Bodor Ádám: Verhovina madarai c. regényéről

A kritika sőt már az irodalomtörténet-írás is létrehozta azokat az elméleti, stilisztikai kategóriákat, megfogalmazta azokat a nyelvi sztereotípiákat, amelyekkel kiváló prózamesterünk, Bodor Ádám eddigi munkáit jellemezni lehet: fenséges, félelmetes, talányos világ az ő világa, logikátlannak tűnő, irracionális eseményeket részletező realizmussal, precíz pontossággal mesél el, a színtér sivár, sebzett, szinte mindig hegyvidék, amely fölött torz, rejtélyes hatalom uralkodik, lakói szorongásos emberek, identitásuk diffúz és zavaros, kiszolgáltatottságuk olyan méretű, hogy – akár az életfogytiglanra ítélt rabok – csak rabtartóik függvényeként tudnak élni, közösséggé formálódni nem tudnak, magányos, dehumanizált alakok a civilizáció igen alacsony fokán. Ugyanakkor annyi csodás elemmel, metafizikai történéssel tarkított ez a világ, hogy a híres kolumbiai prózaírót, Gabriel García Márquez-t, annak mágikus realizmusát juttatja eszünkbe.

Új regényével, a Verhovina madaraival ezt a prózahagyományt követi, a Sinistra körzet ikerregényének is nevezhetjük, annyi különbséggel, hogy Verhovina földrajzi név létezik Kárpátalján, ukrán és ruszin nyelven felvidéket jelent.

Különleges, nagy tehetséggel megszerkesztett már az indító, a kezdő mondat. Megtudjuk abból, hogy Adam (ő a narrátor) nevelőapját, keresztapját, Anatol Korkodust letartóztatták, de az őrizetbe vétele előtt két héttel rábízott nevelt fiára egy javítóintézetből ide toloncolt gyereket; régi szenvedélye ez, mármint árva elítéltek istápolása. Benne van ebben a kezdőmondatban egy közepes méretű regény anyaga, mégsem érezzük zsúfoltnak, Bodor érzi a szerkezetek, a szövegek teherbírását, terhelésükkel eljut a maximumig, de ott megáll, s úgy old, hogy hosszú mellérendelő szerkezeteit alárendelőkkel vagy párbeszédekkel cseréli föl.
 
Anatol Korkodus (a családnév románul fosókaszilvát jelent) letartóztatásának oka is furcsa, különleges, logikátlan. A vidék madarainak eltűnéséről rendszeres jelentést küldött a tájvédelmi kapitányságra (!), nem gondolván arra, hogy ezzel lázadást követ el, hisz a madarak nem jószántukból költöztek más vidékre: „Nincsen madaras osztagunk – mondja Adam az intézeti gyereknek. Mivelhogy itt madarak sincsenek. Voltak, de amikor valakik kezdték tűzoltó fecskendővel lemosni a fákról a fészkeket, balsejtelmük támadt, és a nyár kellős közepén fogták magukat, és elköltöztek.”

Ugyanilyen rejtélyes módon gyújtották fel a kaptárokat, így méhek sincsenek, s a meddő hányók alól kiszivárgó mérges lé a halakat mind elpusztította a folyóban.

És – akárcsak az antik tragédiákban – az istenek beavatkozása sem marad el, áldozócsütörtök napján Lorenz Fabritius lelkész a Palatin mezejére küldi az iskola hét leánykáját, a Nyegrutz-, az Augustin- és a Gleznár-családok gyermekeit, de azokat a Szent Vaneliza romos kápolnában, ahová a vihar elől bemenekültek, megüti a villám. Szörnyethalnak.

Drakula világa ez. Bodor Ádám fiatalon, gyermekfejjel lett a román bolsevista diktatúra áldozata, hiteles koronatanúként szólalhatna meg, még sincs a regénynek vallomásos jellege. Nem krónikát ír, hanem újrateremti a sztálinizmust, mindenekelőtt a román, ez estben a szovjet-ukrán pártdiktatúra által létrehozott állapotokat. Az emberi lélek fekélyei buggyannak ki, melyek olyan borzalmasak, hogy csak az abszurd, a szürrealizmus, a mágikus realizmus eszközeivel tudta megírni.

A névanyag igen alkalmas a nyelvi szövet vizsgálatára. Minden fejezet címe egy zárójelbe tett, román, ruszin, ukrán, zsidó, német eredetű család- illetve keresztnév: (ANATOL KORKODUS), (DELFINA), (NIKA KARANINA), (EDMUND POCHORILES) stb. A kiadó nem is készített emiatt tartalomjegyzéket.

Megdöbbentő, hogy alig van magyar név a regényben. Bodor Ádám magyar regényt ír, amelynek szereplői nem magyarok, csupán a színtér volt valaha Magyarország, emiatt a magyar nyelv fájó sajgás, mint az amputált katonák lábában a fájdalom. Adam rendszeresen olvas fel Klara Burszen kisasszonynak a volt evangélikus könyvtárból kölcsönzött magyar könyvekből, egyikük sem érti, de a lány „leeresztett szemhéjjal megilletődve hallgatja”.
Az utópisták a tökéletes boldogság országát álmodták meg. Bodor Ádám, akárcsak Orwell, az ellenutópiák ösvényeire vezet.


Bodor Ádám: Verhovina madarai – Változatok végnapokra, Magvető Kiadó, Budapest.