Publicisztika

Aki mindent elintéz

Képzeljünk el egy elégedett embert! Kissé szokatlan jelenség, de úgy látszik, itt-ott még akadnak effélék. Ugyanis Ádám úr pontosan ilyen volt. Körülötte dúlt az infláció, növekedett a munkanélküliség, az energiaválság. Ő mégsem aggódott, örült, hogy van tető a feje fölött, rendes állása, felesége... Ő maga is példátlanul szolid volt, hiszen nem ivott, sohasem dohányzott, munkahelyére pontosan járt, olyannyira, hogy gyakran hozzá igazították a műhely óráját is.

Mindent és mindent?

Hogyne vetődne fel éppen manapság, egy sok szempontból meglódult világban a kérdés, hogy van-e mit tanulnunk a természettől? A saját gyökereik által helyhez kötött fáktól például. Igaz, nemcsak helyhez köti őket a gyökér, enélkül egyáltalán létfeltételeik szűnnének meg. A gyümölcsre való várakozást, mondhatni a jövőt illetően pedig azt is tudni véli a népi bölcsesség, hogy nem esik messze az alma a fájától, de hogy bizakodásra ad-e ez okot, nehéz lenne egyértelmű választ adni erre a kérdésre, minthogy az is agyonvitatott kérdés, hogy jó-é a vén fa árnyékában pihenni, vagy nem? Legalábbis a nemzedékek közötti megértésre és együttműködésre vonatkozóan...

Bajusz

Már maga a szó sokatmondó, bár kevesen értjük. Türk nyelveken egyenesen következik a „gazdag”, „tekintélyes” jelentésből, mint a bajár, bojár.
De a bajusz ennél több. A bajusznak erős jelentése van, igen, ma is.
A bajusz másodlagos nemi szőrzet (nem mosolyogni rajta, ez van)., a bajusz hatalmi jelkép, a bajusz eszköz és egyáltalán.
Bajusza annak van, aki vállalja, hogy bajusza alatt mosolyog, bajusza alá iszik, bajuszát összeakasztja, ha kell.

Állati szösszenetek

BEMUTATKOZÁS

A böllér disznót vág.
– Gyuriii, Gyurii! – visítja a sertés.
Hiába, nincs kegyelem. És ezt ő is tudja. Azért tovább hörög: Gyuri, végül György, azzal vége.
– Én meg Lajos vagyok – mondja a böllér.

A KECSKE ÉS A BIRKA

A kecske tapasztalatcserére megy a mennybe.
– Mek-mek! Nálatok me-mennyi e-ezer év? – érdeklődik a birkától.
– Bee! Csak egy pillanaat.
– És e-egy forint?
– Kereek egy billióó.
– Akkor, légy szíve-ves, és adj gyorsan e-egy forintot!
– Szíveseen – feleli a birka –, csak várj egy pillanatoot!

Minek látszik?

Megjelenése, 1959 óta szerintem nem született jelentősebb magyar regény, mint az Iskola a határon. Ebben az esetben a címbeli határ szó szerint is értendő, lévén hogy arról a katonai alreáliskoláról kapunk képet, amelyben maga a regény írója, Ottlik Géza (1912–1990) is diákoskodott az 1920-as években, akkor a Hunyadi János nevét viselte az intézmény, és a magyar–osztrák határhoz közeli Kőszeg városában működött.

Várand

Várni szép. Várni, hogy ideérjen. Önmagával együtt közeledjen. Következzen be az, hogy mi ketten együtt állunk.
De elvárni – …? Hogyan, honnan ’el’, önmagától? Távolodjon a saját késztetéseitől, arrafele, amerre én kényszerítem?
Jobban tudom? Hogy mit kéne tennie? (Van, aki jobban tudja nálam, mit kéne tennem?)

Ha itt vannak a belgák

Ha itt vannak a belgák, mindenki boldog és kiegyensúlyozott. Kinyitjuk a kaput, megkötjük a kutyát, megterítjük az asztalt és sűrűn figyeljük, itt vannak-e már a belgák? Aztán mégsem vesszük észre, mikor jöttek a belgák, akik illedelmesen az előszobában toporognak, az udvaron téblábolnak, majd a csengőt is megnyomják és akkor végre rájövünk, hogy itt vannak a belgák. Az első pár perc mindig megható. Ilyenkor részletesen kivallatjuk egymást, hogy asszongya: háuárjú és közben szünet nélkül mosolygunk egymásra.

A Hídverő-díj apropóján*

Tisztelt megjelentek, kedves kuratórium, kedves Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány! Engedjék meg, hogy Markó Béla Bocsáss meg, Ginsberg című – az Élet és Irodalom 2017. augusztus 4-ei számában megjelent – verséből citáljak néhány, önkényesen kiemelt és összerendezett részletet.