Király Kinga Júlia regényéről

A több ágra szakadó, egy gyökérből származó idő, idők regénye ez. Szereplője önmaga kiszolgáltatottja, de éppúgy az önön gyökereinek is.
Három fontos idősík volt számomra a regényben: múlt (nagymama), másik múlt (anya, leánya), és a jelen. Jövőnek nyoma sincs. Az író úgy járkál az idősíkok között, hogy Einstein és Stephen Hawking is sírva fakadna az irigységtől.

Király Kinga Júlia regénye valami eszméletlen módon tömött. Nemhogy felesleges történet, hanem egyetlen felesleges szó sincs benne. A szerző tárgyi és szakmai tudása egyszerűen lenyűgöző. Szókincse, szóképei, metaforái, hasonlatai stb. példaértékűek, a szó legjobb értelmében. A regény mondanivalója döbbenetes. És ez az, ahol – megakadok.
Megakadok, mert ilyen erős egzisztencialista, mégis fatalista, mégis szabad akarattal bíró írásművel az utóbbi időben egyszerűen nem találkoztam. Nem tudom eldönteni, melyik áll közelebb hozzám (az sem érdekel, mit akar ezzel az író mondani, hiszen valójában az olvasó az, aki végül is elviszi egy adott mű mondanivalóját). Talán nem is akarom. Sokkal jobb belefeledkezni ebbe a regénybe, mintsem ezeket a „dolgokat” eldönteni róla.
Egyrészt mert rólam is szól ez a könyv. Szerzője és köztem egyetlen év különbség van, mindketten erdélyiek vagyunk (az író most Budapesten él), így ez a könyv teljesen az én generációmról, s talán annak is született. Kommunizmus, apátia, empátia, emancipáció, árulás (igen, az is, ráadásul több szinten), archaikus, majdnem törzsi értékek, felszabadulás (forradalom?), eligazodás abban a gazos, megrohadni készülő világban, ami mindez után következett és tart a mai napig. „The West is the best, get here and we'll do the rest” - énekli Morrison. Vagy ahogy Gandhi válaszolt, amikor a nyugati civilizációról kérdezték: „úgy gondolom, ötletnek nagyszerű”.
Sok utalás a más művekre (még A kaméliás hölgyre is; ekkor kuncogtam), mely utalásokat ha észreveszünk, a regény sokkal, de sokkal szélesebb értelmet nyer, nagyobb területet ölel fel, jobban befogad (igen, befogad, mert olykor a pornográfiáig mocskos tud lenni, ám ha nem közönnyel olvassuk, tüstént észrevesszük, hogy ez nem erotika, pornó, hanem egyszerűen: eszköz, méghozzá nem is akármilyen).
Az értetlenségtől féltem a regényt. Ha nem olvassuk nyitott elmével, elsikkad az igazi mondanivalója. Ha sikerül hozzáadnunk magunkat, valami képfolyó sodrásába, örvényébe kerülünk, melynek nem maradunk a mellékszereplője, bármennyire is ezt állítja a fülszöveg.
Apa szó nélkül Szarajevóba ment. Ami nyomában maradt meghatározta a „családmaradék” életét. Egy lányét, aki belesüpped az egyfajta fatalista önigazolásba. De erről szóljon inkább a regény:
„Tudsz te élni, Gelsomnia, mondta az apám, és magához húzott, a hóna alá.
Kibontakoztam az öleléséből, azt hiszem, a testének idegensége hozott zavarba. Az elmúlt huszonhét évem épp egy férfi testének, épp apám testének a fele. Mert hát legfeljebb a csípőjéig érhettem, amikor elhagyott. Nem nőttem hozzá. Fel, a szívéig nem érhettem el. Ha nem hajolt le, vagy nem ültetett a térdére, szemmagasságban a nemzőtagja volt. Most meg fogalmam sincs, hogy mit kezdjek vele deréktól felfelé.”
Király Kinga Júlia regénye az utóbbi évek egyik legjobbja, ami a magyar irodalomban született. Bár járna szerencsével, s törné át azt az átkozott lélektani falat, hogy minél sikeresebb legyen, mert mindene megvan a maradandósághoz. (Király Kinga Júlia – Apa Szarajevóba ment. Kalligram Kiadó, 2017.)


Még több recenzió Miklóssi Szabó Istvántól az Olvaskola facebook-oldalon.