mi ott maradt, mint morzsák
a terítetlen asztalon
a falakon innen és túl, odaát,
csak a tűnődés jutott, mint örök és szép álom,
mert el ne feledd - isteni gondolatok közé
fészket rakott madár vagy:
költesz, nevelsz, tovaszállsz.

(élni, lehet-e?)

csendesen, 
szelíden, 
panasz nélkül 
élni, lehet-e?
majd elmúlni szépen,
ha már, meghalni 
úgyis megtanított Isten régen.

levetkőzni a sok hazugságot, 
az összest, mi cicomás, 
mi pírral és kínban készült,
hideg-meleg, vagy élő volt 
és lett halott anyag.
minden bőrt, rétegről 
rétegre leszámolni,
csak le vele – 
egészen

a vérig, a csontig tépett, 
megalázott, meggyalázott lélek,
szívtelenül kivesézett,
lemeztelenített valónkig 

látni, érezni, emlékezni
szeretve lenni
végre.

Emlékek töredéke

tenyeredben, ott van-e még
a rét, a magas, folyó melletti fűzfa, 
hajadban a szép virág?

lehunyt pilláid alatt 
az a szívdobbanás, 
a csókillat.

a bennünk lüktető emlékek töredéke,
az a tiszta gyermektánc,
a szerelem, a drót nélküli érintés, 
a kíváncsiság.

mint ébredés előtt
mindannyiszor,

ha arcunkra hullt a fény –