Slamesnek áll a világ
Kőmíves István

Slamesnek áll a világ

Múlt héten a kolozsvári Bulgakovban került megrendezésre az Erdélyi Slam Poetry Bajnokság első kiadása, melynek dobogósai majd a Félszigeten szervezett döntőben mérkőzhetnek meg a közeljövőben Sepsiszentgyörgyön is megrendezésre kerülő hasonló válogatón továbbjutókkal. Annyira azonban ne rohanjunk még előre, már a Bulgakovos kör is roppant erősre sikerült (a szervezés is), megkockázatnám, hogy ebben a stílusban a kolozsvári közönség ennél jobbat, érdekesebbet, szórakoztatóbbat még nem látott.

A slam esteken szokásos teltházas közönség (többszáz fő, a szomszéd termekben projektoron vetítették a színpadi történéseket), valamint az ötfős zsűri (az Akkezdetphiais Saiid és Indiana budapesti meghívottak, valamint a közönségből jelentkező három másik zsűritag) előtt tizennégyen vállalták, hogy kiállnak és megmondják a tutit.

A közönség bemelegítését Orbán János Dénes, aka Sándor, az áldozati bárány vállalta magára, hogy versenyen kívül társadalmi célú kampányban hívja fel a figyelmet a templomok és iskolák fontosságára. Noha a pillepalackok szexuális életétől, popkultúrán, aktuálpolitikán keresztül mindenféle témát érintettek a versenyzők, a színvonal kiemelkedően magas volt, egyiküknél sem éreztük kényelmetlenül, kínosan magunk, mindenki messze felülteljesített, a zsűri 7-es alatt nem is pontozott, repkedtek a 9-esek és néha a 10-esek is, bebizonyosodott, hogy Erdélyben nem most indul, hanem már javában pezseg a slam-élet. Mindenki együtt nevet a szóvicceken, együtt tapsol és éljenez egy zseniális sor után, végérvényesen beépült a köztudatba a műfaj (már csupán a kötelező egyensapkát magyarázná meg valaki, majdnem minden fellépő sapkában ad elő).  Fontos a jó szöveg („Slammelweis Ignác”, „hol Isten, ott szűk segg nincsen”, „bánatra költök pénzt és pénzre bánatot, s a kettő között pöfög szüntelen a privát Budapest-Kolozsvár magány-járatom” stb.), de az előadásmód talán mégjobban számít, egy gyengébb részen is átsegíthet, de egy erősebb alkotást is félrevihet, ha nem hangolódik rá az előadó a hallgatóságra (vagy fordítva).

A legnagyobb és legkisebb pontok nem számítottak az átlagba, hogy ne lehessen részrehajlással vádolni a zsűrit, így egy kis számolgatós szünet után kiderült, hogy az első körből kik jutottak tovább: Vass Ákos, Kocsis Pityu, Müller Heni (ő minden zsűritagtól 10-est kapott, és az egyedüli lány fellépő volt, természetesen a két tény között nincs összefüggés), Márkus András és André Ferenc. Tőlük még egy szöveget meghallgathattunk ebben a sorrendben, más-más eredménnyel (bizonyítva, hogy milyen nehéz egyenletes teljesítményt nyújtani, mennyire függ az előadás sorrendjétől vagy egyéb körülményektől a produkció). A harmadik helyet Márkus András nyerte el, de rendkívül sportszerűen átadta a trófeát, valamint a döntőre szóló továbbjutást Kocsis Pityunak (hogy az egyébként kitűnő szervezői munkájával kapcsolatban ne merülhessen fel az összeférhetetlenség árnyéka sem). A második Vass Ákos lett, néhány századponttal lemaradva André Ferenctől. Roppant ügyesek voltak, már-már meglepően jók, a győztes soraival zárnék:

„kolozsvár egy vad kötés
talán bulgakovalens
kolozsvár egy krajczolat
tömött koffeinsomnia
magával viszi az arcodat
hogy legyen mit álmodnia”