Borcsa János csíkszeredai estjéről
Fotó: www.szekelyhon.ro

Borcsa János csíkszeredai estjéről

2013. április 30-án, kedden este 6 órakor Borcsa János irodalomtörténésszel, kritikussal találkozhattak az érdeklődők a csíkszeredai Székelyföld Galériában. Miután Lövétei Lázár László, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztője köszöntötte az egybegyűlteket, a vendég beszélgetőtársa, Fekete Vince, a folyóirat főszerkesztő-helyettese vette át a szót, aki felvezetőjében Borcsa János „lelki impériuma” című esszéjéből olvasott fel, méltatva a meghívottat és az író-olvasó találkozó apropójául szolgáló Értékkeresők – értékalkotók című kötetet, amely 2012-ben jelen meg.

Az est folyamán természetesen nemcsak a kötetről esett szó. Borcsa János felidézte, hogyan lett már a kezdetektől az 1997-ben indult Székelyföld folyóirat munkatársa a Bálint Gáborról írt pályaképével. A folyóirat működését, szerepét egyik kedvenc szerzőjétől, a Mészöly Miklóstól kölcsönzött szóképpel, az öböl metaforával érzékeltette, amely „egyfajta védettséget jelent, de nem elzárkózást, mert közvetlen kapcsolata van az egyetemessel, a tengerrel, de az öbölnek az élővilága, a partvidéke mindenképpen sajátos. Olyan hely, ahonnan állandó kapcsolatot lehet kialakítani az egyetemessel.” Borcsa János úgy fogalmazott, hogy kritikusi munkássága és a Székelyföld folyóiratnak ez a specifikuma annak idején egymásra talált, és tart mind a mai napig, hiszen az érdekli őt, hogy a kisebbségi irodalom miként kapcsolódik a klasszikushoz, az egyetemeshez, hogy az egyes nemzedékek hogyan viszik tovább az örökséget, hiszen a hagyományokat ugyan „meghaladják” a jelenkori művek, de a hagyományhoz való viszonyuk olyan, mint a folyó és a forrás kapcsolata: a forrás íze érzékelhető a folyó áramlatában. Munkája során, mondta Borcsa, igyekszik a forrás ízét érzékelni és érzékeltetni, vagyis arra figyel, hogy a klasszikus, az egyetemes miként fedezhető fel a kortárs irodalomban.
Borcsa János szerint a kritikus munkájával utat mutat, áthatóbbá tesz egy-egy művet.