Lázár Emese

Lázár Emese

Menel miciglije

Nyelvtan naci, ez it nem a hejesirsi versen – oktatott ki egy kedves eladó, a fentiekkel is nyomatékosítva: nem a magam fajta nyelvtannácinak való az adok-veszek csoport, ahol sült bolond, aki szervkereskedésre gondol, ha „kihuzatos baba agyat” vesztegetnek allkúdhato aron.
A rejtélyes, rejtvényes feladványok Bábele az online hirdetések naponta újabbnál újabb gyöngyszemekkel bővülő tárháza. Az ékezeteken és az anyanyelv elemi szabályainak ismeretén kívül kapható itt minden. Vadiujj, kihasználhatatlanság miatt eladó ruha, ami nyúllik – azt csak remélni lehet, hogy eme extravagáns darab, ami a tapsifüles hátsójára illő, nem bogyózik, nem bűzlik.

Hetvenkedőt és Hídverőt díjazott az EMIA

Huszonkettedik alkalommal tüntette ki az egy nyelvhazában alkotókat az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány. A kuratórium által odaítélt elismeréseket Lőrincz György elnök adta át október 7-én a marosvásárhelyi Káli Király István író, szerkesztőnek és a magyarországi Korpa Tamás irodalomtörténész-költőnek.

Mondta

Mondja, mondja a magáét, s miközben hallgatom, már arra gondolok, hogy, te jó ég, hogy fogom eszmefuttatását idézni úgy, hogy ha lehet egyszer sem, de lehetőleg egyetlen egyszer írom le azt, hogy mondta.  Újságolta, rendben. Közölte - az is. Kijelentette, detto, kipipálva. Fogalmazott, milyen szép, hogy ez is csak egyszer virágzik a szóbokorban. Aztán jön az üzente – elmegy ez is, bár nem Kossuth Lajosról szól a fáma.

Fehérek közt két európai

Közös nevező az irodalom, és sok a közös állomás. Marosvásárhelyen születtek, Székelyudvarhelyen nőttek fel, a Tamási Áron Gimnáziumban érettségiztek. Kolozsváron, a BBTE-n szereztek tanári oklevelet. Most Budapesten élnek, dolgoznak. Márciusban mindketten József Attila-díjat kaptak. Farkas Wellmann Endre költőt és Nagy Koppány Zsolt írót, műfordítót a halhatatlant (meg)idézve kérdeztük.

„Anyám szájából édes volt az étel,/ apám szájából szép volt az igaz.”

FWE: A név, a közös nevező (köztem, a díj és József Attila között), hála istennek nem utal közös sorsra, bár A Dunánál sorai arról a kozmikus hiányról beszélnek, ami az ember lelkéből kitörölhetetlen. Végtelenül szeretem a szüleimet, ők is engem, hiszen már több mint negyven éve elviselnek. Egy örökös lázadó mellett nehezebb szülőnek lenni, pláné úgy, hogy ennek a sajátos lázadásnak a logikája érdekeljen, és soha ne tántorítson el a gyermekedtől. Ahogy az idő telik, s amióta magam is apa vagyok, egyre jobban felértékelődnek ezek a természetes és természet adta kapcsolatok.

A piktorok és a protekció

Előkerült egy régi fotó, vele együtt egy régi, üzenetét tekintve időtálló történet. Játszódott valamikor a múlt század 50-es éveinek végén, Székelyudvarhelyen. A helyszín: Rösler Károly akvarellista otthona. Főszereplők: a házigazda és neves vendégei, a szókimondásáról is híres zsögödi Nagy Imre festőművész, a kolozsvári képzőművészeti egyetem híres tanára, Miklóssy Gábor festő, és az akkor még pályakezdőnek számító tanítványa, Maszelka János.

Elladó

Nem, nem újabb népnyúzó sarcról van szó. Az „elladó” tulajdonképpen eladó, csupán az illető állt hadilábon a helyesírással, és „hírdette” hosszú í-vel a portékáját.  Megy az adok-veszek nagyban mióta a közösségi portálon is van lehetőség, úgymond „onlájnon” turkálni. Jó dolog, nincs ezzel semmi baj. Otthonról, fotelből, kényelmesen lehet adni-venni a szajrét.

Amikor Kossuth sötétben marad

Amikor Kossuth sötétben marad, nincs kiszolgálás. A boltokat bezárják, a rácsos ajtót beriglizik és kiteszik a táblát: áramszünet miatt zárva. A tulajdonos és elárusító összefont karral kiáll a bolt ajtajába és várja, várja türelmesen: legyen világosság. A húsboltban a hűtőszekrény nem duruzsol tovább, az áru rothadásnak indul, színt vált és szagot, bő levet enged. Zöldül a máj, lila dalra kel a csirkecomb, nyúlik a szalonna, olvad a háj, löttyen a zsír.

Hetvenkedő és Hídverő szerzőket díjazott az EMIA

Huszonegyedik alkalommal tüntette ki a hetvenéves íróit és adta át a Hídverő-díjat az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány. Október 13-án Bölöni Domokos és Lőrincz György írót, Csapody Miklós irodalomtörténészt ünnepelték az egybegyűltek. Alig maradt üresen hely szombaton este a székelyudvarhelyi Városháza Szent István termében. Az idei esemény rendhagyó volt, és nem csak azért, mert egészségügyi okok miatt hiányzott Gálfalvi Zsolt a kurátorok közül, Pomogáts Béla és a díjazott Bölöni Domokos, de azért is, mert ezúttal sem Debüt-, sem pedig Életmű-díjat nem osztott ki az alapítvány kuratóriuma. 

Kicsit magas

Mint nyárban a nap, akkora asszonyság fejtette ki minap véleményét a kisboltban, hogy aki alacsony, az nem is rendes ember, és biztos beteg is, azért „csökött”. Élő példa, a magam 150 centijével, árnyékában állva vigyorogtam egy jót. Messze már a tinédzserkori frusztráció, amiért nem nőttem ki a Jóisten markából. Pedig evett a penész, s eleget példálózott a család a rokonsággal, hogy látod-e fiam, ő sem nőtt nagyobbra, mégis milyen ügyes, okos, és hiába mantrázták, nem singgel mérik az embert.

Székelyudvarhely: otthon az irodalomban

Honnan indultak, milyen képzelt és valós tájakon barangoltak már? Hol és merre tartanak most? Érdekes kérdések, frappáns válaszok, no meg természetesen versek is elhangzottak a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban, az Útközben című irodalmi esten. Farkas Wellmann Éva, Ármos Lóránd, Bálint Tamás – a három erdélyi származású, fiatal, de a kortárs magyar irodalom nagykönyvében előkelő helyen jegyzett költővel, és az őket faggató, szintén neves Elek Tibor irodalomtörténésszel, a Bárka Irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat főszerkesztőjével találkozhattak június 20-án a kortárs literatúrát kedvelő udvarhelyiek.  

Subscribe to this RSS feed