Török Sándor önéletírásáról

Török Sándor említi önéletírásában* az öreg postást, aki másképpen csöngetett be a bérház lakásaiba, ha messzi baráttól jött levél, és másként, ha közeli rokontól; számontartotta, ki kitől kap levelet, és személyes ügyének tekintette, hogy minden levél és képeslap kézbesítésének egyedi, különleges jelleget adjon. Aztán amikor praktikus megoldásként levélszekrényt szereltek fel a bérház bejáratánál, címzett és postás elidegenedtek egymástól, alig látták-hallották már egymást, a levelek, képeslapok, újságok személytelenül érkeztek és hevertek a postaládák mélyén. Valami emberi megint elveszett, arctalanná lett.

Pár évvel ezelőtt, ha komolyabban utána akartam nézni valaminek, elmentem a könyvtárba, s míg vártam a kikért könyveket, szépeket mondtam a kedves és csinos könyvtárosnőnek. Ma már beütöm laptopomon a Google keresőbe a valami nevét, ami érdekel, és azonnal olvashatom a kapcsolódó információkat. Rengeteg idő takarítható így meg, kétségtelen. A megtakarított időben pedig elmehetek a könyvtárba, hogy szépeket mondjak a kedves és csinos könyvtárosnőnek.                                                                                                            Nem a gépekkel van baj, dehogyis, azok tagadhatatlanul megkönnyítik az életet, hanem az elgépiesülő emberi kapcsolatokkal. Ha arctalan, személytelen az emberek között a kapcsolat, sokkal hajlamosabbak ártani egymásnak. Katonaságnál a kiképzőtiszt addig volt a legkomiszabb velünk, kopasz újoncokkal, amíg már meg tudott különböztetni minket egymástól és megismerte a nevünket is, attól fogva sokat szelídült. Vagy olvasva mostanság a különböző internetes portálok hozzászólás-rovatában a fedőnevek viselői között ide-oda röpködő, gyűlölettől fűtött üzeneteket, tudom, nem üzengetnének egymásnak ilyen hangnemben, ha mindenki a saját becsületes (?) nevén tenné ezt, és név szerint ismerné a másikat.                                                                                             Török Sándor említett könyve a huszadik század elgépiesülő emberi viszonyairól szól, amikor a különféle kormányra kerülő izmusok lecserélhető és eldobható alkatrészként kezelték az egyént. Volt izmus, amelyik faji és vallási alapon dobta ki a gigantikus, teljesítményorientált masinának tekintett társadalomból az oda nem illőnek vélteket, és volt olyan, amelyik ugyanezt tette, de az eltávolítandók társadalmi hovátartozására figyelve. Abban meg minden izmus hasonlított, hogy tekintet nélkül fajra, vallásra vagy társadalmi hovátartozásra, az egyén életét, érzéseit, elképzeléseit semmibe vette és alárendelte a rendszer működésének.                                                                                    De Török Sándor könyve nem keserű könyv. A szerző megértéssel, belső derűvel közelít a nem túl rokonszenves emberi megnyilvánulásokhoz is. Kiváncsisággal és nyitottsággal fordul mindenki felé, mert „...a legjelentéktelenebb ember is bizonyos fokig jelentős, és viszont a legnagyobbakban is jelentkezik különböző fokú jelentéktelenség.” Aztán meg az embertelenségben bukkannak fel a legszebb példái az emberségnek. Török Sándor könyve ennek megfelelően sok történetet és számos arcképvázlatot tartalmaz kezdve Kosztolányitól és Karinthytól, akiket jól ismert, író-olvasó találkozókon olvasott fel velük, egészen erdőmunkásokig, állomásfőnökökig, akikkel valamikor együtt dolgozott.
Mert Török Sándor életútja legalább olyan érdekes és változatos, mint Jack Londoné. Az erdélyi Homoróddarócon született 1904-ben, iskolába Brassóban és Fogarason járt, de már 14 éves korában otthagyta, volt kazánfűtő, kocsis, mezei munkás, facsúsztató a havasokban, ipari tanuló, majd napszámos, aztán pályafenntartó, kovács, postai alkalmazott, gépszíjgyártó és kórista meg színész, idővel újságíróvá avanzsált, de katonának is elvitték Moldvába. 1929-től Magyarországon élt, a Szegedi Napló felelős szerkesztője, 1931-től Budapesten a Magyarság munkatársa, színdarabokat és regényeket ír, de máig keresett meséskönyveket is. 1933-ban Baumgarten-díjat kapott, 1938-tól a Petőfi Társaság tagja lett. Ő juttatta el Horthy Miklós kormányzóhoz az Auschwitz-jegyzőkönyv egy példányát, 1945-től 1948-ig a Magyar Rádió Ünnepi levelek c. sorozatát szerkeszti, ahol többek között olyan szellemi nagyságokat bírt szóra levélben, mint Albert Einstein vagy Bernard Shaw. Közben rengeteget írt, több színdarabját játszták, könyveiből filmek születtek. 1985-ben hunyt el, ma egy Waldorf-iskola van a nevéről elnevezve, merthogy a Waldorf oktatási módszerhez is köze volt. 
Sok meghökkentő, jó mondata van Török Sándornak. Ha egyet kéne idézzek, ezt választanám: „Ebben az egész teljes nagyvilágban minden csoda, vagy semmi sem az.” 
A félig-meddig elfelejtett íróink közé tartozik, bár az erdélyieknek főként illene számontartani őt.

*Török Sándor: Egy kis kertet szerettem volna. Budapest, 1979, Magvető Kiadó.