Könyvekről

Iancu Laura verseskötetéről

Iancu Laura a harmincas költőnemzedék különleges színfoltja. Szóban forgó kötete nem is más, mint egyetlen nagy önátadás és önmegmérettetés a Teremtő színe előtt, szinte észrevétlenül kibontakoztatva egy afféle liturgikus költészetet: verseire a vallásos, istenkereső megszólalás jellemző. Az a benyomásunk, hogy a szövegösszetartó erő a szó- és szintaktikai alapanyag, valamint a szubtilis, spirituális háttér közt, a versekbe önmagát befalazva, Kőmíves Kelemenné alteregójaként maga Iancu Laura.

Muszka Sándor kötetéről

Muszka Sándor 2013-2014 környékén nagyot dobbantott a Sanyi bá című "falutudományos" könyvével, melynek számomra elévülhetetlen értékei, hogy sikeresen megidéznek egy olyan világot, mely bizony kihalóban van. Az egyszerű, falusi ember okoskodásai, melyek annyira ízesek, mint a jól füstölt szalonna, disznóhússal főtt fuszulykaleves hagymával - nos, ezek immár az elmúlás küszöbét tapossák. Hogy tudtál ilyen könyvet írni? - kérdeztem a szerzőt, hiszen csak verseit ismertem, szerettem. "Úgy, hogy paraszt vagyok" - nézett rám Sándor, és némileg tréfásan mosolygott. Akkor is tudtam, most is tudom, Muszka lelkében több van mint versláb és hexameter, rejtezik ott egy rácsodálkozás és kritika-nélküli befogadása az egyszerű értékeknek. Igen, a túlbonyolítás sok esetben (ha ugyan nem minden esetben) hamis, felesleges, untató, mi több - undorító. Ezért a szerző Sanyi bája számomra egyfajta archaikus karakter, melyből már nem sok található ezen a világon.

Brestyánszki Boros Rozália Hullám c. drámakötetéről

A szerző a Vajdaságban született és ott él, több mint tíz éve a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának dramaturgja. A teljesség igénye nélkül elmondhatjuk róla, hogy dramaturg, író, társszerző, rendező, fordító, színháztudós. Német, angol és szerb nyelvből fordít. A Hullám* előtt két másik könyvet írt: 2005-ben az újvidéki Fórum kiadóház gondozásában megjelent a Decennium című színháztörténeti könyve, amely a szabadkai magyar színjátszás 1995-től 2005-ig tartó időszakát dolgozza fel. Színházi alapok amatőröknek című kézikönyve 2010-ben jelent meg a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet kiadásában.

Maros András Befutunk c. regényéről

Ez a könyv olyan preciz, mint a Feszty-körkép, csak nem olyan fennkölt és ünnepélyes. Nincs mit tenni, ilyen a művész sorsa: egyeseknek nagy korok nagyszerű témái jutnak, másoknak kis korok kisszerű témái. De nyugi: nem a kort, csak a művészt mustrálják a kritikusok, márpedig íróként még befuthat Maros András is! Szóval a Nagy Magyar Valóság kör-, akarom mondani kórképe egy rágógumi-rózsaszín borítóra rajzolt babarózsaszín kislányszoknya alatt… A címből egyszerre hallani ki reményt (amennyiben valami ambíciós csapatot képzelünk mögéje) és iróniát (amennyiben nem). De már az első mondat minden kétséget kizáróan eligazít, merre is induljunk: egy nő sietve kibújik pénztárosi köpenyéből.

