Muszka Sándor kötetéről

Muszka Sándor 2013-2014 környékén nagyot dobbantott a Sanyi bá című "falutudományos" könyvével, melynek számomra elévülhetetlen értékei, hogy sikeresen megidéznek egy olyan világot, mely bizony kihalóban van. Az egyszerű, falusi ember okoskodásai, melyek annyira ízesek, mint a jól füstölt szalonna, disznóhússal főtt fuszulykaleves hagymával - nos, ezek immár az elmúlás küszöbét tapossák. Hogy tudtál ilyen könyvet írni? - kérdeztem a szerzőt, hiszen csak verseit ismertem, szerettem. "Úgy, hogy paraszt vagyok" - nézett rám Sándor, és némileg tréfásan mosolygott. Akkor is tudtam, most is tudom, Muszka lelkében több van mint versláb és hexameter, rejtezik ott egy rácsodálkozás és kritika-nélküli befogadása az egyszerű értékeknek. Igen, a túlbonyolítás sok esetben (ha ugyan nem minden esetben) hamis, felesleges, untató, mi több - undorító. Ezért a szerző Sanyi bája számomra egyfajta archaikus karakter, melyből már nem sok található ezen a világon.

Majdnem logikus (bár egy alkotónak éppen abból van a legkevesebb, amire szüksége van, a logikából), hogy a nagy sikerű könyvnek folytatása született. De nem Sanyi bá 2.0, hogy lassan frencsájzban lehessen gyártani a történeteket, mert úgyis veszi az ilyen humort a nagy- és kisérdemű, hanem megszületett Szilveszter Dániel flekkenfalvi költő, lírikus, lusta dög. Névtelen, de ezt mindenáron tagadó költőnk tevékenysége nagyjából a kötet címéből is kiderül, ám az ő "lustai dögsége" más, mint az átlagemberé (hiszi azt világmegváltó költőnk).
Szilveszter Dániel elsősorban a feleségével, másodsorban az alkotással, harmadsorban az irodalom értetlenségével, negyedsorban az itallal küzd (ha már elszaladni nem akar előle). Vagyis, mint kiderül, nem is olyan egyszerű lusta dögnek lenni, komoly munkát igényel. Asszonyszájat befogni lehetetlen, ezért Szilveszter Dániel inkább a kocsmát és a hasonlóan érzékeny lelkületű ismerősök társaságát választja. Olykor megpróbál a Parnasszus magasságaiba emelkedni - hiszen költő ő, bármennyire is nem fogadja be az irodalom - de pár sor lepennázása után a megerőltető munkától csöndesen elalszik. Mindemellett azért közösségi ötletei is vannak, lásd a Tokánymadár meg a Kik fogják ezt lemeszelni írást, jó lelkéről tanúskodik végakarata is, melyben családjára szeretné hagyni egy, talán nem létező, amerikai nagybácsi halála esetén megkapandó örökségét. Filozófiai hajlammal is rendelkezik, ami nem is csoda, hiszen ki kell tölteni valamivel az időt két üveg (töménynek egy üvegből 32 korty, ha sörösüveg, akkor 7) és vita között.
Elszánt poétánk megküzd az összes elképzelhető irodalmi betegséggel: ihlethiánnyal, a szerkesztők berezkedéseivel, a fásultsággal, de legfőbb baja az el nem ismertség. Nekem úgy tűnik, ha Szilveszter uramat piedesztálra emelnénk, homéroszi eposzok röpködnének elő elméjéből. Erről ő is meg van győződve, igaz, az sehogy sem fér be agyába, hogy tenni is kellene valamit a magaslatok elérése érdekében. Ez az ő nagy "tragédiája".
Néhány történet erejéig visszatér a jól ismert Sanyi bá is, ugyancsak mulatságos kultúrharcot vív a modern technológiákkal, de elmondja véleményét a jelenlegi ifjúság nyegleségeiről is.
Mindent összevetve A lusta dög valójában egy nagyon mulatságos fricska. Fricska a sznobok, betokosodott akadémikusok, dilettánsok stb. orrára. A szerző azt vallja, ő csak néha lép a próza mezejére, nem neki való világ, ő mindössze komolytalankodik e területen (köszönjük Sándor, egy Thomas Mann már van), én azonban szívből kívánom, hogy még több ilyen verstelen eltévelyedése legyen, a humort - és nemcsak - szeretők örömére.
Akárcsak az előző kötetet, e könyvet is Csillag István remek, majdnem abszurdba hajló, de ugyanakkor nagyon is találó grafikái egészítik ki; mi több, megkockáztatnám azt is, hogy az írott és képanyag szorosan összefonódik, szerencsésen kiegészítve egymást. (Muszka Sándor - A lusta dög. Irodalmi Jelen Könyvek, 2017.)


Még több recenzió Miklóssi Szabó István tollából az Olvaskola FB-oldalon!