Árva Bethlen Katáéknál

Nem kell megvárni a küldetést ahhoz, hogy megismerd a körülötted pislákoló, téged is övező világot. Igazi legendákban sok okos dolgot végeztek a remeték is. A romániai magyar író nem vállalhatja a bezárkózottságot. Ami a mi életünkben is történik a szemünk előtt és velünk, ritkán engedi csitulgatni a lelket meg a költészetet, irodalmat. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) küldetésében kerültünk Tamás Kincsővel Fogarasra.

Ám nem rólunk szólt a nóta, hanem a szétszórtságba belenyomorított magyarságról. Beteg korban mentünk szenvedőkhöz, egészséges ezer (!) magyarhoz, beszélni közös dolgainkról, de inkább róluk, akiket a szakadatlan román nacionalizmus sarokba szorított, de olyannyira, hogy ma Fogarason egyáltalán nincs magyar iskola.
Babits Mihály a 20. század leg­elején a fogarasi gimnáziumban tanított magyart, latint. Akkor Fogaras lakossága 6679, ebből 3357 magyar, 2174 román és 1003 német. Ma egyetlen magyar osztály sincs. Megérkezvén „Marosvásárhely fekete márciusának” napján, kemény hidegben kopogtunk a Babits Mihály-terem ajtaján. A tiszta, meleg teremben önkéntes, nem kötelező magyaróra zajlott tíz tanulóval.
Minek hatódjam meg mindenen, mi nem is megható?! Mert ez a találkozónk a Bánk bán Tiborcának a hangulatában történik… Tényekre ihlető állapot, nem szerelmes versre, prózára. Mátyás király meséit olvasgatták a gyermekek, egészen fiatal tanárnő pásztorkodása mellett.
Nos, szóljunk igazat óra múltán ebben a teremben a közönségnek? Harmincan voltak az egyezres lakosságból. Az átlag­életkort 70 évre becsülöm. Gyűlölöm a szórvány fogalmát. Ahol egy egész nemzetiséget, nemzetrészt takarítanak, tiltanak ki anyanyelvéből és kultú­rájából, ott már nemcsak a föltorlaszoló ortodox templomok, hanem a kokárdát, zászlót, jelvényt tiltó törvény maga uralkodik elevenek és holt Bethlen Katák, magyar fejedelmek földjén, dühöngve és ujjongva.
Elbeszélgettünk a közönséggel. Arról is, mit ér és mit érdemel a politikamentes író és irodalom, amit oly hévvel emelnek – nem máglyára – katedrákra és katedrálisok kupoláira. Tamás Kincső prózája távol onnan. A líra minden hangja csobban a lelkek várakozásában. Az E-MIL írói járják a magyari világot. Szólnak Kassán, másutt arról, hogy nem vagy egyedül, atyánkfia. Mert „vétkesek közt cinkos, aki néma”. (www.hirmondo.ro)