Kocsis István drámakötetéről

Beteg a színműírás és a játékszíni mesterség Magyarországon – évtizedek óta fennforog ez a szomorú közhely a szakirodalomban, a médiákban, vitafórumokon. Sőt Csokonai, Katona József sóhaja is áthallatszik régi századokból. Amiatt is kesereg minden felelős írástudó, mert sikerült az elmúlt két évtizedben a politikai béka-egérharc koncává süllyeszteni a színházat. Ha az ún. jobboldal szólal meg, New York uniformis, fehér-szürkére meszelt falain törik meg a bal liberálisok rikácsolásának hangzavara, azok munkái viszont, akik a nemzet fogalmát még a tudatunkból is ki akarják irtani mondializmusukkal, nos, azok színpadi munkái depressziót, mélakórt váltanak ki a nemzetnek elkötelezett hazafiakból.

Cseke Péter kötetéről

Cseke Péter olyan kutató, aki aprólékosan vizsgálja meg tárgyát, a legapróbb részletekre is kíváncsi, igazi mikrofilológiai igénnyel közelít minden témájához. Általában sikerül is valami olyan részletet előbányásznia a különféle hagyatékokból, emlékek közül, ami egészen ismerőssé teszi a bemutatott kort, személyiséget. Édekességeket keres elő és örökít meg, s ettől egy-egy irodalmi nagyság karnyújtásnyira kerül az olvasótól, személyes ismerőssé válik.

Tompa Andrea új regényéről

Tompa Andrea új regénye négy ember összefonódó és szétváló sorsát követi végig. Egy széki asszony, egy kolozsvári leány, valamint egy szerzetesnő és egy rózsanemesítő férfi szólal meg a könyvben. Miközben kénytelenek szembesülni az életüket közvetlenül befolyásoló történelmi korszakkal, egy szerelmi háromszögbe is belebonyolódnak.

Bözödi György válogatott verseiről

Épp a napokban olvastam Kemény István Lúdbőr című kötetében, Fekete István kapcsán, a múlt század harmincas éveiről: „Ekkoriban épp megtört a modernség lendülete. Kifulladt a húszas évek, gazdasági válság tört ki, szörnyetegek másztak elő a sötétségből, rossz előérzet szállta meg a szellemi életet. A művészetek visszaklasszicizálódtak. A modern civilizáció pár évre visszahőkölt, hogy aztán pár év múlva felvegye a pokolba vezető irányt. A harmincas évek az irodalomban is újklasszicista korszak volt a századelő modernizmusai, avantgárdjai után. Egészen különböző írók, egy széles nemzedék próbálta meg a világ jobbik, tisztábbik oldalát felmutatni.

Kenéz Ferenc gyermekverseiről

A gyermekköltészet elválaszthatatlan része irodalmunk egészének. Kincsestárát azok a költői művek alkotják, amelyeket szakértő felnőttek a gyermekolvasók számára hasznosnak, alkalmasnak találnak. A gyermekvers zeneisége miatt a műfaji skála sokkal szélesebb, mint az irodalom egyéb tartományaiban: a szépség boldogító mámorától egészen a gépies szövegismétlésig terjedhet. Gyermekverseink többsége az ún. ütemhangsúlyos versformában készült. Ez természetesen következik a szavak első szótagjára eső magyar szóhangsúlyból, ez adja népdalaink szövegeinek ritmusát is.

Kun Árpád új regényéről

Az Aegon- és József Attila-díjas Kun Árpád könyve az első, Boldog Észak címet viselő regénynek valamiféle folytatása, amennyiben ugyanazt a témát járja körbe, csak ezúttal más, jellegzetesen kelet-európai megvilágításban. A téma pedig az örök aktuális: az átültetés, a hazaváltás témája, a menni vagy maradni dilemmája utáni hídverés, és az azon való átkelés. Csak éppen, mint annyi minden, az utóbbi időben ez is megváltozott: nem a többel kecsegtető csábos világot vágyja az útrakelő, hanem inkább azt, hogy megtalál valamit, amit otthon szinte lehetetlenség. Azt reméli, hogy a váltás gyötrelme után lehetőséget kap arra, hogy tisztelje kiteljesedő, a harcra késztető frusztrációktól megszabadulva szerethetővé szelidülő önmagát.