Menekülés a zöldhatáron

Ezúttal sem kísérte be feleségét a zöldségpiac asztalsorai közé, inkább megállt a bejáratnál, ahonnan könnyen szemmel követhette az aszonyt, amint türelmesen végigmustrálja az eladásra kínált portékát, s amikor úgy ítélte meg, már nehezebben boldogul a csomaggal, csak akkor caplatott be a sűrűbe, és vette magához a degeszre tömött neccet. Egy alkalommal – vasárnapon –, amikor nagy volt a tolongás az asztalok, árusok körül, hirtelen ordibálásra kapta fel fejét:

– Van képed az emberek között mutatkozni? – szegezte a kérdést egy idősebb, viszonylag jól öltözött öregúr egy hasonló korú melegítős, zsokésapkás alaknak. – Mocskos szekusok, hát lehet, hogy Iliescu és a hozzá hasonlóak nem bántanak, de én nem tudok felejteni! Sem felejteni, sem megbocsátani nektek, gazemberek! – kiabálta torkaszakadtából a láthatóan feldúlt férfi a szekusnak nevezett öreg felé. Aki megpróbált elvegyülni a tömegben.

Eszébe jutott filmbe kívánkozó kalandja – könnyen végzetesnek is bizonyulhatott volna –, amelnyek 1989 novemberében volt részese, szenvedő alanya. A régebbiek még tudják, akkoriban már mindenki – na jó, majd mindenki – menekült, amerre látott... Többnyire a zöldhatáron át. Útlevelet szigorúan csak a bizalmi emberek kaphattak, azt is kétévenként. Jól kiépített hálózatok foglalkoztak az embercsempészettel. Aki nagyon akarta, megtalálhatta a módját, hogyan kerüljön kapcsolatba velük. Neki is sikerült. A terv szerint éjszaka indultak egy ütött-kopott Dacia személygépkocsival, amelynek rendszámtábláját valahol Szilágy megyében kellett volna kicserélniük: az MS-sel kezdődőről az SM-el kezdődőre. Mielőtt erre sor kerülhetett volna, az autó megcsúszott egy olajfolton, s az árokban landolt. Volt ott sírás-rívás, végtagok törése, koponyák roppanása, de legfőképpen kétségbeesés. A mentők után, megérkeztek a milicisták is, akik igen meglepődtek, amikor felfedezték az árokban fehérlő, cserére előkészített hamis rendszámtáblát. Lebuktak.

Néhány nap után mindannyiukat kiengedték a kórházból, ahol gipszcsizmával, csinos turbánnal látták el őket, s irány a rendőrség. Miután nyilatkozatot írattak velük, hazaengedték őket. Otthon – a büntetőjogi eljárás beindítására várva – hetente jelentkezniük kellett a kijelölt „közegnél”. Tiltott határátlépésért sokakat ítéltek el akkoriban.

Óriási szerencséjük volt, december közepén-végén robbant a román puliszka, Ceauşescu kivégzése után megfeledkeztek róluk is a hatóságok.