Kocsis István drámakötetéről

Beteg a színműírás és a játékszíni mesterség Magyarországon – évtizedek óta fennforog ez a szomorú közhely a szakirodalomban, a médiákban, vitafórumokon. Sőt Csokonai, Katona József sóhaja is áthallatszik régi századokból. Amiatt is kesereg minden felelős írástudó, mert sikerült az elmúlt két évtizedben a politikai béka-egérharc koncává süllyeszteni a színházat. Ha az ún. jobboldal szólal meg, New York uniformis, fehér-szürkére meszelt falain törik meg a bal liberálisok rikácsolásának hangzavara, azok munkái viszont, akik a nemzet fogalmát még a tudatunkból is ki akarják irtani mondializmusukkal, nos, azok színpadi munkái depressziót, mélakórt váltanak ki a nemzetnek elkötelezett hazafiakból.

Szomorú mérleg.

De most moccant valami. Az egri Gárdonyi Géza Színház kihívásaira, szívós ösztökélésére Kocsis István mind műfajiságában, mind fajsúlyos tartalmaiban rendhagyó gondolati drámát írt, A fény éjszakáját. A színtársulat budapesti vendégszereplése több volt, mint siker: esemény volt.

Fontos a mű gondolatiságát emlegetni, mert Kocsis színműve nem úgy dráma, mint a régi görög klasszikusoké. Itt a drámaiságot nem egyének, csoportok, népek egymásnak feszülése idézi elő, hanem a különböző korok szellemalakjainak szembesülése egymással és a szerzővel.

Kiváló ötletre épít Kocsis! Németh László teremtett hősei támadnak fel, illetve válnak újból élő emberekké, s lépnek be az írószobájába, ahol érvelnek, vitáznak, elmélkednek, egyesek a tetemrehívás, a számonkérés szándékával (Bolyai János, Széchenyi István), mások (VII. Gergely, Galilei, Crescence) igazolni, elfogadni akarják teremtő apjukat. II. József jelenése hasonlít IV. Henrik Canossa-járásához.

S mindez még csak egy jó színpadi ötlet olajozott játéka lenne, ha Kocsis ne tudná elhitetni a nézővel azt, hogy itt hús-vér emberek hozzák be hitüket, akarásaikat, gondolataikat a XX-XXI. századba, s ha ne éreznők mindvégig azt az igen fontos áthallást, hogy Kocsis István azonos Németh Lászlóval. Nem foglalja el a magas trónust, annál szerényebb ő, de Németh László, a drámai hős elsősorban Kocsis István eszmeiségét képviseli, az ő évtizedek sodrában kialakult gondolatrendszere segítségével konfrontálódik Magyarország és Európa nagy szellemeivel.

Melyek ezek a gondolatok?

Közismertek Kocsis más munkáiból. Azáltal, hogy a szakrális beavatás, a szakrális hierarchia helyébe a hivatalos választás, a hivatalos hierarchia lépet, kizökkent az idő tengelye a helyéből. Annak helyretolása lehet éppenséggel a minőség forradalma is. Ez viszont már Németh!

A Habsburg-udvar főbűnös abban, hogy a Kárpát-medencében úgy eluralkodott a gonosz – állítja Kocsis. II. József bérelte föl a románokat az erdélyi magyarok ellen, Horea, Closca, Crisan parasztlázadása magyarmészárlás volt. A hivatalos hierarchia logikájához természetesen hozzátartozik, hogy a megtorlás után kerékbe törik a vezetőket. Ugyanezt tette Ferenc József nyolcszáznegyvenkilencben is, saját tábornokait akasztatja fel. Legszomorúbb példa az európai történelemben, mit jelent az, ha egy uralkodóház, a Habsburg nem a szakrális hierarchia útját járja. Több évszázadon végighúzódó véres vonal mutatja, hogy Trianon a világosi fegyverletétel következménye, és a magyarság gúzsba kötése, régi, szakrális hagyományainak megsemmisítése az első világégés egyik oka.

Démoni szellemek készítették elő az első világháborút, azzal a céllal, hogy földarabolják, széttépjék a királyi Magyarországot. Egy démont meg is nevez Kocsis: Edward Mandell Housét. Ez a félelmetes amerikai ezredes „…mintha szigorú felügyelőként ellenőrizte volna, miképpen felel meg Wilson a szabadkőművesség elvárásainak, illetve a fináncoligarchia érdekeinek!"

Helyben vagyunk. Megérkeztünk. Ez Kocsis István művészvilágának alaptézise. S A fény éjszakájának izzását az kölcsönzi, hogy teljesen relativizálódik az idő, ezt az eszmefutamot éppen gróf Széchenyi István mondja el, de Bolyai János is utókora igazságait feszegeti, és a XX. század eszmerendszerében jobban tájékozódik VII. Gergely, mint saját korában. A földi és az égi, a világi és a szakrális szférák cserélnek helyet, átjáróház lesz az idő, mégsem érzünk egy pillanatig sem anakronizmust.

