Kollár Árpád kolozsvári estjéről

Kollár Árpád Milyen madár című verseskötete tavaly megnyerte az Év Gyerekkönyve díjat, 2016-ban pedig az IBBY (Gyerekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) dicsőséglistájára került, a világ legjobb gyerekkönyvei közé. A költő azonban a szakmai elismeréseknél többre tartja a gyerekolvasók pozitív visszajelzését. A kolozsvári Bulgakovban Kovács Flóra faggatta.

Jó gyerekverset írni sokkal nehezebb, mint a felnőtt olvasókat megszólítani, más fogalmakat, nyelvezetet kell használnia a költőnek, hogy a kicsiket szórakoztatni tudja, meg kell találnia  újra a gyerekénjét, régi emlékeket előhívnia, felidéznie, négy-öt évesen milyen dolgok történtek vele, hogyan vágta le hajvágás közben a fülét, vagy micsoda kaland volt kormány nélkül bicajozni a nagymama lakásától a közértig. A múltidézésen és a fantázián kívül sokat segít, ha a költőnek van gyermekmúzsája, akitől alkalomadtán el-elcsenhet kifejezéseket, s figyelemmel kísérheti, miben leli kedvét egy négy-öt éves. Kollár Árpád Milyen madár című verseskötete nem véletlenül kapott olyan sok pozitív visszajelzést a szakma részéről, a kolozsvári Bulgakov Kávézóban röpke egy óra erejéig mi is gyerekeknek érezhettük magunkat.  A versek a felnőtt olvasót visszaviszik a gyerekkorába, anélkül, hogy tudatosodna  ez a lírai időutazás, újra  csillogó tekintetű, mindenre kíváncsi kisgyerekké tud válni.
A  költő Kovács Flóra irodalomtörténész a „nagyoknak” sokatmondó, ám a kicsiknek értelmezhetetlen kérdéseit gyorsan lefordította számukra  érthető nyelvre, így egy pillanatig sem unatkoztak a kávéház asztalánál ebédelő vagy rajzolgató apróságok.
Kollár elmesélte, milyen élményekkel tért haza a Milyen madár különböző bemutatóiról. Ezeken az esteken mindig megkérdezi olvasóit, szerintük mi szükséges egy könyv létrejöttéhez. A papíron, a ceruzán, a nyomtatón kívül, amelyet mindig felsorol a közönség, szükség van például kolbászra és kávéra – viccelődött Kollár –, na meg ihletre, gondolatra, szerkesztőre, korrektorra, amelyet, ha gyerekszájból hall, tudja, a tanító néni súgta.
„A saját gyerekeimen kívül vannak olyan élő gyerekek, akik túlélték a könyvet, s olyan versekre leltek benne, amelyeket szeretnek” – mesélte nevetve a meghívott, aki először meglepődött, hogy nem föltétlen klasszikus gyerekversekkel ilyen könnyen le lehet szedni a kisebbeket a YouTube-ról. Bevallotta, kezdetben aggódott, hogyan fogják fogadni a verseket, és sokat töprengett, milyen költeményeket szeretnek a mai gyerekek.
Örült a könyv pozitív sajtóvisszhangjának, a szakmai elismeréseknek, de az ifjú olvasók lelkesedése nélkül mindennek  a jelentősége eltörpült volna.


Az írás teljes terjedelmében a www.irodalmijelen.hu oldalon olvasható