Print this page
Családtagok és egyéb emberfajták

Családtagok és egyéb emberfajták

Nem sztárolta magát Grecsó Krisztián író. Nem sütött el kínos poénokat, nem akart mindenáron meghódítani. Csak olvasott. Leült a mikrofon elé, pedánsan elrendezett papírokkal, és csak annyit kért, ne fújjuk orra alá a cigi füstöt, és miközben felolvas, engedjük, hogy mellénk telepedjen a saját és mégis közös múltunk.
A saját hazájában sikertörténet volt, most Székelyföldön mutatkozott be Grecsó Krisztián író, Dés László zeneszerző, zenész, és fia, az ütős hangszereken játszó Dés András közös, Mellettem elférsz című pódiumestje. A székelyudvarhelyi G-ben nem voltunk kevesen, mégis, jól elfértünk egymás mellett. Épp úgy, ahogy gyermekkoromban nagyanyámnál, az ünnepi ebédnél, amire sátoros ünnepekkor összegyűlt a szűk család.

Nevetnivaló is volt, mert Grecsó, aki nem volt bőbeszédű, a regényrészleteket bevezető mondanivalóját a rá jellemző fanyar humorral fűszerezte. Ahogy az is az előadás sajátja volt, hogy – legalábbis úgy tűnt – a mesterhármas egymásra figyel inkább, mint miránk, az őket figyelőkre. Ennek ellenére teljes volt az összhang és nem volt hiányérzetünk sem.
Grecsó szerényen elmondta, hogy Mellettem elférsz című, 2011-ben a Magvető kiadónál megjelent családi regényéhez rengeteg kutatást végzett, mélyinterjúkat készített. A családtagok nem is tudták, hogy nosztalgikus beszélgetésnek álcázott mélyinterjú részesei. Hazudtak, amennyit csak bírtak. Pontosabban: megszépítették, átalakították a családi emlékezetet, és a szerző a leleplezés okozta csalódás után maga is dacosan terjeszti tovább a füllentésekre épülő történeteket.

Szándékosan alakítja a családi múltat legendásabbá, emlékezetesebbé: „az én apám apjával akkor is ez történt, ha a nagynéném apjával nem", és valószínű a nagybácsi is immár a pannonhalmi apátság bencés szerzetese marad, akkor is, ha a róla készült, memóriakártyákról szóló folyóiratban megjelent fotó helyszíne nem az apátság, hanem egy budapesti gimnázium.
Menjek csak oda a süteményemmel, ha hülyének néz, az is jó, legalább megjegyez. Nincs rosszabb a feledhető férfinél, sohase legyek feledhető férfi". Persze, egy szót sem hittünk el belőle, nem a tanácsokból, hanem a történetből.

Az író családi sztorijainak hallgatása közben azon kaptuk magunkat, hogy a saját családi meséinket idézzük. Jelen és múlt így találkozott és fért el teljes harmóniában egymás mellett egy helyen, egy időben ezen a vénasszonyok nyarába hajló szeptemberi estén.
Visszakacsint a bús székely

Hallgattuk a Grecsó-történeteket, a hozzá idomuló zenét és nosztalgiáztunk. Miközben az író a néhai családtagok, Jusztika nagymama, Márton tata, ángyika, Ábel bácsi alakját idézte fel, mi gondolatban saját, kedves, rég az égbe költözött szeretetteinkkel társaloghattunk.
Volt, hogy azon kaptuk magunkat, hogy a kultúrkocsma falán levő, régi fotográfiákat nézzük és egy másik, ismeretlen múlt ajtajában állunk. Kinek a szerelme, anyja, dédanyja lehetett a szép fehér ruhás hölgy, kire gondol a könyökölő öreg székely, honnan hová tartott az autó mellett pózoló társaság? Kik voltak ők, kinek a szerelme, lánya, asszonya, férje?


A cikk teljes terjedelmében a www.uh.ro oldalon olvasható.

© 2017 Erdély Ma­gyar Iro­dalmáért Alapítvány