Nincs más mód, a nézőnek, az olvasónak, el kell fogadnia Kocsis István nem mindennapos kihívását: tényekhez, alakokhoz, eseményekhez metafizikai látással kell közeledni. A nagy színházi siker azt jelenti, hogy erre a nézőközönség s az olvasó hajlandó és képes.

Apró részeire bontva a drámát, elsőnek a Fényről kell szólni. A Fény valaha létezett, Assisi Szent Ferenc még birtokolta, sőt ő maga volt a Fény, a germánok, a kelták, az ősmagyarok szakrális szertartásaiban jelen volt, de lassan-lassan lemondtak az emberek a táltos paripáról, a szakrális szerelemről, a szüzességi fogadalomról, az Időtlen Égi Asszony tiszteletéről… Bekövetkezett „a fény éjszakája”.

Bizony, új nyelvet, új rendszert kell megtanulni annak, aki Kocsis Istvánt érteni akarja. S van, aki érteni akarja! Annyi szenny, bűn, szellemi és lelki mocsok öntötte el a Földet, hogy korszakhatárhoz érkeztünk, mint Madách Tragédiájában a Római szín alakjai. Igény keletkezett a kizökkent idő helyretolására. Ismét szeretnének felülni az emberek a táltos lóra, ez a beavatás szertartása, ismét érezni szeretnék magukon és sorsukon „a beavató, teremtő erejű, csodatevő energia” áldását. Mindezeket megírta Kocsis István a Szent Korona tant kifejtő munkáiban, de először sikerült neki élő, izgalmas, pezsgő dialógusban néző és olvasó elé teregetni. Igen, néző és olvasó elé. Mert A fény éjszakája éppen olyan jó könyvdráma, izgalmas olvasmány, mint színpadi mű.

És tovább. Az is izgató szellemi tornát jelent az olvasónak, hogy a Kocsis-dráma alakjai nem fedik teljesen a Németh-drámák hőseit, és egyikben sem azonosak teljesen a valóságos, a történekemben élt figurákkal. Van egy kis sáv, egy fikarcnyi rész, ahol az érintkezési terület nem jön létre.

Hihetetlen élvezet erre figyelni! Meg is jegyzik a Németh László dolgozószobájába besétáló figurák: „Nem fogja fel, hogy nem a drámáiból léptünk ki.”

Ez bizony misztériumot szül, és misztérium nincs bizonytalansági effektus nélkül. Kocsis István a misztériumteremtés nagymestere, sőt azt állítja (VII. Gergely szövege itt, a drámában!), hogy „a magyar történelem misztériumjáték”.

Galilei és Bolyai János világa lehetne a legnagyobb homokpad, amire felfuthatna Kocsis hajója. De nem fut fel! Mindketten a tudományos, a technikai haladás emblematikus alakjai a történelemben, s az emberiség fejlődés-mániában szenved. Már egy fűszál léte sem képzelhető el a földön, hogy az ne az evolúció, ne a haladás parányi része lenne.

Márpedig – erre int Kocsis minden munkájában – hátrafelé pillantani legalább annyira fontos, mint előre. S ha ez evidencia, akkor nagyon kell figyelni Bolya János szavára, mert akkor a filozófia, a fizika, az emberi gondolkodás két kulcsfogalmát tudjuk behelyezni az egész dráma fogalomrendszerébe: „A tér legyőzése. A tér és az idő legyőzése. A tér legyőzése a geometriában könnyű, de az ember valódivá válásának elérése sem más, mint a tér és az idő legyőzése.”

Természetesen csak akkor válhat valódivá az ember, ha elfogadja a szakrális beavatást, a szakrális hierarchiát, amely által meg tudja különböztetni az égi és a földi világot.

Ez a Kocsis-dráma legnehezebb tétele. Itt, ezzel a kör bezárult, a műélvező olyan meditálásra kényszerül, amelyre talán csak Tibet kolostorainak lámái képesek. Mi itt, Közép-Európában, olvasóként, nézőként csak kísérletezni tudunk a mitikus-metafizikai világlátás elsajátításával.

Szellemalakok hát Kocsis István hősei? Inkább jó szellemek, akik részben emberek, részben a metafizika képződményei, akik megközelítik az égi világot, miközben megmaradnak csetlő-botló, sokszor nagyon gyarló embereknek.

El is hangzik a drámában: Íme, az ember!

***
A könyvet a Hungarovox Kiadó jelentette meg, közvetlenül az egri premier előtt, mellyel igen fontos missziót teljesített. Rendhagyó módon, ugyanabban a kötetben két példányban hozta, az első Beke Sándor rendezői példánya, a második, a teljes szöveg, Kocsis István szerzői utasításaival. Köztük Gál Gábor nagyszerű fotói az előadásról.


Kocsis István: A fény éjszakája. Németh László hősei. Hungarovox Kiadó, Budapest, 2013.