Sárközi Mátyás Csé c. monográfiájáról

Sárközi Mátyás: Csé – Cs. Szabó László életműve

Kétjegyű mássalhangzó, a „cs” emelt ki egy nagy formátumú magyar írót a „szabólászlók” hatalmas tengeréből, mégpedig a kétjegyű mássalhangzó nem írott, hanem kiejtett változata, amelyik úgy csörren, csettint, vijjog, mint a vigyázó madár figyelmeztetése az erdőben: Csé! Figyelem! Felséges úr közeledik! Az volt Cs. Szabó László, Nagyúr, akárcsak Erdélyben Bánffy Miklós, a nyugati emigráció kivételes szellemi képességekkel és fizikai adottságokkal megáldott szellemalakja, emberpéldánya.

Nem túlhajtott a hasonlat, a „cs” nemcsak megkülönböztető jel volt, hanem predikátum, vagyis előnév, a nemesek a középkorban rendszerint annak a településnek a nevét vették föl, amelyik a tulajdonukban volt. Sárközi Mátyás monográfiájának mindjárt az első oldalain ezt az előnevet tisztítja meg a rárakódott salaktól, portól, a kommunista érában keletkezett Magyar Irodalmi Lexikon (Pedig a tudós Benedek Marcell szerkesztette!) Csíkcsekefalvával azonosította a „cs”-t, holott a család származáshelye a Székelykeresztúr melletti Csekefalva, annak a végzetes hadiútnak egyik települése, amelyen keresztül, Gagy-keresztjén át, bevonult Bem serege a Nagy-Küküllő völgyébe, hogy ott, másnap, Fehéregyháza mellett beteljesedjen Petőfi végzete.

Gondos és pontos monográfus Sárközi Mátyás, lábjegyzetanyaga legalább akkora érték, mint maga a szövegtest. Más elírásokat, tévedéseket is tisztáz a születési hely, a születési idő körül, és alanya visszaemlékezéseiből is közöl részletet: Cs. Szabó maliciózus fanyalgással, fanyar humorral vette tudomásul visszaemlékezéseiben a durva elírásokat.

De mindezek még csak szorgalmas, pontos filológusok munkaasztalára kívánkozó adalékok, Sárközi Mátyás több ennél. Ő maga is emigráns, sőt baráti, munkatársi viszonyban állott Cs. Szabó Lászlóval, így a beavatottak biztonságával ítél meg embereket, barátokat, eseményeket, jellemez korszakokat, állít helyre hangsúlyeltolódásokat, s körvonalaz végre egy ezer irányba szétágazó, műfajiságában nehezen megfogható, roppant gazdag életművet. 

Megdöbben az olvasó, milyen gazdagok vagyunk! Milyen gazdagok voltunk?

A néhai kormányzó, Horthy Miklós neve lett a XX. század húszas, harmincas éveinek emblémája, fedőneve, azt mondjuk, Horthy-éra, s a bolsevisták gondoskodtak arról, hogy csak korom és salak rakódjon a korszakra és a névre.

Ha olyan alapossággal, olyan megbízható tájékozottsággal járja végig egy mai kutató annak a bő két évtizednek tudományos, művészeti, publicisztikai mezőit, mint Sárközi Mátyás, megdöbbenve, ámulva, lelkendező büszkeséggel veszi birtokába a temérdek kincset, veszi tudomásul, hogy nincs még egy ilyen gazdag, sokrétű magyar kultúra történelmünkben. A reakciósnak, feudálisnak nevezett rendszer a föld alól ásta ki Magyarországot Trianon után, s engedte fölvirágozni mindazt, amit virrasztó fejek, zseniális alkotók teremtettek.

Sárközi természetesen választott alanya, Cs. Szabó László nyomvonalán halad, őt követi születése napjától (1905. november 11.) halála napjáig (1984. szeptember 24.), és az utóélet főbb eseményeit is összefoglalja.

Könyvszemlében nem szabad megismételni dióhéjban a monográfiát, inkább a szerző, Sárközi Mátyás munkamódszereire kell figyelni.

Klasszikus formát választott, az életút eseményeit kronológiai sorrendben követi, s eközben értékeli, itt-ott elemzi a munkákat, szerkesztőségek, írói csoportok és táborok belső erőviszonyait vizsgálja, s elfogultság nélkül, de mindvégig nagy empátiával teszi mérlegre Cs. Szabó László tetteit, cselekedeteit, írásait.

