Ilyés András Zsolt

Ilyés András Zsolt

Ilyés András Zsolt versei

Maradok

Nem vágyom kastélyba, sokablakú toronyba, mert sárkánnyá válnék benne,
maradok szerencsét próbáló, legnagyobb fiúnak, szerény lakocskában,
nem kérem a világnak semennyi aranyát, csak pár lelkének mosolyát,
a tornácból nézhessük unokák hadát, amint leszedik az érett gyümölcsöket.
Maradok az ezerszínű, illatos Kasztán, gyógyfüvet gyűjteni a téli szendergésre,
kihasalni kertünk gyepére és Rejtőt, Örkényt, Karinthyt olvasni.
Maradok kapuk elejét seperni hűs reggeleken, csordahajtás után,
gombászni indulni és az erdő alatt játszó bocsokra lesni,
szobacsöndben hallgatni a kert alján futó patak csacska csobogását,
partjáról bámulni a szélébe merészkedő, napfényben fürdőző halakat, 
kavicsot ejtve közéjük, játékosan szétúsznak, majd visszafordulnak.
Mehetnének nagy vizekbe, de maradnak!

Menyasszonyi tánc

Nagyon közismert, baráti körben szívesen látott vendég Kacorka, aki hírnevét annak köszönheti, hogy mindig nótás kedvében járja az élet kifürkészhetetlen útjait. Semmilyen gond, gonosz szándék és fekete erő nem tud felül kerekedni rajta, mert ha belül bánatos is, a kívülállóknak úgyis a vidám oldalát mutatja. Megtéveszthetetlenül fel lehet ismerni, bármilyen társaságban, mert a közönség előtt mindig boldogan daloló ember marad. A falubeli emberek nemegyszer próbálták, tréfa gyanánt elszomorítani különleges jókedvét, de Kacorka fittyet hányva minden kísérletre, legkisebb jelét sem mutatta a bánkódásnak. Egyhangúlag kitartott a természeténél.

Ilyés András Zsolt rövidprózái

A félreértés szépsége

    Háromszék környékén, pláne falunkban nagy szokás, hogy gúnynevekkel illetik a személyeket. Ezek lehetnek egy személyre szólóak, ám leginkább a családokra irányulnak, és generációról-generációra öröklődik. Amolyan „rangként” nőnek hozzánk, és sok embernek meggondolkoztat a hivatalos neve, amikor szóba kerülnek, ám a csúfolkodó neve által, azonnal felismerjük. A mi családunk több generáció óta a „Csinos” gúnynevet viseli, amely körül az óta népes rokonság alakult ki.  

Ilyés András Zsolt rövidprózái

Hamisítatlan bizonyíték

      Tarisznyás és Harisnyás két különböző személyiség, legalábbis egymás szemszögéből. Régóta ellenségeskednek egymással, bárhol találkoznak, mindig összetűznek valamiért. Följebbvalónak képzelik magukat a másiknál, így minden törekvésük azon alapszik, hogy megalázzák egymást. Ez a beképzeltség arra készteti őket, hogy állandóan harcra készek legyenek, pedig mindkettőjük egy kaptafára készült. Sajnálják egymástól még a lélegzetvételt is. Rendjén való, hogy e tulajdonságaik nyomán a falu gúnynévvel illesse őket, hiszen annyira önzőek, hogy saját maguktól is sajnálnak egy kevéske kényelmet. 

Ilyés András Zsolt versei

Bolyongásaim

Haladok…
Nyugton nem maradok.

Mint szennyes és megunt pólót,

hagyom el testem, ha lehúzzák a rolót,
csak apró botlás lesz, amikor meghalok,
körültáncolnak szűzies angyalok.
Enyésző testem már nem kísérti vágy,
szemeimnek sem hihetek tovább,
nem vezethet meg csalfa látomás,
mert vár rám, újabb és újabb állomás.
S miért lennék magammal fösvény,
a lét hátán kitaposok néhány ösvényt.

Subscribe to this RSS feed