Dávid Gyula 85 éves

Augusztus 13-án ünnepli 85. születésnapját Dávid Gyula irodalomtörténész, író, szerkesztő, műfordító. E nyolc és fél évtized rendkívül gazdag és sokoldalú, olykor az ember tűrőképességét meghaladó nehézségektől és megpróbáltatásoktól tarkított életpályán ível át. Gyula bácsi azonban semmilyen körülmények között, a történelem és a sors nehéz kihívásai ellenére sem alkudott meg, mindvégig meg tudta őrizni hitét és példaértékű emberi tartását.

Dávid Gyula 1928. augusztus 13-án született Árapatakon (Háromszék vármegye). Elemi iskoláit szülőfalujában kezdte, majd 1938-tól Székelyudvarhelyen folytatta. 1947-ben ugyanott érettségizett a Református Kollégiumban. 1951-ben a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar szakos tanári diplomát, de 1951 februárjától már az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó kolozsvári szerkesztőségében dolgozott. 1953–1956 között a Bolyai Tudományegyetemen, a 19. század magyar irodalma szakcsoportból ösztöndíjas aspiráns, 1956–57-ben tanársegéd.

Az 1956-os magyar forradalommal való szolidaritásának kinyilvánítása és a halottak napi Házsongárdi temetői tüntetés kezdeményezése vádjával 1957-ben 7 év börtönre ítélik. Szabadulása után, 1964–1965-ben szakképzetlen munkásként dolgozik a kolozsvári Városgazdálkodási Vállalatnál egy víz- és gázszerelő csoportban. Miután visszakapja közlési jogát, 1965 őszétől szellemi szabadfoglalkozású, az Utunk, Korunk, Igaz Szó állandó külső munkatársa. Közben újrakezdi – ekkor már – doktorátusi tanulmányait, s 1974-ben megvédi Tolnai Lajos írói pályájának marosvásárhelyi korszakáról írott disszertációját. Ekkor már 1970-től a Kriterion Könyvkiadó kolozsvári szerkesztőségének munkatársa, egészen 1992-ben történt nyugdíjazásáig.

1990–1991-ben az RMDSZ Kolozs megyei bizottságának keretében, 1991-től az újra létrehozott EMKE országos elnökeként vállal közösségépítő munkát. 1992-ben a Magyarok Világszövetsége ideiglenes elnökségében, romániai képviselőként részt vesz az MVSZ II. Világkongresszusának és új vezető testülete megválasztásának előkészítésében. Közben 1992-ben, azzal az elképzeléssel, hogy egy új könyvkiadó alapításával megfelelő feltételeket teremtenek a Kriterion privatizálására, létrehozzák Kolozsvárt a Polis Könyvkiadót, amelynek ma is szerkesztője.

Első cikkét az Utunk közölte 1949-ben. Fontosabb önálló kötetei: Jókai (kismonográfia, 1971), Petőfi Erdélyben (Mikó Imrével, 1972), Tolnai Lajos Marosvásárhelyen,1868–1884. (monográfia, 1974), Találkozások (összehasonlító irodalomtörténeti és román-magyar kapcsolattörténeti tanulmányok, 1976), A romániai magyar irodalom története (tankönyv a 12. osztály számára, Marosi Péterrel és Szász Jánossal, 1977), Erdélyi irodalom – világirodalom (tanulmányok, 2000), Írók, művek, műhelyek Erdélyben (tanulmányok, előadások, 2003).

Fordításában jelent meg Traian Şelmaru Riport az új Kínáról (Fáskerthy Györggyel, 1953), B. Şt. Delavrancea Novellák és elbeszélések (Tanulók Könyvtára, 1956), Şt. Bănulescu Férfipróbák telén (novellák, 1968), Al. Şahighian Az aranysisak (regény, 1968), Adrian Marino Bevezetés az irodalomkritikába (Kántor Lajossal, 1979), Slavici A világ, amelyben éltem (Téka, 1980), Titu Maiorescu: Irodalmi tanulmányok (Téka, 1985) c. műve, Romulus Cioflec Örvényben című regénye.

Szerkesztője, majd a 3. kötettől főszerkesztője a Romániai magyar irodalmi lexikonnak (1980–2010), szerkesztésében készült el az 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára (2006) c. kézikönyv.

1990-ben szerkesztette a Román Sajtófigyelő című kézi sokszorosítású periodikát, az Erdélyi Múzeum-Egyesület újraalakulásától néhány éven át az Erdélyi Tudományos Füzetek c. sorozatot.


Forrás: www.szabadsag.ro