Molnár Vilmos csernátoni estjéről
Fotó: Dimény-Haszmann Orsolya

Molnár Vilmos csernátoni estjéről

Bevallása szerint egy kicsit haza is érkezett Csernátonba az atyai ágon kézdivásárhelyi gyökerekkel rendelkező Molnár Vilmos – felmenői kocsi- és kerékgyártó mesterek voltak –, akit elsősorban a Haszmann Pál Múzeum gyűjteményében látottak kerítettek hatalmukba, majd mondhatni meglepődött azon is, hogy a cudar idő ellenére telt házas közönség várta Az ördög megint Csíkban című könyvének bemutatóján.

Nem akart író lenni, csak azért választotta a filológia szakot a gimnáziumban, mert a régészettel kacérkodott. Hogy mégsem vált azzá, az annak tudható be, hogy a 80-as évek elején még nem volt érezhető a változás szele, és nem szeretett volna dák várakat kiásni. 
– Sokat olvastam, aztán kipróbáltam magam, hogy tudok-e hasonlókat gyártani. A kezdet kezdetén féltem hosszabb szöveget leírni, két- vagy háromsoros  versikéket, aforizmákat írtam, azt küldtem az Utunkhoz, K. Jakab Antal rovatába, aki közölte, én pedig egyre pofátlanabb lettem, két–háromoldalas karcolatokat írtam, így jöttem bele, mint úri fiú a pofozkodásba – részletezte írói indulását.
A derűs felolvasásokkal tarkított beszélgetés során szélesre tárult Molnár írói műhelyének ajtaja. Megtudtuk, hogy a reggeli, hajnali órákban alkot, és mindig egy fiktív olvasónak ír, miközben egyik szemével saját magára is figyel. Úgy véli, nincs ihlet, csak ráhangolódás és váratlan megoldások. Ellenben hisz a csodákban, a világon minden lehet csoda, csak a napi rutin eltompítja az embereket, írásaival erre igyekszik ráhökkenteni olvasóit. Bár soha nem törekedett a humorra, ennek ellenére humorfesztivált is nyert. Szerinte ennek az lehet az oka, hogy az emberek nem tudják, mit kezdjenek abszurd történeteivel, ezért inkább nevetnek, ami nem rossz megoldás.