A Látó pályázata

A Látó szépirodalmi folyóirat rövidpróza pályázatot hirdet Kortárs Mátyás-történetek címmel fiatal alkotók részére. A lap szerkesztőiből álló zsűri ismert Mátyás-mesék mai átiratait várja, legfennebb 10.000 karakter terjedelemben.

A legjobb írás szerzője ingyenes részvételt nyer a Látó Szilágybagoson szervezendő idei táborába, augusztus 16-19. között. A beküldött pályázatok legjobb szövegeit a Látó az októberi számában közli.

A Látó-tábort tavaly szervezték meg először a Látó szerkesztői, 30, különböző országból (Románia, Magyarország, Szlovákia, Szerbia) érkező fiatal alkotó részvételével Szilágybagoson. A könyvbemutatók, felolvasások és beszélgetések tavaly az alkotói életpályák lehetőségei köré szerveződtek, idén a jövő műfajai jegyében töltünk el három napot Szilágybagoson.

Beküldési határidő: június 25., 12 óra.
Korhatár: 18-35 év.
A pályázatokat a következő elektronikus címre várjuk: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.