Items filtered by date: október 2017

Várand

Várni szép. Várni, hogy ideérjen. Önmagával együtt közeledjen. Következzen be az, hogy mi ketten együtt állunk.
De elvárni – …? Hogyan, honnan ’el’, önmagától? Távolodjon a saját késztetéseitől, arrafele, amerre én kényszerítem?
Jobban tudom? Hogy mit kéne tennie? (Van, aki jobban tudja nálam, mit kéne tennem?)

Ha itt vannak a belgák

Ha itt vannak a belgák, mindenki boldog és kiegyensúlyozott. Kinyitjuk a kaput, megkötjük a kutyát, megterítjük az asztalt és sűrűn figyeljük, itt vannak-e már a belgák? Aztán mégsem vesszük észre, mikor jöttek a belgák, akik illedelmesen az előszobában toporognak, az udvaron téblábolnak, majd a csengőt is megnyomják és akkor végre rájövünk, hogy itt vannak a belgák. Az első pár perc mindig megható. Ilyenkor részletesen kivallatjuk egymást, hogy asszongya: háuárjú és közben szünet nélkül mosolygunk egymásra.

A Hídverő-díj apropóján*

Tisztelt megjelentek, kedves kuratórium, kedves Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány! Engedjék meg, hogy Markó Béla Bocsáss meg, Ginsberg című – az Élet és Irodalom 2017. augusztus 4-ei számában megjelent – verséből citáljak néhány, önkényesen kiemelt és összerendezett részletet.

Hegyimama

Nem fog rajta az idő. Szíjas tagjai nyolcvanhat éve viszik, szüntelenül. Ha nem tudna menni, már rég eltemették volna. Egyedül intézi a házi teendőket, saját kezüleg teremti elő a mindennapit. Fogai évek óta a csiporban hevernek, a kredenc tetején. Már vizet se tölt rájuk, minek. Jobban csúszik az étel fog nélkül. Kicsit meglobbantja, s nem kell akkor rágni a húst sem, zöldséget sem. Korát meghazudtoló frissességgel bírja a terheket, cipeli a keresztjét, akár a rőzsét, s csak úgy penderíti le a válláról. Ha kell még a szomszédnak is, aki nyaralójában hétvégenként azon találja magát, hogy megint friss tüzelő van a kapu előtt. Pedig még tavaly házszenteléskor is azt válaszolta a papnak: – Én jól vagyok, plébános úr, csak a lábaim ne lennének!

Mondta

Mondja, mondja a magáét, s miközben hallgatom, már arra gondolok, hogy, te jó ég, hogy fogom eszmefuttatását idézni úgy, hogy ha lehet egyszer sem, de lehetőleg egyetlen egyszer írom le azt, hogy mondta.  Újságolta, rendben. Közölte - az is. Kijelentette, detto, kipipálva. Fogalmazott, milyen szép, hogy ez is csak egyszer virágzik a szóbokorban. Aztán jön az üzente – elmegy ez is, bár nem Kossuth Lajosról szól a fáma.

Subscribe to this RSS feed