Farkas Wellmann Éva

Farkas Wellmann Éva

Interjú Bálint Tamással

- Nemrég Székelyudvarhelyen, teltházas közönség előtt mutattad be legújabb (harmadik) könyvedet, a Lávsztorit, amelyet talán leginkább verses regényként lehetne definiálni – és Puskin Anyegin-történetére való rájátszásként, erősen huszonegyedik századi stílusban. Miért jelentett számodra ilyen hangsúlyos kihívást ez a klasszikus? 

- Az alapötlet, az alkotói munka katalizátora valóban az Anyegin volt, főleg az nem hagyott nyugodni, hogy mennyire nagyszerű alkotásként tettem le a könyvet a néhány évvel ezelőtti újraolvasáskor, és ehhez képest mennyire tűnt „unalmas és érthetetlen klasszikusnak” korábban, a középiskolai próbálkozásomkor. Az valószínűbb persze, hogy velem volt a baj annak idején, s noha nem akartam általánosítani, de mégis egyre inkább azt láttam, hogy az ismerősi körömbe tartozó mai tinédzserek vagy huszonévesek már nemhogy Puskint, de még Rejtőt se nagyon olvassák, és nem tudtam, hogyan vehetném rá őket arra, hogy az iskolai kötelezőknek érettebb fejjel is nekifussanak és ráébredjenek az értékeikre, esetleg egyebeket is kézbe vegyenek.

Fekete Vince Vak visszhang c. kötetéről

Magaslatról tekint vissza és előre ez a könyv, egy fontos alkotói út néhány hangsúlyos állomására. Fekete Vince költői pályájának rövid összegzését látjuk, melyet kiegészít még egy vadonatúj versfüzérrel, amely maga is szinte kitesz egy vékonyka könyvecskét. Gyaníthatóan a szerző válogatásában olvashatjuk már a kezdetektől az életművet: a Parázskönyv című első kötet, az azt követő Ütköző, illetve a Jóisten a hintaszékből verseit, sőt, a Piros autó lábnyomai a hóban című gyermekverskötetbe is belepillanthatunk.

Valami ég e versen át

Farkas Wellmann Éva

Valami ég e versen át,
idegen test a sebben;
mit szemmel nézz, de mégse látsz,
s nem mérhető le kedvben,

talán a hó, talán a szó,
arcpír emléke rendre, 
amíg a visszhang visszaszól,
a hűvös-sárga mertre,

valami ég, nem lángra gyúl,
valami ég, felettem,
a hamva szó, a szó kihúnyt,
mielőtt elfeledtem.

Valami ég e versen át,
a szó, a hó, az emlék,
valami végleg itt maradt,
mit mégis elviselnék,

csak szó vagyok, csak szó a vers,
a láng, az ég, a kedvem,
és szó az is, hogy elviselsz,
s nem tűnődsz már a merten.
 

Subscribe to this RSS feed