Publicisztika

Kár, hogy lakott...

Nehéz a dolga a firkásznak, ha városáról – szülő −, vagy lakóhelyéről – kell írnia. Feltéve, hogy ragaszkodik az őszinteséghez.
– És már miért ne ragaszkodna? – horgadt fel az önérzet benne. Azt tartotta, városáról mondja el a kendőzetlen véleményét az ember – „növeli, ki elfedi a bajt” –, ha meg valamiért nem akarja, nem teheti, akkor inkább hallgasson. Példák hosszú sorával igazolható, hogy a hasonló dolgozatok többnyire pozitív kicsengésűek, azt tudjuk meg belőlük, hogy a vallomástevő oda van városáért, a világ legjobb helyének tartja, sőt: a közepének. Ami, az ő sajátos szemszögéből tekintve, akár igaz is lehet.

Mókuskerék

Bemegy az atyafi például a tanácshoz (más hivatalt is mondhatnék, egyre megy), hogy azt mondja, szüksége lenne egy iratra, mellyel igazolhatná, hogy nem tartozik a helyi adókkal/illetékekkel a városnak. Miután rövidke sorban állás után előadja óhaját, orra elé nyomnak egy kérést, hogy azt töltse ki, s fáradjon át a másik osztályra.

A teremtés tervezése

Vannak napjaim, amikor nincsenek se isteneim, se papjaim, csak a csönd van, s valami bágyadt üresség, jó lenne nem lenni már, odáig jutottam, mint Jeszenyin, vagy a többiek, a sokak, akik amikor látták, minden egyre megy, eldobták magukat, mint egy barackmagot, lehet, volt köztük olyan is, aki kacagott elmenőben, nem csoda, kacagva menni el elegáns dolog, megható, ó, mennyi fölöslegesség van minden mozdulatban, mennyi tétovaság, mintha csupa semmiségek jelentenék az életet, bár ha jól meggondolom, azok is semmiségek mind, amik körülveszik az embert ameddig él, mi van, ha elüt egy autó, semmi, ugyanaz, mintha fejedre esne egy cserép, volt egy barátom, ki csak a szívéhez kapott, mi kell egy halálhoz, hogy biztos legyen, mi kell ahhoz, hogy ne csak a véletlen döntse el a sorsodat, ki tudja, milyen erők és hatalmasságok vannak még, amikről nem is tudunk, mert nem figyelünk oda?

Bolond Irén

Régi közhely, miszerint a pénz, a jólét ritkán boldogít. Bizonyíték erre az a háborút követő néhány év, amit kisfiúként éltem át egy romániai faluban. Helyesebben most romániai, mert akkor, a második bécsi döntés révén, Magyarországhoz tartozott.
Kajántót ugyanaz jellemezte, mint a többi falut akkoriban: düledező kunyhók, elhanyagolt szántóföldek, hiányzott a villany, út, pénz. A parasztok mezítláb jártak, egyik-másik rongyokban. Rádió, mozi nem létezett. Ezt pótolták a fonók, a tengerihántás és egyéb népi „rendezvény”, ahol szájról szájra szállt a dal, a fiatalok mókáztak, az idősebbek meséltek, és… Folytassam? Boldog voltam, így mezítláb és szegényen.

Ez a világ...

Hogy sok volt-e vagy kevés faluhelyen egykor a mesterember, nem tudnám megmondani, de úgy vélem, gyermekkorom székely falujára visszaemlékezve, hogy volt éppen elegendő kovács és kerekes, ács és kőfaragó, gépész és asztalos, timár és szűcs, szabó és cipész... Ki-ki szavahihetőségének és munkája minőségének függvényében tölthette be helyét a faluközösségben, általában – ahogy szokták mondani a fúró-faragó székely emberről – mindenhez es értettek, de az olyan is könnyen kivágta magát a jogosan elégedetlenkedő ügyfél előtt, a mesterség becsületét védendő, aki nem mindig tartotta be ígéretét, netán gyatra munkát végzett.

In memoriam Horváth Andor

Legutóbb a 2018-as Korunk-lapszámtémák kapcsán váltottunk néhány üzenetet, bő hetekkel ezelőtt. Andrei Pleşuról, illetve 1968-ról kértem tőle írásokat, úgy sejtettem, ezek a témák most is, továbbra is foglalkoztatják. „Nem feledem a felkérést, de még nem áll össze” – írta, aztán már csak a csend, és a hír, hogy ezek az írások már nem fognak elkészülni. De az még idetartozik talán, hogy amikor ugyanezekben az üzenetekben arról kérdeztem, mi érdekli az itthoni frissebb kiadványok közül, Kányádi András könyvét, Az intertextualitás ösvényein-t kérte.

Árva Bethlen Katáéknál

Nem kell megvárni a küldetést ahhoz, hogy megismerd a körülötted pislákoló, téged is övező világot. Igazi legendákban sok okos dolgot végeztek a remeték is. A romániai magyar író nem vállalhatja a bezárkózottságot. Ami a mi életünkben is történik a szemünk előtt és velünk, ritkán engedi csitulgatni a lelket meg a költészetet, irodalmat. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) küldetésében kerültünk Tamás Kincsővel Fogarasra.

Menel miciglije

Nyelvtan naci, ez it nem a hejesirsi versen – oktatott ki egy kedves eladó, a fentiekkel is nyomatékosítva: nem a magam fajta nyelvtannácinak való az adok-veszek csoport, ahol sült bolond, aki szervkereskedésre gondol, ha „kihuzatos baba agyat” vesztegetnek allkúdhato aron.
A rejtélyes, rejtvényes feladványok Bábele az online hirdetések naponta újabbnál újabb gyöngyszemekkel bővülő tárháza. Az ékezeteken és az anyanyelv elemi szabályainak ismeretén kívül kapható itt minden. Vadiujj, kihasználhatatlanság miatt eladó ruha, ami nyúllik – azt csak remélni lehet, hogy eme extravagáns darab, ami a tapsifüles hátsójára illő, nem bogyózik, nem bűzlik.