Újramesélés a jelennek

A dráMAI mesék – kortárs magyar gyerekdarabok című sorozatról[1]

A dráMAI mesék sorozat igazi kincs. Túl azon, hogy az összegyűjtött gyerek­darabok jók, a kötetek koncepciója átgondolt, a könyvterv igényes – hasonló kezdeménye­zés (kortárs gyerekdarabokat közreadó so­rozat) jelen pillanatban nincs. De a könyvpi­ac egykötetes gyerekdarab-gyűjteményektől vagy egy gyerekdarabot közreadó könyvektől sem hemzseg. A dráMAI mesékre is részben igaz, hogy nehéz hozzáférni. A kiadó nem rejti ugyan hétlakatos láda mélyére vagy világvégi szigetre a köteteket, népszerűsítésükre Face­book-oldalt is létrehoztak, de könyvesboltokban nem kaphatóak, csupán rendelés útján lehet hozzájutni a könyvekhez.

A terjesztés módjában tetten érhető, hogy egy szűkebb olvasóközönséget céloznak meg ezek a kö­tetek. A fülszövegben olvashatjuk, hogy a szerkesztők egyrészt a színházak, másrészt a színjátszó kört vezető pedagógusok figyelmé­be ajánlják a sorozatot.

A kiadvány olyan gyerekdarabokat gyűjt egybe, amelyek egy-egy előadáshoz készül­tek, és korábban létező – mesegyűjtemények­ből, a magyar népmesekincsből származó vagy a vásári bábjáték hagyományából táplál­kozó – történeteket mesélnek újra dramatikus formában. A gyerekdarabok jelentős része így születik, hiszen, ahogy Nánay István is meg­állapítja az első kötethez írt rövid tanulmányá­ban, az adaptáció a bábdarab-irodalom szinte kizárólagos alapja lett.

Aki kézbe veszi a dráMAI meséket, nem csupán színdarabokat olvashat, hanem tá­jékozódhat azok kontextusáról is. Az előszó[2] után maguk a darabok olvashatóak, amelyek megítélésében, mélyebb megértésében tá­maszt nyújt az utánuk következő tanulmány. A kötetek végén a szerzők rövid életrajzát és a darabok bemutatóinak adatait is megtaláljuk. Minden egy helyen van tehát ahhoz, hogy összetett képet kapjunk a kiadott szövegekről.

A darabok témák szerint csoportosítva kerülnek a kötetekbe. Jelen recenzió megírá­sáig négy kötet jelent meg (Régi magyar tör­ténetek; Grimmek újratöltve; Legkisebb fiúk; A halhatatlan Vitéz László), azonban még nincs lezárva a sor (tervezett kötetek: Andersenek újratöltve; Tündérek, királylányok, boszorká­nyok; Mai magyar mesemondók stb.; kilenc kötetig látnak előre a szerkesztők – a legköze­lebbi, az Andersen-kötet megjelenését 2015 novemberére tervezik).

A témák, amint látható, bizonyos esetek­ben a forrásműre irányulnak (kinek a meséi vagy milyen mesék alapján íródott a darab?), máskor a szereplők kilétére. Szerencsésnek tartom, hogy a darabok csoportosítva van­nak, ugyanakkor valamelyest vitatható a cso­portosítás logikája. A témák bizonyos mér­tékben fedik egymást, ennek eredményeként egy-egy darab olykor több témához is beso­rolható. Például a Legkisebb fiúk kötetben he­lyet kapó Hüvelyk Matyi a Grimmek újratöltve kötetben is szerepelhetne. Talán ha a témák csak egy szempont szerint dőltek volna el (pl. az eredetük alapján), a logika sem bicsakla­na. Egy másik kritikai megjegyzés az igazán alapos korrektúra hiányára vonatkozik, ami elkerülhetővé tehette volna, hogy a kötetek fül­szövegében mind a négy esetben ugyanazok a hibák forduljanak elő.

Az eddig megjelent könyvek szerzőivel kapcsolatban szembetűnő, hogy legtöbben szoros viszonyt ápolnak a bábszínházzal, de legalábbis a színházzal. Vannak közöttük olyan bábszínházi emberek, akiknek nem az írás az elsődleges tevékenységük: rendezők, bábszínészek. Ők sok esetben megrende­zik, eljátsszák a maguk írta darabokat. Ez a jelenség összefüggésbe hozható a bábművé­szeknek azzal a régóta meglévő szokásával, hogy gyakran egy személyben (voltak) bábké­szítők, színészek, írók, rendezők, zenészek. A bábszínház gyakorlati oldalán tevékenykedők nagy eséllyel írnak jól játszható darabokat, az irodalom felől jövő szerzők pedig a stílus és a forma terén tudnak elsősorban kiemelkedőt alkotni. (A felvázolt két út nem válik el élesen egymástól.)

A kiadott darabokban közös, hogy mind a jelennek íródtak. Olyan újramesélésről[3] van szó, ami a mai olvasónak, a mai nézőnek szól. Ezt változatos eszközökkel érik el a szerzők. A dramatizálás során új részletek adódhatnak hozzá az eredeti meséhez, de az is előfordul, hogy elmaradnak bizonyos elemek. Van olyan darab, amelyik csak kiindulópontnak használ­ja az eredeti történetet – ilyen Fekete Ádám Hüvelyk Matyija; van, amelyik több nézőpont ütköztetésével ér el dramatikus hatást – Tasnádi István: Piroska és a farkas; van olyan keretes darab, ami álomnak állítja be a törté­netet – Markó Róbert: Borsszem Jankó; van olyan, ami új szereplőt vezet be a hagyomá­nyos játékba – Fabók Mariann Vas Juliskája ilyen szereplő a Vitéz László és Vas Juliska című darabban stb.

