Nádasdy Borbála Székelyföldön

Székelyudvarhelyen május 20-án, hétfőn 18 órától a Művelődési Ház koncerttermében, Marosvásárhelyen május 21-én, kedden 18 órától a Bernády Házban, Csíkszeredában pedig május 22-én, szerdán ugyancsak 18 órától a Városháza dísztermében találkozhatunk Nádasdy Borbálával.
Mindhárom önéletrajzi kötete könyvsikernek számít Magyarországon, akárcsak az Ízes élet című negyedik is, amely látszólag szakácskönyv ugyan, de jóval több annál, arra az életre és életmódra, arra a szemléletre emlékeztet, amelytől a parancsuralmi rendszer fosztotta meg a magyarságot. A ma is lenyűgöző és rokonszenves személyiségű, igazi szellemi arisztokratává nemesedett írónőnek négy helyszínen szervez könyvbemutatót az Udvarhelyi Híradó.
A közönségtalálkozók alkalmával kedvezményesen megvásárolható lesz mind a négy, a felvidéki Méry Ratio Könyvkiadó gondozásában megjelent kötet. 

Gróf Nádasdy Borbála életének jelentős részét Nyugat-Európában töltötte, hiszen nem tudta elviselni a családját kisemmiző és ellehetetlenítő diktatúrát. Az 1956-os események után Ausztriába menekült, ahonnan Németországba, majd Franciaországban telepedett. Kezdetben igen ígéretes filmes karrierje abbamaradt, s a lehető legváltozatosabb szakmákban dolgozva, évekig tartó kitartó küzdelem után találta meg a táncpedagógiát, mint habitusához igazán illő foglalatosságot.
Hazájával való kapcsolata soha nem szűnt meg, hiszen tisztában volt a rendszer tarthatatlanságával. Francia állampolgárként jár haza az 1970-es évektől, 1989 után azonban szülőföldjével való kapcsolata olyannyira állandósult, hogy kultúraközvetítő szerepe és karitatív munkája még a Magyarországtól elszakított területekre is kiterjedt. Régóta és gyakran jár Székre, a Székelyföldön is több alkalommal megfordult, de ez idáig még egyetlen egyszer sem sikerült könyvbemutató-körutat szervezni számára, pedig ő szerzőként mindent elkövetett, hiszen az önéletrajzi trilógiáját „zsinórban” írta – 2009-től kezdődően –, évente egy-egy kötettel lepve meg az olvasókat, majd ehhez ráadásként következett az Ízes élet, amely címével ellentétben nem szakácskönyv, hanem egyfajta foglalata annak a világnak, életmódnak, amely végérvényesen tovatűnt az arisztokrácia felszámolásával.