Hetvenkedő és Hídverő szerzőket díjazott az EMIA

Huszonegyedik alkalommal tüntette ki a hetvenéves íróit és adta át a Hídverő-díjat az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány. Október 13-án Bölöni Domokos és Lőrincz György írót, Csapody Miklós irodalomtörténészt ünnepelték az egybegyűltek. Alig maradt üresen hely szombaton este a székelyudvarhelyi Városháza Szent István termében. Az idei esemény rendhagyó volt, és nem csak azért, mert egészségügyi okok miatt hiányzott Gálfalvi Zsolt a kurátorok közül, Pomogáts Béla és a díjazott Bölöni Domokos, de azért is, mert ezúttal sem Debüt-, sem pedig Életmű-díjat nem osztott ki az alapítvány kuratóriuma. 

Szándék szerint jelen lenni az egyben

„ A szándékunk az volt, hogy éreztessük jelenlétünket egy régió, de egy nagyobb térség életében is, és próbáljunk visszhangot adni az erdélyi magyar irodalomnak. Ezt az erdélyiséget mi soha nem leszűkítetten értelmeztük, felfogásunk az volt, amit Babitstól tanultunk: magyar irodalom csak egyetlen egy van, egyetlen föld, melynek termőtalaja a magyar nyelv. És, hogy közelebb jöjjünk, csekefalvi Szabó László meghatározását is idézzem: a magyar írók, bár más-más mezőn kaszálnak, a termést egyetlen helyre hordják be, a magyar irodalom szénásházába” – összegezte az alapítvány kezdetben meghatározott és híven követett szándékát az est moderátora, Gálfalvi György kuratóriumi tag, a Látó folyóirat volt szerkesztője, Kölcsey-díjas író, szerkesztő. 

Bölöni, a kánonon kívüli reményt adó

Az  EMIA megalakulása óta díjazza a 70. életévüket betöltött íróit. Az alanyi jogon járó, az alkotói tevékenységet is elismerő kitüntetésben ebben az évben ketten, Bölöni Domokos író és az Alapítvány elnöke, Lőrincz György író részesült. 
 „Vannak olyan írók, akik akkor is jelen vannak, ha a kánonokban nem idézik őket. Bölöni Domokos az olvasók tudatában él, mert olvasmányosan és elkötelezetten ír a hétköznapi emberekről, (…) rólunk, mindannyiunkról, egészen sajátos, összetéveszthetetlen ízeket hozva a magyar irodalomba ”- jellemezte Gálfalvi György az EMIA-díjas elismert írótársat, aki betegsége miatt nem tudott részt venni az eseményen. 
Kedvére való íróemberként jellemezte Bölöni Domokost Zsidó Ferenc író. Laudációjában kifejtette, hogy azért tartja őt kiválónak, mert tehetsége ellenére sem törekedett az élvonalba, inkább „kiválóan hűsölt a félárnyékban”, és közben „zsigerből, lazán, eredeti hangon mesélt történeteket”, néha  azt a látszatot keltve, hogy „ nem tud vagy nem akar komoly lenni, nála a magasztos egykettőre bagatellbe fordul, a szent pedig profánba.” 
„Egy méltatója szerint, irodalmi pályája nem teljesedett ki annyira, mint azt tehetsége feltételezte. A pillanatnyi irodalmi kánon szempontjából talán igaz is ez az állítás, de mint tudjuk, a kánonok változók. Bölöni munkássága van annyira jelentős, hogy el tudok képzelni egy olyan kánonfordulatot, amely újra felfedezi magának a szerzőt. Azt kívánom, győzze kivárni ezt a fordulatot”- zárta reményteljes jókívánsággal méltatását Zsidó Ferenc.  

