Péter Árpád

Péter Árpád

Emberek ünnepei

Sűrű fellegek borították a vasárnap reggeli eget. Sötét volt, igazi Őszi Idő, amikor a hidegbe kilépő embernek még a lelkét is azonnal átitatja a végletes nedvesség. Mégis elindultam, felfele a Dombra, noha olyan prózai okok vezéreltek, mint némi gombák, vadalmák keresése – tehát semmi olyan, ami megérte volna, hogy belevessem magam az alattomosan szemerkélő őszi esőbe.

Bizonytalan idők

Valami történhetett, hisz olyan idők kezdték járni a Várost, hogy immár senki nem lehetett biztos semmiben. Hol az történt, hogy egyik Negyedet elverte a Jég, míg – ugyanabban az időben – a másikban perzselő szaharai forróság uralkodott, hol meg az, hogy az egyikben tetőket rontó vihar tombolt, míg a többiben enyhe szellő segítette a lepkéket egyik virágról a másikra...

Esti shopping

Ma este a két utcányival arrébb fekvő Üzletbe mentem vásárolni. Idegen terep, ritkán járok ide, de azt már megfigyeltem, hogy, valószínűleg elhelyezkedéséből kifolyólag, egy eléggé zárt közösséget szolgálhat ki, akik a környéki tömbházakban laknak, és mind ismerik egymást, legalábbis látásból. Emiatt történhetett meg, hogy, miután egy héten kétszer is el kellett szaladjak oda, hát engem is valamilyeténképp befogadtak maguk közé. Elmesélem:

Keréken guruló Reggel

Ma reggel, amidőn csendesen ballagtam az Kicsi Utcában, hirtelen-nagy sebességgel elsuhant mellettem egy Kerékpáros. Száguldott, szinte repült – csak úgy hajladoztak a fák ágai, csak úgy hullámzottak a bokrok a menetszéltől. Az Úttestről meg tucatjával menekültek el a lompos farkú, félkorcs angóramacskák, amelyek amúgy rá sem hederítenek a gyalogosokra, és megvető pillantásaikkal űzik ki felségterületükről még az Autókat is.

Tavasz-szín reggel

Ma reggel kinéztem az ablakon, és láttam az Eget eltakaró nagy, fekete fellegeket. És hideg volt a kinti lég, annyira hideg, hogy úgy döntöttem, a mai reggelt még télként fogom megélni. Tehát fekete nadrágot öltöttem, fekete bakancsot vettem fel (előtte vastag, fekete zoknit húztam), fekete szvettert kaptam magamra, fekete sállal öveztem a nyakam, mindezt fekete kabáttal borítottam be. Sötét hajam fekete sapka alá rejtettem, és, fekete táskám a hátamra véve, kiléptem az Útra, miközben sötétbarna szemeim fázósan húzódtak meg a fekete szemöldököm és fekete borostám mögött.

Kedd reggel

Kedd reggelente szokták elvinni a Mi Utcánkból a Szemetet. Ilyenkor már hét órakor váltanak néhány szót egymással a Nyugdíjasok, akik először szokták kihelyezni ki a Szennyet a Járda szélére, és a munkába igyekvők rendszerint sietve, nem egyszer bajszuk alatt mormogva vonszolják ki a rendszerint túlterhelt kukákat, zsákokat – általában fél nyolc előtt két perccel.

Szürke reggel

Ma reggel szürke volt az ég. A Város fölé vastag felhőtakaró terült, eltakarva az Északi Dombot, a tornyok hegyét, de még a magasabb tömbházak tetejét is. A Nap sehol sem látszott – Várost szürke, szórt fény terítette be. Igaz, az Utakon égtek az autók lámpái, de a nehézkesen araszoló, hörgő gépek által kiköhögött füst, és a tisztátalan Utakról felkavart szürke porfelhők megakadályozták azt, hogy a vasszörnyetegek szúrós pillantásai keresztüldöfjenek a szürke, levegőt és lelket szennyező pamacsokon.

Reggeli

Ma reggel kilépek a Viszonylag Csendes Negyedből, és a Kis Utca végéből egyenesen a Város Szíve felé baktató, álmos embertömegek tehetetlen sodrásába kerülök. Pokoli a zaj: a telefonok folyamatos, afón zakatolásába beledobol az eső, és az Emberek mellett levonuló Autók folyama fel-felcsap a járdákra is. Megállíthatatlannak tűnik ez az áradat – úgy tűnik, hogy semmi sem bonthatja meg e Hétköznapi Munkábaindulás kába rutinját.

Esti koncert

Még nem égnek az utcai lámpák, de már elbújt a Nap valami Őszi Fellegek mögé, így a hirtelen érkezett, tél-illatú, hideg szellő homályosra szürkült utcákon csap keresztül. A Város Szívében egymás sarkában lihegnek, bőgnek a pokoli kéngőzt kilehelő, behemót acélszörnyetegek.

Kerek reggel

Ma reggel korán értem be a Körforgalom mellé, a kicsi parkba, a keskeny ösvényekre, az élősövények közé. A Nagy Úton alig van forgalom, szél sem mozdul, gyalogos meg egy sincs, így a Járda közepén, félig lehunyt szemmel a Napba nézve lépdelek a Város higannyá olvadt aszfaltot pumpáló Szíve felé.

Subscribe to this RSS feed