Olyan korban éltek mindketten – Cs. Szabó és Sárközi Mátyás –, amely kor a nagyszerű felívelés után a második világháborúba zuhant, emiatt el kellett hagyniuk hazájukat, az emigrációban, főleg Londonban kellett egyrészt egzisztenciát teremteni, másrészt publikum, olvasóközönség, visszhang nélkül alkotni, írni.

Cs. Szabó László két hazát veszített, Erdélyt és Magyarországot.

Habár Budapesten született az Izabella utcában, gyermekkorát (13 éves koráig) Kolozsváron töltötte. Amikor Sárközi arról ír, mit jelentett Cs. Szabó számára ez a város, ennek a városnak a történelemmel vemhes, áldott állapota, a Farkas utca atmoszférája, akkor inkább pszichológiát ír, nem irodalomtörténetet. Olyan karátos élményrétegek rakódtak le Mátyás király szülővárosában a gyermek Cs. Szabó lelkében, hogy nincs Európának olyan települése, tája, hegy-és síkvidéke, amelyeknek hatása ezzel vetekedne. Vannak megmagyarázhatatlan dolgok, vannak a ráción kívüli szférák, ahol az érzelmi energiák erősebbek a racionális, gondolati erőknél, és ezek – írja Sárközi Mátyás – imperatívuszok lehetnek az egyéni, a személyes stílus kialakításában. Cs. Szabó (ő is vallott erről) stílusát, stílusának ízét, a szó emelkedettségét, a nyelvi megnyilvánulás ünnepélyességét Erdélyben tanulta, Erdélyből hozta magával, és örök hontalansági érzete azért alakult ki, mert el kellett hagynia ezt a drága földet. 

Nemcsak az ott töltött gyerekkor, hanem a genetika is determinált. Apai szépapja egykoron az Anyaszék, Udvarhelyszék királybírája volt, tehát rangos székely nemes, anyai ágon az ősök részben szász lelkészek, tanárok voltak, részben ezüst- és ötvösművesek, ők, az utóbbiak, némán, átszellemülten vésték bele a szász álmokat a kemény anyagba. (Áprily ősei is szász ötvösök voltak!). Hann Józefin Lujza, az édesanya a Medgyesen, Medgyes környékén élt szászok génvilágát, egészen sajátos, Kelet- és Nyugat-Európát magába záró hit-, gondolat- és érzelemvilágát hordozta magában, és adta át fiának, Cs. Szabó Lászlónak.

Ez azzal az előnnyel járt, hogy Csé kisgyerek korától kétnyelvű, magyar és német, amire ifjú- és felnőttkorban tucatnyi más nyelv épülhetett. Öregkorára nyelvi polihisztor lett.

Sárközi Mátyásnak legalább ilyen izgalmas a genetikai képlete. Sárközi György, akit a Balf melletti táborban ítéltek Szerb Antallal és Halász Gáborral együtt éhhalálra a nácik, 1933-ban vette feleségül Molnár Ferenc író lányát, Molnár Mártát, aki Sárközi Márta néven lett a Válasz legendás szerkesztője, az irodalmi élet nagyasszonya, nemes kovásza. Ebből a házasságból született jelen monográfia szerzője, világra jöttét szerényen, zárójelben meg is említi a 31. oldalon.

Elkerülhetetlen volt a visszapillantás és főleg az összehasonlítás, mert ezáltal válik nyilvánvalóvá, milyen két nagy gondolkodó szembesült egy sajátos, irodalomtörténeti, filológiai műfaj, a monográfia lapjain.

Volt a nyugati emigrációnak egy szigorú törvénye. Általában azok alkottak a Lajtától nyugatra maradandót, akik már itthon, illetve otthon írtak, szerkesztettek, tagjai voltak irodalmi társaságoknak, díjakat nyertek stb. Nem is nehéz összeszámlálni az alkotó nagyokat: Cs. Szabó László, Szabó Zoltán, Márai Sándor, Határ Győző, Zilahy Lajos, Wass Albert, Monoszlóy Dezső, Faludy György. (Ha szélesítenők a skálát, oldalakat kellene teleírni nevekkel!)

Nos, Cs. Szabó László nemcsak a tollforgatás inaséveit járta ki Budapesten, hanem korán, fiatalon a szellemi élet sűrűjébe került. Ennek bizonyítására érdekes kuriózumot bányászott elő a monográfus: A Lónyay utcai gimnázium ifjúsági segélyegylete nevében a fiatal diák meghívta Bartók Bélát zongorázni. „Még azt is megmondta neki – írja Sárközi Mátyás –, mit játsszon: a Medvetáncot, és az Este a székelyeknél -t.” (21, old.)

