Levél a kocsmából, Bölöni Domokosnak

Most vagy hetvenéves. Nagy idő, szép idő! Vártalak a mi fényes kocsmánkban, a Kábelben, mint máskor. A kopott hokedlik mind a helyükön voltak, én is a magam helyén, ahol gyöngébb a huzat. És te nem jöttél. Csak a szúnyogok, a kopott sorsúak, a levitézlett adószedők, a karjukat fölemelni is nehezen tudó karmesterek, papok, harangöntők, kórustagok, az utca népe. Jöttek, hogy köszöntsenek téged.

Te pedig azt mondtad nekem drótnélküli telefonon, hogy szerettél volna eljönni, de tegnaptól máig sok vendéged érkezett, gyermekek, unokák, rokonok, barátok és ismerősök.
Csak nézek magam elé, azon tűnődve, miért kell nekem Bölönire várni? Azért, mert ő most hetvenéves? Lehet. Azért is. De főleg a szomorú hangulatom hozott ide, ami az én alapvető természetem. Ahányszor együtt vagyunk ebben a fényes, hokedlis kocsmában, valamennyire mindig kivirágzik a kedvem. Olykor magam elé képzelem a könyveidet, nézem a címeket és máris megváltozik az én alapvető természetem.
Micsobur. Mi az, hogy Micsobur? Ilyen név nincs is! Pricskili Dungó, akinek Jézus megcibálja a fülét. Ott van például a szigorú Supincsák tanár úr! Az ő fülét kellene, hogy megcibálja Jézus, nem ennek a szerencsétlen Pricskilinek, mert ő senkinek sem vétett. Aztán magam elé képzelem Geret apót az ő bokrétájával, az angyalt, aki csenget a piacon, amitől Prindáriplácska elmosolyodik. Valósággal látom a behunyós szemű embert, amint elalszik az unalomtól a Három Tetűben. Mákfödről ide téved a Halálváró Csigur Migur, aki szeretett kitartani az álláspontja mellett. Ezen még maga Bicski Laji is csodálkozik. De csodálkozik a Kétlábú Hangya láttán is, akinek a jelvények voltak az ő szerettei, „Az egész elpuskázott XX. század ott lógott mellkasa két oldalán le a gyomorszájig…” Vegyük még ide a falábú Mákleány Reginát, aki a tornácon született, s ezért az volt a sorsa, hogy a verandáról szemlélje a világot, míg körülötte jön-megy Zsiga sógor, a vürkolák, vagyis a rendes nevén Dzsumbuj Zsigmond Cakkenyes. Ő pedig arról volt híres, hogy a tornác alatt ejtette meg Kakukknét, sűrű holdfényben, orgonaillatban, két kutya ugatása között.
Ó, sorolhatnám az általad teremtett világot napestig, reád várva, a kopott hokedlin, a Kábelben. Mert te ma nem tudsz jönni a vendégeid miatt. És holnap sem tudsz jönni, mert akkor érkeznek más barátaid. Márpedig barátod annyi van, te sem tudod, hogy mennyi.
Mondd, Domi, te honnan szerzed be a barátokat? A barátok templomából, vagy a kocsmákból? Mert utcákon kóborolni fejeden a te nagy szalmakalapoddal, ritkán láttalak. Pedig jó elnézni téged, ahogy leszállsz a buszról, s elindulsz felénk néhanap.
Úgy nézel ki, mint maga, Mikszáth!
Most vagy hetvenéves. Nagy idő, szép idő! Lesz nagyobb is, reméljük. De szebb, az nem lesz. Csak az, amit megteremtettél. A saját fejedből.
Élj sokáig, Bölöni Domokos!


A KáféFőnixen több szerző hozzászólásával alapos összeállítás olvasható Bölöni Domokos 70. születésnapja alkalmából