„Irodalmi borkóstoló” Csávossy emlékére

Egyik utolsó nyilvános fellépésének helyszínén, a nagyváradi Vura Vinotékában emlékeztek április 8-án este Csávossy Györgyre, versolvasással-hallgatással, beszélgetéssel, csöndes borozgatással.

Amikor 2015. november 30-án, kilencvenéves korában örökre lehunyta szemét a Körös-parti városban, ahová kórházi kezelésre hozta el Nagyenyedről az itt élő mérnök fia, egyes hírforrások így adtak hírt róla: „A család jelentette be percekkel ezelőtt a legnépszerűbb közösségi portálon a szomorú hírt: elhunyt Csávossy György, az erdélyi borászat doyenje, akit a lexikonok romániai magyar költőként, színműíróként és mezőgazdasági szakíróként tartanak számon, de tanárként és a romániai magyar civil társadalom egyik vezető alakjaként is sokáig fog élni az utókor emlékezetében.” 
Akkor és azóta sokan sok helyütt méltatták és búcsúztatták el a szeretett „Gyurka bátyám”-at, 2015. december 3-án Enyeden  megtartott temetésén a fiatalabb pályatárs, Markó Béla egyebek mellett így emlékezett rá: „Költőnek ismertem meg, költőnek tudom mindmáig. Olyan erdélyi poétának, akit kötöttek a szőlődombok, a fák, a füvek, és nem engedték, hogy ide-oda fújja a szél. Pedig azt hiszem, alapjában véve legjobban amolyan széllelbélelt poéta szeretett volna lenni, aki zsebre dugott kézzel jár-kel, fütyörészve, ahogy első könyvének címlapja hirdeti. De nem tehette, mert dolga volt. Verset is kevesebbet írt, mint amennyit szerettünk volna olvasni tőle, hiszen várta ezernyi más feladat. Például a borkészítés tudománya. Mert hiszen meglehet, a bort bohém emberek isszák a legszívesebben, de pontos, fegyelmezett, a mesterség minden csínját-bínját ismerő borászok készítik. Talán írni is azért írt viszonylag keveset, mert úgy érlelte a szót, mint a nap a szőlőt, és kiforratlan szöveget nem akart sohasem az asztalunkra tenni. Ilyen volt közéleti emberként is.”
Csávossy György, „a legtekintélyesebb erdélyi borszakértő” 2014. április 9-én a Vura Vinotéka vendége volt, s erről az Erdon.ro hírportál másnap így írt: „Dr. Csávossy György, a Magyar Borakadémia Örökös Tagja, borász, költő, színműíró volt a nagyváradi Vura Vinotéka vendége szerda este, ahol a nagyenyedi Takács Pincészet mutatkozott be. A rendkívüli borkóstolón Takács Attila ismertette a pincészet hét borfajtáját, ugyanakkor előadást tartott a pincészet szakmai tanácsadójaként tevékenykedő dr. Csávossy György is, aki esszéiből, verseiből olvasott fel az érdeklődő közönségnek. A vinotéka programszervezője, Pálfi Noémi kifejtette: óriási megtiszteltetés számunkra, hogy Csávossy György elfogadta meghívásunkat, az erdélyi borászat doyenje ő, akinek életét a kultúra mellett a borkultúra iránti szeretete határozta meg.” 
A két évvel ezelőtti eseményt is felidézték a péntek esti irodalmi megemlékezésen, miközben a Kiss Stúdió Színház két alapító művésze, Varga Vilmos és Kiss Törék Ildikó Csávossy György verseiből és bordalaiból olvasott fel egy válogatásnyit, az 1957-től 2014-ig terjedő alkotói időszakból, Pálfi Noémi pedig pár erdélyi népdallal szolgált. A család nevében ifj. Csávossy György köszönte meg a bensőséges emlékezést, majd egy meglepetéssel rukkolt ki: felolvasta édesapja Tavasz Váradon című, tudomása szerint eddig nyomtatásban még meg nem jelent versét, amit amaz 2011. április 24-én, Szent György napján vetett papírra Szent László városában, amikor is húsvéti rokonlátogatáson tartózkodott a fiánál. 
Az emlékező irodalom- és borbarátok a vinotéka jóvoltából ismét megízlelhették azokat a nedűket, amiket két évvel ezelőtt még maga Csávossy György ajánlott a figyelmükbe, köztük pár, általa nemesített szőlőfajtából készült kiváló erdély-hegyaljai nektárt.


 Csávossy György: 

Tavasz Váradon

A kerti tóban 
aranyhalak ragyognak, 
mint a nap 
 lenyugvóban. 
A feketerigó 
tollát füröszti
a sekélyben, 
berzenkedik 
kevélyen, 
majd felrebben 
az esti szélnél 
sebesebben.  
Suhannak a percek,  
a hold, 
ezüstarcú, bús herceg, 
bámul a tájra. 
A csend szívében fájna 
a rózsatüske szó. 
Ülök fiammal, 
megemeljük
 a vörösboros poharat, 
köszöntjük a nyarat. 
Ó, áldott pillanat! 
Pillékkel messzi száll, 
találkát nem ígér,
 s ki tudja, hogy a hűtlen 
vajon még visszatér?

2011. április 24., Húsvét és Szt. György napján

A diószegi tessék-soron

Pálfi Noéminek

A hópárna vastagszik a lombtalan ágon,
csak pincékből árad tavaszt váró álom.
Járom a tessék-sort döngölt utak mentén,
és számtalan barát csalogat be szendén,
de kacsint is csendben, ez a régi jelszó,
kiforrott az újbor, lám, melyik lesz csúcsjó?

Csodás szimfóniák illatban, zamatban,
gyöngyszemek lopóból talpas poharakban,
s én az Érmelléknek hűséges barátja
a szépség nedűjét zárom szomjas számba.
Jönne is az ihlet, ha egy múzsa volna,
ki a végső kortynál homlokon csókolna.

Nagyvárad, 2014. áprilisában