Beszámoló az EMIL árkosi táboráról

Tizenegyedik kiadásához érkezett az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMIL) hagyományos nyári tábora. Az első években az udvarhelyszéki Zetelaka, hatodik éve a háromszéki Árkos ad otthont a rendezvénynek. Szinte hihetetlen, hogy már eltelt tizenegy év! Mint ahogy a szervezet is „beérkezett”, úgy tábora is márkanévvé vált lassan.

Elsősorban fiatal írók lelkesedése hozta létre az EMIL-t (bár az idősebb nemzedék is felvállalta a kezdeményezést), az eltelt évek során az alapítók már középnemzedékbeliekké váltak, de jó látni, hogy a lendület nem fogyott el, a szervezet és a tábor él és élni akar.

Nos, Árkos, 2012. augusztus utolsó hétvégéje. Talán valamivel kevesebben voltunk, mint az elmúlt években (mintegy negyvenen), ez talán azzal magyarázható, hogy számos írótábor zajlott már a nyáron, s következő hétvégén jön a szárhegyi találkozó is, egyesek talán arra tartalékolják az erejüket. Mindegy, aki ott volt, jól érezte magát, a hangulat baráti volt, még az intrikák is bensőségesebbnek hatottak – melyek amúgy elengedhetetlen kellékei egy írótábornak. A programok feszesebbek voltak, mint korábban, pontos időben kezdődtek, és egyetlen programpont sem maradt el (a korábbi években olykor sikerült teljesen „ellazázni” egy-két eseményt, ami akkor és ott pont úgy volt jó).
Pénteken délelőtt két előadást hallgathattunk: Erős Kinga Berde Máriáról, Lakatos Mihály pedig Nyirő Józsefről beszélt. Erős rövid pályaképet vázolt a mára eléggé elfeledett Berdéről, méltatta irodalomszervező tevékenységét, kitért a Vallani és vállalni-vitára, kiemelve, hogy Berde Mária elutasította az akkor (1920-30-as évek) oly divatos történelmi regényt, és műveit a jelen tapasztalataiból írta meg, különös érzékenységgel rajzolva meg például a kispolgári társadalom nő-képét. Lakatos Mihály mintegy összegezte az idén tavasszal a Magyar Írószövetségben szervezett Nyirő-konferenciát, azt hangsúlyozva, hogy a szerzőt nem az életrajza, hanem a művei felől kell értékelni, a továbbiakban pedig részletesen elemezte Kopjafák című novelláskötetét, mint az életmű egyik kiemelkedő teljesítményét.
Délután László Noémi, az EMIL elnöke folyóiratok szerkesztőit (Karácsonyi Zsolt – Helikon, Lövétei Lázár László – Székelyöld, Szabó Róbert Csaba – Látó) faggatta a tehetséggondozásról, szerkesztési műhelytitkokról/gondokról. Karácsonyi Zsolt elmondta, az 1990-es években kialakított tisztán irodalmi struktúráról lassanként átprofilálódtak, felvállalva a társművészeteket is (színház, zene, képzőművészet), ezt az tette szükségessé, hogy az említett művészeti ágaknak nem alakult ki lapháttere, mint azt remélni lehetett az 1990-es évek elején. Lövétei Lázár László azt hangsúlyozta, hogy a Székelyföld kulturális folyóirat, melyben az irodalomnak alig több, mint egyharmadnyi hely jut, és a lap számos olyan közéleti témát feldolgoz, ami „minket, a régiót” érinti.
Szabó Róbert Csaba azt emelte ki, hogy a Látó mindig is kiemelt figyelemmel követte a pályakezdőket, számos szerzőt fedezett fel, (amint elmondta, ő maga is Látó-felfedezettként került később a szerkesztőségbe). A beszélgetésbe rövidesen bekapcsolódott a szintén jelen lévő Kovács András Ferenc főszerkesztő is, aki vázolta a Látó aktuális kálváriáját: Maros megye tanácsának elnöke egy olyan határozat-tervezetet dolgozott ki, amely elvenné a folyóirat jogi státusát, középtávon pedig a felszámolásához vezetne (részleteket lásd itt: chrome://newtabhttp//www.eirodalom.ro/index.php/hirek-tudositasok/347-atalakulhatmegszunhet-a-lato). A szerkesztő-kollégák és jelenlévő írók támogatásukról biztosították a Látósókat, amint Lövétei megfogalmazta: értékorientációk ide vagy oda, nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy magyar kulturális intézményt felszámolni hagyjunk.

Késő délután volt foci is, hisz az is az EMIL-táborok elmaradhatatlan „kelléke”, és a szerzők újból bizonyították állóképességüket (kinek milyen volt, olyant…), este pedig felolvasásokra került sor: Nagyálmos Ildikó, Varga Melinda és Balázs K. Attila lírát, Demeter Szilárd és Zsidó Ferenc prózát olvasott fel. És aztán volt mulatás is, és előkerült Lakatos Mihály elmaradhatatlan harmonikája is, és jó volt látni, hogy tud még énekelni az erdélyi magyar író (de legalábbis szeret).
Szombat délelőtt Borcsa János és Borbély András a kortárs erdélyi magyar kritikaírásról beszélt, s amint elhangzott, a hézagosság-esetlegesség mögött talán valami következesség is fölsejlik. Ezt követően Király Zoltán ügyvezető kezdeményezésére a társaság egy része elutazott Szentgyörgyre, ahol részt vett a Mikó kollégiumért szervezett tüntetésen. (Itt jegyezném meg, hogy megnyugtató látni, a László Noémi – Király Zoltán vezetőségi páros igazán jól, hatékonyan működik). Délután Karácsonyi Zsolt Szilágyi Istvánt, Ferenczes Istvánt és Gálfalvi Györgyöt faggatta az 1950-60-70-es évek irodalmi háttéreseményeiről, humoros és kevésbé humoros mozzanatok, kulisszatitkok kerültek terítékre: barátságok, ellentétek, szerelmek. A jelenlévő fiatalabbak azt nyugtázhatták, hogy a helyzet bizonyos értelemben mit sem változott, és hogy van átjárás a nemzedékek között.
Jól esett a táborozás, számomra – mint följebb ez már kiderült, magam is táborlakó voltam – az átlagosnál is jobban. És megerősödött bennem, hogy érdemes, ha nem is érdemes…

Fotó: archív, új fényképek hamarosan!

Zsidó Ferenc