A szereplők beszéde a mai nyelvhaszná­lathoz igazodik. (Ha előfordulnak archaikus vagy archaizáló kifejezések a szövegben, az tudatos döntés eredménye – példák Pallai Mara Hanyistók, avagy a grófkisasszony és a lápi szörny története c. darabjából: stimu­lancia, kreatúra, exkuzálom magam, lamentál, pákosztoskodik –; ezek nem teszik nehézkes­sé a szöveget, inkább a mesés jelleget erősí­tik, jelzik, hogy a történetek mélyen gyökerez­nek az időben.) A mai nyelvhasználat, ami az egyszerű köznapi szavaktól egészen a szlen­gig terjed (pl.: éceszgéber, hígagyú, flangál, kecmec stb. – Fekete Ádám: Hüvelyk Matyi) frissességet kölcsönöz a szövegeknek.

A nyelvhasználaton túlmenően is megta­pasztaljuk, hogy a mesevilágba beszüremle­nek olyan elemek, amelyek hétköznapjaink, illetve a modern valóság részei. Veres András Tündérkeresztanya című darabja például így indul: „Nem mesélek. Minek? Az emberek már a következő sarkon elfelejtik, hogy miről szól a mese, és csak rohannak, rohannak, ro­hannak. Rohannak a föld alá, a vonatokhoz, rohannak a kirakatok elé, rohannak, hogy le ne késsenek valamiről” (1. kötet, 135. o.). Ha­sonló példa Tasnádi István Piroska és a far­kas (2. kötet) c. darabja, aminek keretét egy törvényszéki per adja, vagy Fekete Ádám Hüvelyk Matyijának (3. kötet) gengsztervilága. A valóságra direkt módon utaló elemek nem hatnak idegenül a kirajzolódó fantáziavilágok­ban, nem önmagukért valóak, hanem szerves részei a daraboknak. Felvállalásuk jelzi, hogy a történetmesélés most zajlik, és hogy a rég­múltban gyökerező történetek a jelen számára is releváns üzeneteket hordoznak.

A recenzió írása közben azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon tényleg csak színhá­zakat és színjátszó kört vezető pedagóguso­kat képes megszólítani ez a sorozat? A da­rabok kétségkívül színpadra íródtak (egyrészt már kiállták a színre állítás próbáját, másrészt készen állnak újabb rendezésekre), de ol­vasmányélményként is megállják a helyüket. Ezért azok számára is kincs lehet ez a soro­zat, akiket egyszerűen érdekel a (báb)színház, vagy szeretnek olvasni, vagy lélekben gyere­kek, vagy egészen azok.

A kötetekben olvasható darabok:

1. Régi magyar történetek

Hanyistók, avagy a grófkisasszony és a lápi szörny története (Pallai Mara)

Lúdas Matyi (Tasnádi István)

Rózsa és Ibolya (Gimesi Dóra)

Tündérkeresztanya (Veres András)

Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi (Gimesi Dóra)

2. Grimmek újratöltve

Farkas és Piroska (Tasnádi István)

Hamupipőke (Gimesi Dóra)

Holle anyó (Veres András)

Jancsi és Juliska (Pallai Mara)

Szemenszedett mese (Gimesi Dóra)

3. Legkisebb fiúk

Borsszem Jankó (Markó Róbert)

Erős János (Orbán János Dénes)

Fehérlófia (Szálinger Balázs)

Hüvelyk Matyi (Fekete Ádám)

Vas Laci! (Markó Róbert – Tengely Gábor)

4. A halhatatlan Vitéz László

Vitéz László és az elátkozott malom (Korngut Kemény Henrik)

Vitéz László és az elásott kincs (Korngut Kemény Henrik)

Vitéz László csodaládája (Kemény Henrik)

Vitéz László és Vas Juliska (Fabók Mariann)

Vitéz László és a síró baba (Korngut Kemény Henrik)

Órajáték (Kovács Ildikó, Pályi János, Veres András)

Batu-tá kalandjai (Kovács Géza)

+ 5. Andersenek újratöltve

Pöttöm Panna (Góczán Judit)

A harmadik hableány (Markó Róbert – Tengely Gábor)

A rút kiskacsa (Kolozsi Angéla)

Borsószem hercegkisasszony (Szabó T. Anna)

Fülemüle (Borbély Szilárd)

—————

[1] Markó Róbert – Papp Tímea (szerk.): dráMAI mesék – kortárs magyar gyerekdarabok. Vaskakas Bábszínház, Győr. 1., 2.kötet (2014); 3., 4. kötet (2015). A kiadványról írt recenzió a Játéktér 2015. téli számában is olvasható.

[2] Kiemelném, hogy a 3. kötet előszava lazább, közvetlenebb hangvételének köszönhetően garantált derűvel állhatunk neki az olvasásnak, a 4. kötet előszava pedig olyan információkat közöl a vásári bábjátékszövegek kialakulásának körülményeiről, amik minden bizonnyal sokak számára újdonságnak számítanak.

[3] A 3. kötetben, Sándor L. István és Szűcs Mónika Hősmesék hőstelenítése? című tanulmányában ez olvasható: „A mese a szóbeliség műfaja volt, s az állandó újramesélés tartotta életben évszá¬zadokon, évezredeken keresztül – s vele együtt az a hagyomány, amely támpontokat adhatott az élethez. (De az újramesélés az állandó irányokat mindig újabb és újabb aktuális tartalmakkal volt képes feltölteni, miközben a szabadon keveredő történetek számtalan variációját teremtette meg.)” (162. o.)