Sántha Attila

Sántha Attila

Ki oltja le a villanyt?

A hétvégén otthon voltam a 30 éves iskolai találkozónkra, jó hangulat, kedves beszólások („- Mindketten makkegészségesek vagyunk, mégsem lett gyermekünk” „-Hát mért nem szóltál? Segítettem volna”). A 35 osztálytársból 12 él külföldön (több mint 30 százalék, magamat nem számolom ide), 4-5 az utóbbi években vándorolt ki. 

A csángó népnév 1746-os és 1762-es említései

Bárth Jánosnak, a Szegedi Egyetem Néprajzi és Kulturális AntropológiaiTanszéke tanárának, néprajzkutatónak a 2005-ös tanulmánya  kivételes fontossággal bír a csángókutatás szempontjából. Aszerző a csángó népnév egy 1762-es, tehát még Zöld Péter előtti említését találja meg. Szándékosan nem írom, hogy „első említését”, ugyanis, mint látni fogjuk, a tanulmányában közölt adatok alapján valódinak kell elfogadnunk egy 1746-os, Szőcs János által „gyanúsnak” titulált dokumentumot is, amelyben szintén szerepel a csángó főnév. Barth János a Gyulafehérvári Érseki Levéltár (GYÉL) Püspöki Hivatalának Iratai (PHI) közt (GYÉL. PHI 46/1763, 17. doboz) egy gyimesi házassági per anyagát találja, „a perben szereplő gyimesi házaspár tíz évi együttélés után el akart válni, mert kiderült, hogy a férj kezdettől fogva alkalmatlan volt a házaséletre. A férfit Barabás Istvánnak, feleségét Pusztina Erzsébetnek hívták.”

Subscribe to this RSS feed