Vívott, lovagolt, világnyelvekben tökéletesítette tudását, zenélt, közéletiséget vállat korán, Teleki Pál Angliába küldte ki Trianon-vitára, mintaszerűen készült az alkotópályára, arra, hogy a tucatnevű tollforgatóból legendás Csé legyen. Mindezt az esszé felé hajló, de a tudományosságot soha cserbe nem hagyó stílusban.

A felnőttkor dúsgazdag sikerekben. A Rádió Irodalmi Osztályán Németh Lászlót váltotta fel az igazgatói székben, hatalmas felelősség, óriási súly szakadt ezzel a nyakába, de remek diplomáciai érzékkel, talentummal birkózott meg a kihívásokkal. Interjúkat készített a Nobel-díjas Szent-Györgyi Alberttel, a San Remo-díjas Babits Mihállyal, József Attilával, Radnóti Miklóssal, Weöres Sándorral, Szabó Lőrinccel, Illyéssel, Márai Sándorral. Ezek a kapcsolatok nagy mértékben megnövelték írói oeuvre-jének hatósugarát. 

 Gondos figyelemmel kíséri nyomon választott alanyát, barátját, szellemi atyját Sárközi Mátyás, a magánélet (kalandok, szerelmek, házasság) eseményeit is elmeséli, a tudós író személyiségének, szellemvilágának alakulását részletesen elemzi, méltatja. Időzik a háborús éveknél, itt inkább az életrajz kerül előtérbe, Cs. Szabónak a híres színésznő, Bajor Gizi nyújt menedéket balatonföldvári villájában.

A háború utáni próbálkozásokról, kísértéséről is szól. Többen új, demokratikus szellemet, közéletet, művészetet, kultúrát szerettek volna teremteni.

Az események közismertek. Buknia kellett minden gondolatnak, ami a demokrácia irányába mutatott, aki nem hajtott fejet és gerincet, börtönbe került, ez várt volna Cs. Szabó Lászlóra is, ezért 1949-ben disszidált, nem tért haza olaszországi útjáról.

* * *
A második részében érezzük, mekkora hézagpótló munka ez a monográfia a magyar irodalomtörténet számára. Számtalan olyan adatot bányászott ki magánlevéltárakból, levelezésekből, könyvtárakból Sárközi Mátyás, amelyekhez jobbára csak ő férhetett hozzá. Segítette ebben a sokéves barátság, Londonban, a BBC-nél végzett munka, a baráti hálózat és az a bizalom, amely a szerzőt írás közben övezte. Féltve őrzött ereklyék, amulett értékű naplók, feljegyzések birtokába jutott, így vált közüggyé, ami addig magánügy volt. 

Figyelme mindenekelőtt azokat a fórumokat, szervezeteket pásztázza, ahol Cs. Szabó munkatárs volt, a párizsi Irodalmi Újságot, a római Katolikus Szemlét, a müncheni Látóhatárt, az Új Látóhatárt, a Szepsi Csombor Kört, de mindenekelőtt a BBC-t.

Bonyolult ember-háló alakult ki az emigrációban. Szép, életre szóló baráti kötések, ellenséges acsarkodások, politikai szekértábor harcok egyaránt jellemezték a nyugati magyar irodalmi életet, de felmérhetetlen a hatása és haszna, a kezdetektől a kommunizmus bukásáig. Az írók az első sorban menetelve bomlasztották a vasfüggönyt, azt a borzalmas falat, amellyel nemcsak Berlint, hanem Európát is kettévágta.

Sárközi Mátyás nem sterilizálja az irodalmat, evidens számára, hogy azt emberek csinálják, esendő, hiú, féltékeny, labilis idegrendszerű emberek, akik közt gyakran irigység, konkurencia harc dúl, presztízsháború dühöng. Külön fejezetben tárgyalja a két nagy londoni művész, Határ Győző és Cs. Szabó László kapcsolatát, kapcsolatuk megromlását.

Cs. Szabó László nem tartozott a dühös harcosok táborába. Fentebb stílje Kazinczy Ferenccel rokonítja, s volt is benne több olyan vonás, amelyek a széphalmi mestert juttatják eszünkbe, ha alakjával foglalkozunk.

Sárközi Mátyás tudós buzgalma és mesteréhez hasonlítható írásművészete látó közelbe hozott egy nagyszerű embert, és egy írót, olyan művészzsenit, akinek a hogyan? Fontosabb volt az alkotásban, mint a mi?, mint a mit?


Kortárs Kiadó, Budapest. 2014