Lőrincz György, aki vállán viszi a terhet

Rendkívüli ember, akinek írásai mindig örömet okoztak, és aki a 21 év alatt mindig tisztességgel vitte vállán az EMIA terhét, és képviselte az alapítványt és annak tagjait –  baráti szavakkal köszöntötte az idén 70 éves Lőrincz Györgyöt, az EMIA egyik alapítóját és elnökét Gálfalvi György. 
 „Péter vigyázz, mert a laudációmat te kell mondd rólam amikor majd 70 éves leszek”  – elevenítette fel a régi baráti felkérést a Lőrincz György életművét méltató Egyed Péter író, filozófus, egyetemi tanár. 
„Írásai legtöbbjében az erkölcsi rend formáját és buktatóit keresik annak a mély belső meggyőződésnek az alapján, hogy valamilyen, legfőképpen morális értékrend nélkül végképp ki leszünk szolgáltatva a magunk és a mások farkastermészetének” – fogalmazott dr. Egyed Péter professzor. Úgy vélekedett, hogy Lőrincz György fokozatosan vált érett, letisztult hangú, a közösségét szolgáló íróvá, olyanná, aki „elkötelezett szenvedéllyel kutatta az embert”, és nem utolsó sorban, fel merte vállalni „ az egyre nehezebben kezelhető téma, az egzisztenciális unalom megfejtéséből származó kihívást.” 
„Itt van Székelyudvarhely immár emblematikussá érett írója a maga huszonvalahány kötetével. Kérem, vegyék elő, olvassák újra őket, mert magukat találják benne”- zárta ünnepi gondolatait a professzor. 
„ A túlzás az túlzás,  még ha rólam is van szó, nem kell elhinni mindent, amit rólam mondanak” – szabadkozott a rá jellemző szerénységgel Lőrincz György, aki köszönetként a még készülő regényéből, a Bécs fölött a Hargitát címűből olvasott fel egy részletet az őt ünneplőknek.

Csapody Miklós, a Hídverő

„Évtizedeken keresztül erősítették az együvé tartozás tudatát, képviselték a babitsi idézetet, miszerint magyar irodalom csak egy van, hírt vittek rólunk és hírt hoztak számunkra” – összegezte a Hídverő-díj lényegét Gálfalvi György, aki az összetartozást szimbolizáló gyűrűt ezúttal a Magyarországon élő és alkotó Dr. Csapody Miklós irodalomtörténésznek, újságírónak, politikusnak, volt országgyűlési képviselőnek adhatta át. 
A jeles személyiséget barátja, a Pulitzer-emlékdíjjal és Széchenyi-díjjal is kitüntetett Kántor Lajos irodalomtörténész, esszéista méltatta az alkalomra írt, A gyűrű és a lábjegyzetek című írásában.   
„2016 októberében Székelyudvarhelyen, az EMIA nevében meggyűrűzzük a 61 éves Csapody Miklóst. Az esemény, Csapody Miklós könyveit tekintve jóval korábban is bekövetkezhetett volna, de végül is így van jól, amikor közel három évtizedes politikai, politikusi pályafutását lezárva, Ilia Mihály volt tanítványként visszatért az irodalomtörténet íráshoz, mindenekelőtt az erdélyi magyar irodalomhoz.”- indította laudációját Kántor Lajos. Felidézte az első és az azt követő személyes találkozások élményét, méltatta Csapody értékes „megszállott, nagy könyvekben gondolkodó” szerzői munkásságát, amelynek egyik jelentős műve a 2015-ben megjelent Bánffy Miklós kettős küldetése című kötet, vagy a Cseh Gusztávról készült monográfia.  
„Kívánom a szerzőnek és önmagunknak, hogy művelődési és irodalomtörténeti vállalkozásai hosszú távon folytatódjanak” – mondta Kántor, azzal zárva a gondolatsort, hogy Csapodynak köszönhetően „felköthetjük a gatyaszárat hosszú olvasásokhoz.”  
„Immár meggyűrűzve az Alapítvány nagy értékű emlékjelével elmondom, hogy egészen eddig, 61 éves koromig úgy tűnt, szerencsésen elkerülnek a különféle állami és alapítványi díjak, úgyhogy most kezdem szokni, hogy sajnos a sorsom utolért engem is. De ez a sajnos inkább hála Isten, és mindennél többet ér az, hogy ezt a díjat itt Erdélyben, Székelyudvarhelyen vehetem át” – köszönte meg a kitüntetést Csapody Miklós. Úgy vélekedett, a díj nem csak azért értékes, mert első, hanem azért is jelentős számára, mert szorosabbra fűzi az Erdélyhez kötődő baráti, irodalmi kapcsolatait, hiszen, mondta, Erdély nélkül „nem lennék az, aki ma vagyok.”
Az EMIA díjátadóján Bálint Tamás olvasott fel részletet Pomogáts Béla irodalomtörténés zaz 1956-os tanulmányából. A mikrofon néha recsegett, ropogott, ám ezen a szépséghibán jókat derült a közönség, amint az est moderátora, Gálfalvi György és az elnök, Lőrincz György közötti finom élcelődéseken is. Mindezek a „családon belül marad”-típusú történések, és nem utolsó sorban a személyes találkozások tették teljes értékűvé, emlékezetessé és bensőséges ünneppé  az EMIA 21. gáláját. 


Hargita Népe