Szente B. Levente versei

(agyamban hangok)

a város szemében látom már

építik hát tükörarcom birodalmát

menni kéne de bújni nincs hová
negyven évem a tanú rá

hogy nem akarok itt semmi mást
csak ami nekem kezdettől fogva jár -
kihúzni az utolsó árcédulát


míg szétzilált eszmék között takarít a vágy
rímtelen hordalékok hada visszaüzen mostohán
kísért reggelente ahogy a porszagú szűk utcák
agyamban hangok - láncok közé taposva sikítanak odaát

Háromsoros

olykor lehajtjuk fejünket
a magunk mélyébe
pillantva
osztozunk mások
magányán

 

Naplójegyzékben

nem tudom meddig tudom
tökéletesíteni vak végzetem
……………………………………….
kiben sosem kellene – látom már
ahogy éveim
ki nem mondott szavakkal
egyszer csak betelnek

 

és magukba roskadt csillagokká fagynak
bús és rejtett ódon ezüstökké keblemre
örök szobor gyanánt lágyulnak
helyenként még megpihennek
egyre ölelnek és ölelnek és szorítanak nagyon
– mint akit megtalálnak de
soha sosem engednek már
könnycseppszerű
aranyszemeidben

 

megköszönöm neked:
én-égutánzatodban melletted
lehettem
………………………………………
csak történne bármi s lenne repedésnyi hatás
benned és közöttem  -
bár senki többé más
……………………………………….

naponta kívánom a lehetetlent
de üres minden állomás